Semjén Zsolt törvényjavaslatot nyújtott be a Budapestet megmentő segélyhitelről

Semjén Zsolt törvényjavaslatot nyújtott be a Budapestet megmentő segélyhitelről

A tervezet szerint a segélyhitel biztosítaná a fővárosi közszolgáltatásokban, ezen belül a fővárosi tömegközlekedésben érintett dolgozók munkabérének kifizetését is a közszolgáltatások aggálytalan ellátása érdekében. A törvényjavaslatot sürgösségi eljárásban tárgyalják, és december 17-én szavazhat róla az országgyűlés egy rendkívüli ülésen.

A kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta a parlametnek a fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szóló törvényjavaslatot. A szöveg szerint a a főváros segélyhitelt tud felvenni a Magyar Fejlesztési Banktól, amelynek feltétele, hogy a közgyűlés kimondja, hogy fizetési nehézséggel küzd, de ezt a főpolgármester is kezdeményezheti. Ha egyikük sem kezdeményezi ezt, akkor a Kormányhivatal is megállapíthatja – írja a törvényjavaslat alapján a 24.hu.

A mostani javaslat előzménye, hogy Karácsony Gergely levelet írt Orbán Viktornak, amelyben arról tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy a főváros 33 milliárd forintos folyószámla-hitellel zárja az évet, és felhívta a kormányfő figyelmét, hogy a kialakult helyzetben az önkormányzat dolgozói január elején nem tudnának bért kapni. A főpolgármester arra a határozatra is hivatkozott, amelyet a budafoki kocsiszínben fogadtak el, és amely kimondja, hogy a fővárosnak jogszerűen kell zárnia az évet, amit fennálló hitellel nem tehet meg.

A javaslat szövege szerint a törvényalkotó olyan jogi konstrukció megalkotását tűzte ki célul, amely finanszírozási lehetőséget nyújt a fizetési nehézséggel küzdő önkormányzat számára a közszolgáltatások aggálytalan ellátása érdekében.

A segélyhitel biztosítja a fővárosi közszolgáltatásokban, ezen belül a fővárosi tömegközlekedésben érintett dolgozók munkabérének kifizetését,

hiszen az indoklás szerint a fővárosi közszolgáltatások „nem eshetnek áldozatul politikai vitáknak”: Budapest működőképességének fenntartása nemzeti érdek. Minden budapesti érdeke, hogy a fővárosi közszolgáltatások – ideértve a közösségi közlekedést – működőképesek maradjanak, még akkor is, ha a főváros fizetésképtelen helyzetbe kerül, hiszen a mi fővárosunk – a nemzet fővárosa – működése nem válhat a mindenkori politikai vezetés hibáinak áldozatává – szerepel a szövegben.

Hírdetés

A segélyhitel szövege szerint viszont a fővárosnak fedezetként ingatlant, ingóságot vagy vagyoni értékű jogot kell nyújtania az állam számára. A felvett hitelről kéthetente likviditási tervet kell készítenie az MFB Bank számára.

A törvényjavaslatot sürgösségi eljárásban tárgyalják, és december 17-én szavazhat róla az országgyűlés egy rendkívüli ülésen.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken délután a Facebook-oldalán azt írta a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy „semmilyen fővárosi feladatot nem ruház át, semmilyen hatáskört nem von el, de biztosítja a budapesti közszolgáltatások – köztük a tömegközlekedés – zavartalan működését”.

Karácsony Gergely is reagált a fejleményekre közösségi oldalán. A főpolgármester úgy fogalmazott: „ne új törvényt hozzanak, hanem tartsák be a meglévő jogszabályokat! És adják vissza a budapestiektől törvénytelenül elvett pénzt”. Karácsony Gergely szerint a törvényjavaslat „újabb bizonyíték arra, hogy a kormánynak egy szavát sem lehet elhinni”.

„Miután törvénytelenül elvették a főváros pénzét, majd nem fizették ki a fővárosnak jogszabályban rögzített jussát, arról kezdtek el hadoválni, hogy majd ehelyett inkább kifizetik a fővárosi dolgozók bérét. Ezt kormányhatározatba is foglalták, sőt névre szóló levélben erről az összes fővárosi intézményvezetőt tájékoztatták. Most úgy tűnik, ez is egy ordas nagy hazugság volt, mert most valami új törvényről írnak Facebook-posztot, ami szerint valamiféle hitelt adnak csak a fővárosnak” – írja bejegyzésében Karácsony Gergely.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »