Tíz év után Hamasz helyreállította kapcsolatát Szíriával

Tíz év után Hamasz helyreállította kapcsolatát Szíriával

2022. 10. 19.

A Hamász radikális palesztin szervezet bejelentette szerdán, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányával helyreállította a kapcsolatát, amelyet több mint tíz évvel ezelőtt, a szíriai konfliktus kezdetén szakított meg vele.

Halil Hajja, a Hamász arab és iszlám kapcsolatokért felelős irodájának vezetője a szíriai elnökkel közös sajtóértekezletén közölte, hogy a szervezet újra jelen van az arab országban, és együttműködik Damaszkusszal.

“Történelmi jelentőségűnek, a palesztin-szíriai együttműködés egy új fejezete kezdetének tartjuk ezt a találkozót” – mondta.

Aszad több palesztin szervezet küldöttségét is fogadta szerdán.

A Gázai-övezetet irányító Hamász volt Aszad egyik legfontosabb palesztin szövetségese, a szervezet székhelye Damaszkuszban volt, de kapcsolatuk megromlott 2011 elején,  mert  a Hamász a lázadók mellé állt. A Hamász akkori vezetője, Háled Mesaal Katarba helyezte át a székhelyet 2012-ben.

Egy magas rangú Hamász-tisztségviselő szerint, akit az AFP idézett, a szervezet képviseleti irodát nyit Damaszkuszban, de ez a régi kapcsolatok helyreállításának csak az első lépése lesz. Arról még korai beszélni, hogy a székhelyet visszahelyezik Damaszkuszba – tette hozzá.

Halil Hajja elmondta: megértik, hogy más szövetségeseik – mint például Törökország és Katar – ellenséges viszonyban vannak a szíriai hatalommal.

Hírdetés

Damaszkusz az elmúlt években úgy érezte, hogy a Hamász távozása végzetes volt a szíriai-palesztin kapcsolatokra, egyes tisztségviselők egyenesen árulást kiáltottak. De Szíria szövetségesét, Iránt is felháborította a Hamász lépése.

A Hamász már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy helyre akarja állítani kapcsolatát Damaszkusszal “a nemzetközi viszonyok változása miatt”, ami utalás volt arra, hogy Izrael az utóbbi időben szorosabbra fűzte a kapcsolatát több arab, illetve muszlim országgal.

A kapcsolatfelvétel Irán és az Irán támogatta libanoni Hezbollah segítségével történt egy meg nem nevezett tisztségviselő szerint. A Hamász a Hezbollahhal végig megtartotta a jó kapcsolatot, pedig utóbbi hű szövetségese Aszadnak, fegyveresei segítettek a szíriai hadseregnek az iszlamisták ellen háborúban.

A Hezbollah is nagy jelentőséget tulajdonít a Hamásznak, az Izraellel szembeni ellenállás egyik főszereplőjének tartja. Ennek a tengelynek tagja még Szírián és Iránon kívül az iraki síita szervezetek zöme.

A Hamász küldöttsége Szíriába Algériából érkezett, ahol a múlt héten békemegállapodást kötött 14 rivális palesztin szervezet, köztük a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalom, a Hamász legjelentősebb ellenfele. A palesztin szervezetek több mint 15 évi viszálykodás után békültek ki.

Abban is megállapodtak, hogy egy éven belül választásokat tartanak a palesztin területeken. Ezenkívül elismerték az Abbász vezette Palesztinai Felszabadítási Szervezetet (PFSZ) “a palesztin nép kizárólagos képviselőjeként”.

A palesztin területek politikai megosztottsága a Hamász által a 2006-os parlamenti választásokon aratott elsöprő győzelme óta tart. Az iszlamista szervezet 2007-ben erővel elfoglalta a Gázai övezetet, és ez hosszú időre megakadályozta az újabb voksolást, mert a Ciszjordániában kormányzó Fatah – amely egyébként nem ismerte el az iszlamisták győzelmét – és a Hamász nem tudott megállapodni annak feltételeiben.

MTI nyomán

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »