1692 februárjától 1693 májusáig Massachusetts angol gyarmat Salem nevű városában és környékén perek sorozata folyt, melyben rengeteg embert – többségükben nőket – boszorkánysággal vádoltak, és közülük húszat ki is végeztek. Napjainkban a tömeghisztéria iskolapéldájának tekintjük az ügyet, eredeti kiváltó okának azonban faji felhangjai is voltak.
„Mostanra megvakultam. Nem látok.” – így ért véget a bírósági szereplése annak a nőnek, akivel elindult a salemi boszorkányperek néven elhíresült eseménysorozat: Tituba, egy rabszolganő volt az első ember, akit boszorkánysággal vádoltak meg a városban. A történelem egyik legkülönösebb vallomását adta elő éppen, egy boszorkánygyülekezetről, ördögi könyvről, gonosz állatokról és szellemekről szóló zavaros, de lebilincselő történetet, amely úgy tűnt, magyarázatot ad azokra a fura tünetekre, amelyek úrrá lettek egy csoport salemi lányon 1692-ben. De mi az, amit valóban tudhatunk arról a nőről, aki vallomásával elindította Salemben a boszorkányüldözést?
Tituba története ugyanolyan homályos – és potenciálisan kitalált – mint a salemi boszorkányper bármely más részlete. Még az 1690-es évek 20 halálesethez vezető eseményei kapcsán is elterjedtek voltak a szóbeszédek és a legendák. Az évszázadok távlatából nehéz elválasztani ezeket a valóságtól, és gyakorlatilag minden, amit a történetírás Titubáról tud, a bíróságon adott vallomásából származik.
Annyi bizonyos, hogy Tituba színesbőrű nő volt, vélhetően közép-amerikai bennszülött, aki Samuel Parris, Salem puritán lelkésze házában volt rabszolga. Ebben az időben még növekedett a rabszolgatartás az amerikai gyarmatokon, és a Karib-térség a rabszolga-kereskedelem legfontosabb központjává kezdett válni. Parris Barbadoson vásárolta Titubát, aki gyermekkori elrablása óta itt volt rabszolga. 1680-ban hozta Massachusettsbe, a lány ekkor kamaszkorú volt. Idővel úgy tudjuk, feleségül ment egy John Indian nevű másik rabszolgához, és lett egy Violet nevű lánygyermekük.
Tituba gondozta Parris gyermekeit, és Parris lánya, a kilencéves Betty, valamint unokahúga, a tizenegy éves Abigail Williams az elsők között voltak, akiknél különös tünetek léptek fel. A két lány egy jövendőmondós játékot játszott, amely abból állt, hogy egy tojásfehérjét egy pohár vízbe cseppentettek, és a fehérje alakja alapján próbálták megjósolni, melyikőjük kihez fog férjhez menni, és milyen életük lesz. Miután a lányok az egyik pohár vízben egy koporsó alakját vélték felfedezni, kutyák módjára ugatni, valamint gügyögni és hisztérikusan sírni kezdtek.
A boszorkányperek során változatos módokon igyekeztek bebizonyítani emberekről, hogy boszorkányok – ezek közé tartozott a vízbe mártás is.
Habár eredetileg nem volt köze a lányok jóslásához (amit egyébként súlyos véteknek tartottak a puritánok), Tituba megpróbált segíteni rajtuk. Sütött egy „boszorkánytortát” rozskorpából és vizeletből, amelyet megetetett a lányokkal. Parris, aki az általa „megszállottságnak” tartott tünetek jelentkezésekor már elkezdett imádkozni és böjtölni, éktelen dühbe gurult, amikor tudomást szerzett a tortaevésről. Verni kezdte Titubát, hogy ismerje be, az ő boszorkánysága áll a lányok viselkedése mögött. Tituba be is ismerte, és alaposan ki is színezte a történetet – ő és a lányok botokon repültek, és egy fekete kutya azt parancsolta neki, bántsa a lányokat.
Ez már elég is volt a tömeghisztériához Salemben. Titubát hivatalosan is boszorkánysággal vádolták meg, további két nővel együtt. „Nem gondolhatta, hogy valóban perbe fogják” – írja Stacy Schiff amerikai történész a Smithsonian Intézet magazinjában. „Az új-angliai boszorkányok hagyományosan a társadalom peremén lévő személyek voltak: különcök és deviánsok, civakodók és robbanékony természetű emberek. Sosem színesbőrű emberek voltak.”
Tituba azt hihette, hogy mivel egy előkelő személy rabszolgája, nem lesznek valódi következményei az ügynek. Ebben azonban tévednie kellett: a színesbőrű embereket is ugyanolyan könnyű volt bűnbakká tenni, mint a társadalomtól leszakadókat. A két másik nő közül az egyik, Sarah Good koldus volt, akit az egész város lenézett bizonytalan anyagi helyzete és tartozásai miatt. A másik nő, Sarah Osborne a város peremén élt, és vitában állt gyermekeivel halott apjuk öröksége ügyében. Őt is széles körben lenézték, mert egy nem teljesen szabad emberként, hanem szerződéses munkásként a gyarmatra érkezett férfival folytatott viszonyt. Mindhárom nő tökéletes célpont volt a deviáns, vagy akár gonosz viselkedéssel kapcsolatos vádak számára.
Tituba bizarr vallomása mélyen felzaklatta a város lakóit. „Két patkányt, egy vörös patkányt és egy fekete patkányt” látott, mondta a bíráknak. „Azt mondták, szolgáljam őket.” Tituba azt is vallotta, megcsípte a lányokat, és aláírt egy „ördögi könyvet”. Salem lakói a vudut és hasonló természetfeletti gyakorlatokat az indiánokkal és a feketékkel kapcsolták össze, Titubát pedig mindkettőnek tartották. Vallomása elegendő volt ahhoz, hogy az emberek elhiggyék, valami valóban gonosz jár közöttük. Ahogy a perek egyre irányíthatatlanabbá váltak, Tituba bebörtönözve maradt Boston városában.
Egy George Jacobs nevű férfi vádlott tárgyalása T.H. Matteson 19. századi festményén
„Utálatos boszorkányként” vádolták meg, és több mint egy évig sínylődött a börtönben. Parris nem volt hajlandó kifizetni óvadékát. Ezen idő alatt egyre több embert tartóztattak le, miközben már a Salem körüli településeken is egyre inkább úrrá lett a pánik. Tituba később visszavonta vallomását – elmondta a bírónak, az egészet csupán kitalálta, miután gazdája megverte, hogy valljon. Eddigre a perek lefolytak, és Massachusetts kormányzója parancsba adta, hogy több embert ne tartóztassanak le boszorkányság vádjával. Végül egy ismeretlen személy kifizette Tituba óvadékát, és 13 hónap után kiengedték a börtönből.
Massachusetts kormánya végül visszaszolgáltatta a megvádolt embereknek (már akiket nem végeztek ki, illetve nem haltak meg a börtönben) tulajdonukat, és kártérítést is fizetett nekik. Ahogyan azonban Veta Smith Tucker amerikai történész megjegyzi, Tituba rabszolga volt – sem tulajdona, sem jogai nem voltak. A boszorkányüldözés lezártát követően eltűnik a történelem lapjairól.
Mivel olyan keveset tudunk Titubáról, történetét könnyű fikciós célokra felhasználni. A boszorkányperek utáni időszakban népszerű figurává vált az irodalomban és a folklórban. A valóságban azonban úgy tűnik, marginális alak volt, akit alacsony társadalmi státusza tökéletes helyzetbe hozott arra, hogy egy válaszokat kereső város lakói megvádolják boszorkánysággal.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
