Tizenhét év után elkaphatták Daniel Tupý gyilkosait? Pozsonyban és Nagyszombatban akciózott a NAKA

Tizenhét év után elkaphatták Daniel Tupý gyilkosait? Pozsonyban és Nagyszombatban akciózott a NAKA

A Karma fedőnevű rendőrségi akció nyomán legalább nyolc embert őrizetbe vett a NAKA Pozsony és Nagyszombat megyében. A hírek szerint az érintetteket Daniel Tupý meggyilkolásával gyanúsítják.

Daniel Tupýt, több egyetemista barátjával együtt 2005. november 4-én támadták meg ismeretlen tettesek Pozsony belvárosában, a Tyrš-rakparton. A támadásban hat személy sérült meg, többen súlyosan, Daniel Tupý pedig életét vesztette a késszúrások következtében. A gyilkosság után nem sokkal felröppent a híre, egy neonáci banda támadhatott rá az egyetemistákra.

Hírdetés

A rendőrség sokáig nem akadt az elkövetők nyomára, mígnem 2008-ban Robert Kaliňák akkori belügyminiszter be nem jelentette, elkapták a fiatal srác gyilkosait. 

A család és a barátok öröme azonban nem tartott sokáig, a bíróság nem találta megalapozottnak a rendelkezésre álló bizonyítékokat, majd 2012-ben a rendőrség is megszüntette a nyomozást. Akkoriban azt rebesgették, az ismert pozsonyi alvilági csapat, a Piťo-banda tagjainak is köze lehet a dologhoz. Most úgy fest, erről szó sincs, az ügyről nyilatkozó nyomozó, Ľubomír Daňko korábban annyit mondott, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján ez a szál kizárható. 

A nyomozás jelenlegi állása miatt a rendőrség egyelőre nem közölt bővebb információt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »