Tíz év alatt az uniós átlag alá estek a magyar szegénységi mutatók

Tíz év alatt az uniós átlag alá estek a magyar szegénységi mutatók

A rezsicsökkentés, a minimálbér emelkedése és az adócsökkentések is hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent a szegénységben élők aránya a népességen belül Magyarországon, amely így már az uniós átlag alá esett.

Az Eurostat adatait szerint is míg korábban a rosszabb országok közé tartoztunk, addig tíz év alatt sikerült a nagyobb anyagi biztonságot jelentő országok közé kerülnie Magyarországnak – mondta Rétvári Bence az M1 Ma reggel című műsorában.

Az EU statisztikai hivatalának tavaly év végén közzétett adataiból kiderül, hogy 2019-ben az Európai Unió lakosságának 21 százaléka, mintegy 92,4 millió ember volt kitéve a szegénységi kockázatnak. Csehországban volt a legalacsonyabb ez az arány (12,5%), míg Bulgáriában a legmagasabb, ahol minden harmadik ember volt érintett.

Magyarország ebben a rangsorban az uniós középmezőnyben szerepelt. A szegénység és a társadalmi kirekesztődés kockázata 18,9 százalékra csökkent 2019-ben, az előző év 19,8 százaléka után.

A javulás szembetűnő, ha ezeket az adatokat a 2010-es számokkal hasonlítjuk össze. Az Eurostat akkori adatai szerint a lakosság 30 százalékát fenyegette a szegénység. A 2019-es magyar adatok az EU-átlagnál közel három százalékponttal kedvezőbbek.

eurostat szegénység

Fotó: Eurostat

Hírdetés

A táblázatból kiderül, hogy Magyarország olyan országokat előzött meg, mint Olaszország, Portugália, Belgium, Luxemburg, Írország vagy Spanyolország.

Rétvári Bence az M1 Ma reggel adásában arról beszélt, hogy a rezsiköltségek teljesítése ma már harmadannyi embernek jelent problémát, mint tíz éve.

A kormány 2014-ben fagyasztotta be az áram és a távfűtés árát. Amíg tíz éve a lakhatási költségek kifizetése minden negyedik embernek okozott problémát, most ez arány 10 százalékra esett vissza.

Amíg 2010-ben, a második Orbán-kormány hivatalba lépésekor az Európai Unió statisztikai hivatalának adatsorai szerint a mélyszegénységben élők aránya 23,4 százalék, azaz az egyik legrosszabb volt az unióban, addig ez az adat mára 8,7 százalékra csökkent, amivel az első tízbe került az ország.

Tíz év alatt tehát harmadára csökkent a mélyszegénységben élők száma. Erről Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára beszélt Tarpán, annak kapcsán, hogy a szabolcsi településen a kétszáz közfoglalkoztatottból harmincnak sikerült az elsődleges munkaerőpiacra kerülni.

Egyikük hat évig közfoglalkoztatottként dolgozott, és mára vállalkozóként már több embernek ad megélhetést. Az államtitkár Facebook-oldalára kitett videóban a tarpai férfi arról beszélt, hogy már korábban is azt kérte a település vezetőjétől, hogy ne pénzt, hanem munkalehetőséget biztosítson számára.

„Látszik, hogy van javulás, ez pedig részben a munkahelyteremtésnek köszönthető” fogalmazott Fülöp Attila.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »