Tizennyolc zöldprogramot indítanak

Tizennyolc zöldprogramot indítanak

Minden eddiginél nagyobb összeget, 13,3 milliárd lejt különített el idén a szaktárca a Környezetvédelmi Alap 18 programjára, amelyekre az önkormányzatok, civil szervezetek és magánszemélyek is pályázhatnak – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

„Idén kiemelt figyelmet fordítunk az energiahatékonyságra, ezért megdupláztuk a napelemekre szánt költségvetést, 2 milliárd lejes pályázati keretet biztosítunk. Ugyanakkor rekordösszegű, több mint 1,5 milliárd lejes költségvetéssel indítjuk a roncsautóprogramokat, amelyekkel a szennyező autók forgalomból való kivonását támogatjuk” – nyilatkozta a tárcavezető, miután a kormány elfogadta a Környezetvédelmi Alap 2023-as költségvetését. Kiemelte: az idei év egyik legfontosabb programja a Fotovoltaikus Zöldház Program. „A megnövekedett energiaárak mellett és az energiaválságban óriási igényt tapasztalunk a lakosság részéről a napelemrendszerek iránt. 300 millió lejt különítettünk el, amelyből minden eddig jóváhagyott pályázatot kifizetünk, az idei programokra pedig 2 milliárd lejt szánunk. Fontos, hogy nemcsak a magánszemélyeket, hanem a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezeteket és egyházakat is támogatjuk a napelemrendszerek felszerelésében, hiszen az energiaszámlák kifizetése rájuk is jelentős terhet ró” – közölte Tánczos.

A környezetvédelmi minisztérium idén három roncsautóprogramot is indít, amelyek költségvetése meghaladja a 1,5 milliárd lejt. „Mintegy 200 ezer szennyező autót tudunk kivonni a forgalomból idén. Március végén indulnak a klasszikus és plusz roncsautóprogramok, ugyanakkor az önkormányzatokkal közösen elindítjuk a helyi roncsautóprogramot is. Hamarosan elkezdődik az önkormányzatok regisztrációja, ezt követően igényelheti majd a lakosság is az autónként 3000 lejes támogatást a szennyező autók leadása után anélkül, hogy új autó vásárlására köteleznénk” – magyarázta. A klasszikus roncsautóprogram költségvetése 560 millió lej, a roncsautó plusz programé 780 millió, a helyi roncsautóprogramra pedig 240 millió lejt különítettek el.

Két új, nagy költségvetésű programot is indít idén a szaktárca, amelyekkel az önkormányzatokat támogatják: 1,5 milliárd lejt szánnak hulladékkezelő állomásokra, és 1 milliárd lejt ivóvíz- és szennyvízrendszerek kiépítésére, amellyel a helyreállítási alapból megvalósuló programokat egészítik ki. Emellett 300 millió lejes költségvetéssel indul elektromos mikrobuszok vásárlását támogató program.

A korábbi programok közül idén is lesz háztartási gépek roncsprogramja 75 millió lejes költségvetéssel, a kerékpárutak építését 50 millió lejjel, a közintézmények energiahatékonyságának növelését pedig 451 millió lejjel támogatják. Környezetvédelmi tudatosító és oktatóprogramokra 256 millió lejt különítettek el, a civil szervezeteknek, oktatási intézményeknek és önkormányzatoknak szánt pályázati kiírás várhatóan már március végén startol. Emellett idén zöldfesztiválok szervezésére és a Zöldpéntek Programra is lehet majd pályázni.

Hírdetés

 

Erdészeti bűncselekmények

A rendőrség több mint 13 600 vizsgálatot indított el tavaly erdészeti bűncselekmények gyanújával, a csendőrség pedig 373 ilyen bűncselekményt észlelt ellenőrzései során – közölte a belügyminisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a belügyi szervek a környezetvédelmi minisztérium, az erdőőrség és a Romsilva munkatársaival közösen több mint 40 400 ellenőrzést végeztek az erdészeti ágazatban, ezekből 6600-at az erdőkben, 28 333 esetben pedig a faanyagszállítás jogszerűségét vizsgálták. Emellett összesen 72 923 esetben erdőkitermeléseken, fűrésztelepeken, erdészeti hivataloknál, piacokon, vásárokon vizsgálódtak. Az akciók nyomán a rendőrök 14 288 bírságot róttak ki összesen csaknem 24 millió lej értékben. A csendőrök 2655 esetben bírságoltak, mintegy 2 millió lejre. Az ellenőrzések során a rendőrök elkoboztak 123 095 köbméter faanyagot, 135 járművet és 346 láncfűrészt, a csendőrség pedig lefoglalt 1500 köbméter fát.

 

Szemétcsempészek a határon

24 óra alatt négy, összesen több mint 33 tonna szeméttel megrakott teherautót tartóztattak fel a határőrök. A szállítmány használt ruházatból és lábbelikből, takarókból és matracokból álló hulladékból állt, és hollandiai, illetve olaszországi céges beszállítóktól érkezett, de visszaküldték őket a feladóknak. Egy 23 tonna hulladékot szállító kamiont Németországba fordítottak vissza a román hatóságok, miután kiderült, hogy a fuvarlevél szerint  műanyag- és gumihulladékot kellett volna szállítson egy Dâmboviţa megyei cégnek, a valóságban azonban textil- és fémhulladékkal volt megrakva.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »