Milyen testet-lelket tisztító terápia, amikor erdeink hűvös, színpompás faárnyékában sétálhatunk. Úgy, s mégsem úgy, mint az első emberpár, aki elbujdokolt az Éden fáinak árnyékában. Miután az élet fájának, amit nevezhetünk Isten-fának is, s mellette a mindentudás-fának a tiltott ismeret-gyümölcsét Éva leszakította (1Móz 3,6kk), s megosztva Ádámjával, egyszerre megnyílt mindkettőjük szeme.
Miért is akartak enni az élet fája mellett a jó és rossz tudásának fájáról? Nem azért, mert mindentudó emberekké akartak válni, hanem: „azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten” (1Móz 3,5). És valóban. Mi történt?
„Megnyílt mindkettőjük szeme” (1Móz 3,7). S mit vettek észre a megnyílt szemekkel? Véletlenül sem Istent, hiszen pont azért szakítottak az Isten-fa gyümölcséről, hogy riválisai legyenek. Isten akaratának és parancsának megszegése sem akkor, sem azóta nem vezetett az emberek boldogulásához. Mit vettek észre legelőször? Meztelenségüket. „Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak” (1Móz 3,7).
Nagy tévedésben élnek azok, akik csak aprítani való tűzifát vagy gyufaszál tartalékot látnak a fákban. Antropológiai sorsjelző oszlopok a fák, az Éden kert életfájától, az Isten-fától kezdve a Golgota keresztfájáig, a Jézus-fáig. Lássuk a további részleteket!
Az Úristen is szerette a fákat, gyönyörködött bennük. Jó kertészként „ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten… sarjasztott az Úristen a földből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót, az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és rossz tudásának fáját” (1Móz 2,8-9). Az Úristennek volt esztétikai érzéke, arányérzéke és végtelen fantáziája.
A szép és a kívánatos, valamint a táplálékot biztosító haszonfákat egyaránt odatelepítette az emberpár köré. A kert közepén helyezte el az élet fáját. Mert központi jelentőséget tulajdonított annak, hogy az általa kigondolt, megtervezett, elültetett, sarjasztott fa szolgálja, éltesse keze alkotását, az embert. Ökológiai szép rendet, kultúrát árasztott el az őskertben, ahol Ő maga is szívesen tartózkodott láthatatlanul, de valóságosan.
Közösséget láthatatlan önmaga, meg a látható emberpár és a teremtett világ között. És ebben a közösségben szerette volna jól érezni magát. Erről üzen lélekrezdítő fenséggel a bibliai író, amikor lejegyzi: az Úristen hangját hallották meg a kertben, „amint szellős alkonyatkor sétált a kertben” (1Móz 3,8). S amint meghallották a sétáló Úr hangját, elrejtőztek „az Úristen elől a kert fái között”. S a HANG rájuk kiáltott: HOL VAGY? (1Móz 3,9). Rejtőzködő emberpár a lelkiismeretet ébresztő, ember után vágyódó Isten előtt. Abszurd! Elfutnak, elbújnak – abszolút rosszul reagálnak. Istenhez futás, válaszolás, bocsánatkérés helyett bujdokolás. Emberiségrontó rossz példa. A gonosz által eltájolt belső iránytű csődje – s mindez Isten közelében. Ez az emberlét igazi drámája azóta is.
Lenyűgöz, hogy milyen célszerűséggel, providenciával telepítette a kert fáit: van, amit esztétikai szépérzetünk táplálására, van, amit gyümölcseinek éltető-tápláló hasznosságáért. És mi? Ősszüleink sztereotípiájaként újra és újra azt gondoljuk, hogy túlnőhetnek az ember-fák az Isten-fán. Hiába a figyelmeztetés a népi bölcsességből: A jegenyék sem nőnek az égig, minduntalan égostromló tudásra tör az ember. Van olyan kortárs filozófus, aki egyenesen attól várja az emberiség jövő boldogulását, az új világtörténelmi paradigmát, modellt, hogy az emberisten új antropológiai, történelemfordító megjelenéséről prófétál. Elkövetve ugyanazt, amit eleink elkövettek: olyanokká válni, mint Isten.
Milyen elgondolkodtató az is, hogy Jézus a Názáreti ács, József fia. Fafaragász, mondhatnák ősszékely, ha nem lenne Dávid Fia. Az üdvtörténet, az elrontott édeni őstörténet ellenpontjakét, jóvátételeként Ő lett minden áldás fordító tengelye. És az Ő szégyenfája. Micsoda felfoghatatlan tervszerűség! Az élet fája és a mindentudás fája között eltévedt, nagy ismeretének hiábavaló birtoklása közben is elbukott-elbujdokolt Ádám s Éva.
Micsoda transzformáció, misztérium, titokzatos átváltozás ez: Akit ti fára függesztve kivégeztetek, Isten őt mint fejedelmet és szabadítót emelte a jobbjára, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek (ApCsel 5,30-31) – válaszolta Péter és az apostolok a jeruzsálemi Nagytanács tagjainak.
Egyedül csak a Mindenség Ura, Istene, Jézus mennyei Atyja tehette meg, s Ő meg is tette, hogy a szégyenfából, az ősi emberi engedetlenség néma tanújáról és vádló crucifixjéről úgy vette le Fiát, hogy fejedelemként és szabadítóként emelte jobbjára. Ő az Egyetlen, akinek a halál-fa feltámadást, életet volt kénytelen virágozni! Mert az Atya így akarta! Ő az Egyetlen, Aki az ősi, agyongravitáló engedetlenségéből, sőt az istenrivalizálás lélekficamából képes szabadulást adni. Ma és minden időben.
Az olajfára tippelők szimbolikus jelentést is tulajdonítanak neki, hiszen az olajfa és terméke kedvelt volt Izraelben, s mintegy azt sugallták ezzel az értelmezéssel: egy halt meg sokakért. Jézus meghalt népéért is. A testi és a lelki Izraelért.
Vannak, akik somfára tippelnek, mások akácfára. Akármiből, akárhogyan is volt Jézus keresztje, azt már csak Ő és az Atya tudja, meg azok, akik megrendelték neki a keresztfát.
Azzal, Aki rajta értünk, helyettünk és miattunk szenvedett, s elszenvedett mindent, ami az hazavezető út akadályainak elhárításához szükséges volt. Ez Isten legnagyobb titkainak egyike: ahogyan a szégyenfát tette Jézus számára olyan dobogóvá, ahonnan értünk halálba ment. S így lett a szikár keresztfa Jézus által megszentelt életfává. Halálfából örök életet virágzó életfává. Így zárult le és vált teljessé az emberlétben győztes Isten-történet.
Erdőhimnuszok járják át egész valómat
Valahányszor besétálok egy-egy vonzó erdőbe, mindenek előtt ezek a titkok jutnak eszembe. Amiről sajátos nyelven mesélnek a fák. Olykor ezért is megölelek egy-egy illatos, embernyi törzsű fát, magamba szívom illatát, és hallgatom erein át a tápláló nedvek áradását. Az élet dallamait.
Nagyon szorosan. Ezért a kétszeres létrangért, minden fában rám köszönő Élet-fa és Kereszt-fa megsejtett egységért indíttatva érzem magam minden ilyen öleléskor, hogy gyakoroljam az Istenre figyelést, lessem a rezonancia-hullámokat, faroppanásokat, levélsóhajokat. A titokzatos, de 00-24-ben áramló üzenethullámokat, amiket az erdők fái között leheletfinoman lebbenő szél rezegtet szívemre-lelkemre.
Ez az igazi erdőterápia – boldogok, akik meghallják belső fülükkel és megérzik egész valójukkal az Isten-fák, a Jézus-fák jeladásait.
„Aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól” (Példabeszédek 8,35)
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
