A képernyőn Rutte úr nevet. Mi, közép-európai publikum, a holland gyarmatosítókat még iskolai leckéinkből ismerve kételkedünk. Mármint abban, hogy az arckifejezés, amit Rutte úr kissé túlfejlett állkapcsa körül látunk, valóban nevetésnek tűnik. Dosztojevszkij írja: akkor figyeld meg társalkodó partneredet, amikor az éppen nevet. Az emberi nevetésben ugyanis benne van minden, mindent elárul (leleplez) a nevető ember lelkéről, szelleméről.
Ha ebből indulok ki, Rutte úr nevetése megadja a gyújtást a „téma” továbbgondolásához. Sorra villannak elém az EU egykori vagy jelenleg is regnáló kiválóságai. Csak néhányat említve, abban a hitben, hogy Európa rossz szellemeiként amúgy is örökre beégett vagy éppen most rögzül arcuk és nevük az emlékezetünkbe: Junker, Sargentini, Timmermans, Verhofstadt, Ursula von der Leyen stb. Igazságérzékünk mazochista kínzásához már e néhány kiválóság felidézése is elég.
Ma is látom „ruttei” nevetésüket abban a pillanatban is, amikor Pesti László a megfelelő bizottság asztalára teszi az európai kisebbségek egyenjogúságát követelő népszavazás dokumentumait. Sokkal több aláírást tartalmazó csomagot, mint amennyit az EU-s szabályok feltételként szabtak ahhoz, hogy a kiérdemesült fórumok egyáltalán foglalkozni méltóztassanak az üggyel.
A bevándorló hordák (megszálló tömegek) esetében lépten-nyomon „jogállamiságot” követelő, sivalkodó liberálisok vagy más néven nevezhető Soros-csicskák az európai kisebbségek jogvédelmét kinevetni való komolytalanságként kezelik. Bár lehet, hogy a „ruttei” vigyor mögött még más is van. Rettegnek megbolygatni a kérdést, amely meglódulva akár a trianoni titkos aktákig és záradékokig lódíthatná vissza az ügyet, s ennek ódiumát e nagytekintélyű urak és hölgyek gerince bajosan viselné el.
Rutte úr a tévé képernyőjén szavakba önti felháborodását Magyarország (és persze Lengyelország) engedetlenségével kapcsolatban, s hogy Magyarországot azonnali hatállyal ki kéne penderíteni az Európai Unióból. E tévéműsor után tíz-tizenkét napig József Attilát olvasni nem tanácsos, mert Rutte, Manfred Weber, David Sassoli s talán Charles Michel (meg a többi EU-s kiválóság) „nevetése” még hosszú ideig átértelmezi, visszájára fordítja a költő sorait:
Én úgy vagyok, hogy már százezer éve / nézem, amit meglátok hirtelen. / Egy pillanat s kész az idő egésze, / mit százezer ős szemlélget velem. / Tudunk egymásról, mint öröm és bánat / Enyém a múlt és övék a jelen…”
Nos, valóban: Rutte úr, Timmermans, Guy Verhofstadt, Ursula von der Leyen, vagy a bevándorlást, mint „ártalmatlan újdonságot” támogató Ylva Johannson, továbbá az alkoholista Juncker úr és a kiváló (6 százalékos) Sargentini! Gyarmatosító múltjukat lelkükben hordva a demokráciát is ennek alapján értelmezik. Pontosítva: a demokrácia szerintük csak akkor demokrácia, ha az ő egoista szempontjaiknak megfelel, különben legyen bármi a téma, nemzeti vagy kisebbségi jogok, más kulturális értékek védelme, az már nem csak elítélendő „nacionalizmus”, az vegytiszta, üldözendő fasizmus-nácizmus.
De ezúttal Pesti Lászlóval és csapatával meggyűlt a bajuk! Egy héttel a határidő előtt (amit mellesleg úgy tűztek ki, hogy az lehetőleg teljesíthetetlen legyen) összejött a kellő számú aláírás. Ami után persze nem az következett, amit a politikai erkölcs méltán föltételezett volna. Nem kezdődött eljárás az illető kisebbségek jogi sérelmeinek orvoslására. Ellenkezőleg! Az üggyel foglalkozó Európai Bizottság – talán egy ruttei (von der Leyen-i) nevetéssel lesöpörte az asztalról. Az őshonos kisebbségek európai uniós védelmét sürgető Minority SafePack-kel együtt.
Ajánlat barátaimnak: félre ne húzzátok a brüsszeli függönyöket, mert a drapériák és a titkos ajtók mögött sátáni dolgok történnek!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/50. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
