Tiltakoznak a váciak a postabezárás miatt, több mint kétezren ellenzik a döntést

Tiltakoznak a váciak a postabezárás miatt, több mint kétezren ellenzik a döntést

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a Magyar Posta október végén közölt bejelentése alapján a költségcsökkentés érdekében országszerte 366 helyen szűnik meg ideiglenesen a postahivatal, és elbocsátanak 300 dolgozót is. Az utóbbi pár hét alatt több város kormánypárti polgármestere is kifejezte nemtetszését a postabezárások miatt.

A posták átmeneti bezárása Vácot is érinti, ezért péntek délelőtt 10 órakor demonstrációt tartottak, hogy tiltakozásukat fejezzék ki az egyik helyi posta bezárása ellen. Ezenkívül önkormányzati képviselők és helybeliek feladták levélben petíciójukat a Posta igazgatójának a holnaptól bezárásra ítélt postahivatalban.

Fehér Zsolt jobbikos önkormányzati képviselő az Alfahírnek arról beszélt, hogy november 12-ével Vác három postájából bezárják a Deákvár városrészben található kispostát. A központi döntés ellenzői pedig ennek nyomán aláírásgyűjtést indítottak.

A Vác alsóvárosát képviselő politikus szerint

mintegy száz lakos vett részt a péntek délelőtti demonstráción.

Elmondása alapján az eseményen többek között Matkovich Ilona, Vác pártfüggetlen polgármestere is beszédet mondott.

A Covid-lezárások idején már komoly nehézségeket okozott, főként az ott élő idősek számára, amikor bezárásra került a deákvári posta – emlékeztetett Fehér Zsolt.

Hírdetés

Célunk, hogy valamilyen formában nyitva maradjon a váci 3-as számú postahivatal

– szögezte le Tótváradi-Nagy Bence, az Összefogás Vácért önkormányzati képviselője.

A deákvári városrész képviselője lapunknak elmondta, a helyiek által kispostaként emlegetett postahely körülbelül 15 ezer ember postai ügyintézését biztosítja.

Tótváradi-Nagy felidézte, amikor másfél héttel ezelőtt kiderült, hogy a körzetében található postát is be akarják zárni, rögtön levelet írtak a Magyar Posta vezetőségének, jelezve, hogy egyáltalán nem kis forgalmú postáról van szó, „hiszen folyamatosan áll a sor az utcán”.

„Aláírásgyűjtés is kezdődött, amely során két nap alatt 2220 aláírást gyűjtöttünk össze annak érdekében, hogy nyitva maradhasson a posta”.

A helyi politikus arról is beszélt, hogy az utcai tiltakozás végeztével az összegyűlt aláírásokat ma, az utolsó nyitvatartási napon ajánlott küldeményként feladták a Magyar Posta igazgatóságának, és ezt jelképesen a jelenlévő lakosokkal közösen tették meg.

Arra a kérdésre, mire számítanak a Posta vezetésétől, a váci képviselő azt felelte, hogy még a múlt heti megkeresésre sem válaszoltak, de mindenképp bízik a kölcsönös kommunikáció létrejöttében. Viszont addig is minden lehetőséget megragadnának, hogy ne zárjon be a kisposta.

Azt szeretnénk, ha más nem, akkor csökkentett nyitvatartással, de működjön tovább Vác deákvári postája is

– húzta alá Tótváradi-Nagy Bence.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »