Több ezer fősre nőtt a parlament felé tartó demokráciamentő színműves élőlánc

Több ezer fősre nőtt a parlament felé tartó demokráciamentő színműves élőlánc

Több egyetemet is érintve, több ezer fős élőláncot alkotnak tüntetők Budapesten a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a parlament között. A demonstrálók ezzel állnak ki az SZFE mellett, ami a hallgatók és tanárok szerint teljesen elvesztette az autonómiáját Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnöknek való kinevezése óta – írja a 24.

A Vas utca nagyjából megtelt az SZFE épülete előtt, ahol vastapssal fogadták az egyetem balkonjára kiálló hallgatókat és tanárokat. Beszédek nem voltak, a tüntetők nem sokkal 3 óra után elkezdték megformálni az élőláncot. Az élőláncot alkotók nem fognak kezet egymással, a lánc folytonosságát az egyetem barikádjához is használt piros-fehér szalagokkal biztosítják.

A folyamatosan épülő és fejlődő élőlánc negyed 4 körül elérte az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszát, majd haladt tovább a Szabó Ervin Könyvtár központi épülete felé, fél 4-kor pedig elért a Kálvin térre.

A lap tüntetésen tartózkodó tudósítója szerint az élőlánc elején elindult az a papírtekercs is, rajta azokkal az alapelvekkel, amelyek alapján az SZFE el tudja képzelni az együttműködést. A tüntetők a staféta végén ezt az egyetemi chartát juttatják el a Parlamentbe. A charta szövege itt olvasható.

Hírdetés

[*]

Annyi a résztvevő, hogy a szervezők dupla soros élőlánc kialakítására kérik a tüntetőket. Négy óra körül már a Magyar Tudományos Akadémiánál tartott az élőlánc kialakítása.

Elhalasztotta a tanév kezdetét a rektorhelyettes

A Színművészeti Vas utcai épülete előtt Upor László rektorhelyettes bejelentette, hogy a tanév rendje megváltozik: a beiratkozás határidejét szeptember 13-ig meghosszabbítja, a tanítás kezdeti időpontját pedig egy héttel eltolja.

[*]

A diákok pedig bejelentették, hogy folytatják a tiltakozásukat mindaddig, amíg a kuratórium és Vidnyánszky Attila nem mondanak le.

Amíg nem teljesülnek a követelések a tanév nem indulhat el – hangoztatták.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »