Tilos hazavinni Szent László pénzét – túraajánló a hétvégére

Tilos hazavinni Szent László pénzét – túraajánló a hétvégére

Szép idő lesz a hétvégén, választásra és túrázásra is ideális. Az InfoRádió útvonal-ajánlatai következnek azoknak, akik valamelyik magyarországi hegység erdeinek kampánycsendjére vágynak.

A Pilisben egy olyan útvonalat ajánlunk, amelynek mentén több egykori kolostor romjait kereshetik fel. Dömösön a Prépostsági altemplomnál kezdjék a napot, utána a Szakó-nyergen keresztül a Hoffmann vadászház érintsével eljutnak Pilisszentlélekre, a pálosok, majd a pilis-nyergen át Klastrompusztára, a ciszterciták monostorának maradványaihoz. A túrát Dobogókőn fejezhetik be.

A Visegrádi-hegységben a Pilisszentlászló és Visegrád közötti Spartacus-ösvény a legszebb.

A Zemplénben Telkibányáról az Aranyásók útja elnevezésű tanösvényt bejárva megnézhetik a Gyepü, a Kánya és a Fehér-hegy úgynevezett horpáit, vagyis azokat a régi bányavájatokat, amelyek mára beomlottak. A XIII. századtól a telérek kimerüléséig aranyat és ezüstöt bányásztak itt, a községben egy múzeum mutatja be ennek tárgyi emlékeit.

A Bakonyban is van néhány elhagyott bánya, aminek a látványára sokáig fognak emlékezni. Bakonyszentlászló és Fenyőfő között bauxitot termeltek ki hajdanán.

Hírdetés

Az Ördög-árok is nagyon szép hely, de ne vigyenek haza köveket, mert a szurdok védett terület. Nehéz lesz megállni,

mert a Dudari-patak partján 50 millió éves óriási eukarióta egysejtűek megkövesedett maradványai hevernek. A népnyelv Szent László pénzének nevezi ezeket. A legenda szerint a király vitézeivel üldözőbe vette a kunokat, akik aranyat szórtak maguk mögé, hátha a katonák megállnak felszedni azokat, László azonban imájának erejével elérte, hogy az aranyak kővé változzanak.

A Heves megyei Bélapátfalván a Béklő tanösvényt ajánljuk. A Bükk-fennsíkból félszigetszerűen kinyúló Bél-kő gerincén két növényföldrajzi körzet — a Délnyugati és az Északi-Bükk — határa húzódik.

A Börzsöny legváltozatosabb túraútvonala a kemencei kisvasút végállomásától a Fekete-völgyön át vezet fel a Salgóvár romjaihoz, majd a Holló-kő és az Ökör-orom geincén vezet vissza a völgybe.

A teljesítménytúrázók – futók, gyaloglók, biciklizők – számára ITT található további ajánlat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »