A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelye, a Lábas Házban lévő pincegaléria immár több mint egy éve a kortárs, fiatalabb alkotói nemzedék kiállítótere, ahol elsődlegesen a mindenkori „ma” emberének helyzetvalóságát, gondolati sémáit, útkereséseit villantják fel a művészet szabad mezsgyéjén.
Mindezt sokszor problematizáló képletekkel, ingerekkel hozzák a néző elé, de nem az értelmetlenül elveszendő, hanem a problémát megoldó szándékkal, még akkor is, ha a művek üzenetét nem mindig értjük közvetlen módon.
Mara Kinga Villő tárlata némiképp különbözik az említett, napjainkbeli helyzetorvoslások sorától, habár ő is a ma emberének üzen, történelembe tekintő, az emberiség vallási értelemben vett üdvtörténetét, a keresztényi hit alapjaira helyezett pikturális megfogalmazásokat hozva elénk. Az itt kiállított képsorozata régmúlt időkbe, de az örök érvényű krisztusi megváltói tényekhez vezet. Az emberiség üdvéért elszenvedett isteni keresztutat járja be egyéni poétikus festésmódjával, színhasználatával, a kínszenvedésnek nem a lesújtó durvaságát helyezve előtérbe, hanem a mérhetetlen kínokban is megnyilvánuló isteni szeretet éltető és biztató erejét, rávilágítva arra, hogy mi is a szenvedés értelme, végső üdvhozó célja. A művész a keresztény hit alapjait mutatja be sajátos, mélyen átérzett hittel, bizalommal telve, ahogy az egyházi körökben mondják: imádságos lelkülettel.
A katolikus egyházban a templombelsőkben a középkor folyamán freskóciklusokon jelenítették meg Jézus szenvedéstörténetét, ennek fájdalmas fázisait mint a keresztényi, megváltásban való hit erejének képi felidézését, majd a XIV. században a Ferenc-rendi szerzetesek honosították meg a krisztusi kínszenvedés szakaszainak egymástól elválaszott, emlékhelyszerű felállítását festmény- vagy szobrászi, domborműalkotásokban, továbbá az ezeknél való elmélkedéseket, imákat. A domboldalakban, illetve templombelsők falain felállított stációk száma változó volt (7, 12, 14). E fali képsorokat szent cirkulusznak, azaz szent körjáratoknak nevezték. Ezen emlékező és imamegállók széles körű elterjedése a XVIII. század első felében Mauritiói Szent Lénárd szerzetes atyához fűződik, a búcsúk kongregációja az általa meghatározott 14 stációs formát fogadta el. Néhol megjelenik egy 15. stáció is, mely a halálból feltámadó Krisztust mutatja meg. Ez utóbbit látta megvalósítandónak Mara Kinga Villő is az itt kiállított alkotásokok során, a szenvedés értelmének végkicsengését: győzelem a gonoszság, a bűnbeli sötétség, az emberi gyarlóság, a halál felett.
Az itt látható stációkat, melyek most először kerültek közszemlére, érzékeny női szemmel, mélyreható vallásos rálátással hívta létre, a krisztusi megváltás célszerűségének kibontására, a vizualitás útján való figyelemfelkeltő, de ugyanakkor esztétikai élményátadó hatással.
Nem megfejtésre váró teológiai magasságokat érintenek ezek a sokszor nem hirtelen ható festészeti alkotások. Színes foltokat, színes árnyakat látunk, melyekből kitűnnek a Golgota hegyéhez vezető és ott megtörtént faktumok, vagy éppen mély szimbolisztikával rendelkező tárgyi utalások, figurák, személyek. Érdemes hosszasan megállni e stációkompozíciók előtt, és hagyni, hogy ezek magasztos mondanivalói hassanak bennünk, akár gyakorló vallásos átérzők, akár létünk útjait az isteni mivoltban kételkedően keresők vagyunk.
Az elragadó, megszólító képeken a Megváltó nem jelenik meg testiségében, anyagi súlyában, viszont emberi árnyéka látható, a reményt keltő vörös-ciklamen színként van jelen, így még inkább megragad a felfokozott megváltói látvány. Mintha az Ő szemével kísérnénk végig megalázóan borzalmas szenvedésének tényét, a körülötte lebegő gyötrelmesen drámai légkört. Van egy-egy megnyugtató pont, kivilágló folt, egy fehér páva a kompozíciósor első festményein. A páva, mely ott van Krisztus mellett a kiszolgáltatottságban, és mely az újjászületés, a tisztaság szimbólumaként, tágabb értelemben a Világmindenség jelképeként kíséri a világ Megváltóját. Elmélyedésre, elmélkedésre hívnak ezek a festett kompozíciók, a racionális, miérteket és válaszokat feszegető gondolkodástól akár az imamegfogalmazásokig biztatnak, vagy ahogy napjainkban szokványos mondani, motiválnak, megedzenek.
Köszönjük az alkotónak, Mara Kinga Villőnek, hogy gazdagít bennünket. Nemcsak múzeumi kiállítási repertóriumunk színesebbé, eklektikusabbá tételével, de egy újabb keresztúti stációsorozattal gazdagítja székelyföldi kultúr- és hitbeli megnyilatkozási köreinket, még ha ideiglenesen is, igazi felrázó, de ugyanakkor megnyugtató, irányt jelző élményekben részesítve itt, e lábas házi pincehelyiségek a régmúltban és az újabb időkben is sokszor komorságot látott falai között. A művésznő nem titkolt szándéka, hogy ez a stációsorozata méltó, végleges helyet, otthont találjon egy hozzá illő, újszerű katolikus templombelsőben. Kívánjuk, hogy ez a magasztos, imádságos és szépérzéki lelkületet segítő álma valóra váljék és képsorozata megtalálja a megérdemelt helyét. Hálásak vagyunk azért az impressziósorért, mellyel e kiállításon megörvendeztet bennünket.
Sántha Imre Géza
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
