A Székesfehérvári Királyi Napok idén is gazdag kínálattal várja a vendégeket augusztus 14–23. között. Az idei eseménysor programjairól a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban közösen tartottak tájékoztatót a szervezők augusztus 11-én.
„Köszönet illeti a néptáncosainkat, hogy annak idején kitalálták a Királyi Napok szókapcsolatot, és később engedték, hogy ebből kiindulva megrendezhessük ezt az összművészeti, kulturális fesztivált” – idézte fel a kezdeteket Cser-Palkovics András polgármester.
Szikora János rendező a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkertben bemutatandó szertartásjátékról beszélt, amely egykori királyaink koronázását mutatja be. Majd a Vörösmarty Színház Hűség és árulás – epizódok Nagy Lajos király életéből című történelmi játékának kulisszatitkaiba avatta be a jelenlevőket. Ugyancsak láthatják az érdeklődők az Árpád-ház Junior program új előadását is: a Fivérek című, Matuz János által írt és rendezett darabot a Szent István Király Múzeum díszudvarában.
Az idei Királyi Napok egy különleges, kétnapos konferenciával tiszteleg a hétszáz éve született lovagkirály, Nagy Lajos és az Anjouk előtt, mondta el Belényesy Károly, a Civitas Regia 2038 Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Ruff Tamás az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatójaként és a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar karnagyaként beszélt az eseménysorozatról.
A harminc éve Szent István ünnepének előestéjén megtartott Öreghegyi Mulatság programjait Östör Annamária, a körzet önkormányzati képviselője ismertette.
Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője az augusztus 20. és 23. között zajló Koronázási Ünnepi Játékok programjaira invitálta az érdeklődőket, amelynek négy napja a középkorba repíti vissza a látogatókat.
Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója a többnapossá bővült Lovagok Napja programjairól beszélt és elmonta azt is, a IV. Szent István Torna győztese elnyeri majd Fehérvár Kardját.
A fesztivál utolsó napjain a könnyűzene, a fényfestés kerül előtérbe, és a városháza is megnyitja kapuit. A Székesfehérvári Királyi Napok augusztus 23-án zárógálával búcsúzik a közönségtől. Az Együtt a Koronáért című összművészeti produkciót a Vörösmarty Színház szervezésében, Dolhai Attila rendezésében mutatják be.
„A Tourinform Iroda hosszabb nyitvatartással, egészen este 8 óráig várja a kérdésekkel érkezőket, de a Virágóránál, az Országzászló téren lesz a rendezvény központi információs pontja, ahol ugyancsak elérhető lesz a Királyi Napok programfüzete” – emelte ki Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Szöveg: Berta Kata
Forrás: Székesfehervar.hu/Székesfehérvári Egyházmegye
Fotó: Simon Erika
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


