Thomas Schwarz: Jézusnak is voltak rossz percei – Meglepő történetek a Bibliából

A szerző 1964-ben született, teológus és filozófus, plébános a németországi Meringben. Erkölcstant és vállalkozásetikát tanít az augsburgi egyetemen, ismert tévés személyiség. Könyvében közvetlen hangnemben meséli el a Szentírás egyes történeteit.

Éva teremtésével kapcsolatban Thomas Schwartz kifejti: a bordák alkotják a mellkasunkat, ott ver a szívünk, ami azonban a Biblia nyelvén nem egyszerűen csak vérkeringésünk központi szerve, hanem sokkal inkább egy személy legbensőbb lényegének, a lelkiismeretének, összes emberi és erkölcsi jellemzőinek leírására szolgál. Ha tehát az Úr Évát Ádám bordájából alkotta meg, akkor a bibliai gondolkodásban a nő egyik központi feladata az, hogy „védelmezze a férfi lelkiismeretét. Ő az, aki megóvja a férfit mindattól, ami veszélyeztethetné erkölcsi és jellembéli jó tulajdonságait. Éva tehát jó emberré teszi Ádámot!”

Jónás történetét elemezve a professzor lelkipásztor a legmeglepőbbnek azt minősíti, hogy mennyire kritikusan ítélkezik az Írás Isten választott népének, Izraelnek hagyományos felfogásáról. Jónás könyve utánozhatatlanul és helyenként „maró” humorral kihangsúlyozza Isten egyetemes üdvözítő akaratát, szemben a zsidó vezetők partikuláris érdekeivel, akik éppen Izrael minden más néppel szembeni sajátos helyzetét hangoztatják. Vagyis Jónás „mint a zsidó és talán minden vallási hagyomány képviselője csinálhat, amit akar: Isten irgalmas szeretete mégis mindig felülkerekedik.”

A szerző Dávid királyt nem tartja lánglelkű hősnek. Hatalmát gyakran csak „kíméletlenséggel és brutális” erőszak alkalmazásával tudta megtartani, ezért olyan meglepő, hogy ennyire jó hírneve van és ennyire kedvelik. Legalább annyira meghökkentő, mint az a tény, hogy végül mégiscsak ágyban, párnák között halt meg – írja Thomas Schwarz.

A könyv fő címére utalva a teológus író felidézi Márk evangéliumának 11. fejezetét, amelyben Jézus olyannak mutatkozik meg előttünk, aki olykor nagyon emocionálisan cselekszik és érzelmi kitörésekre is képes. Ezzel az evangélium alátámasztja, hogy Jézus nemcsak valóságos Isten, hanem teljességgel „egy közülünk”, azaz valóságos ember, bár mentes a bűntől. Beszédeiben, gondolkodásában és cselekedeteiben sohasem fordult el az Atyától, és nem idomult ennek a világnak az érdekeihez. A bűn lényege pedig pontosan ez: Istentől elrugaszkodva csak a világnak élni. A fent idézett evangéliumi fejezet tartalmazza a fügefa Jézus általi megátkozását és a kufárok templomból való kiűzését. Ám nem állíthatjuk, hogy Jézust az éhsége és a rosszkedve vitte volna a hangoskodásra. Máté – akinek evangéliuma néhány évvel Márké után keletkezett – talált „majdhogynem zseniális megoldást” arra, hogyan hozza összhangba egymással a forráshűséget és a teológiai értelmezést, azzal, hogy egyszerűen megcserélte a helyszínek sorrendjét. Nála első helyen a templom megtisztítása áll, így Jézus haragja nem földi éhségből, hanem igazságéhségből táplálkozik, ez pedig „teljességgel szent indulat”, és így beleilleszkedik a próféták a zsidó hagyományban is ismert, templomot ért bírálatába. Máté csak ezután számol be a fügefa megátkozásáról, amit úgy értelmez, mint egy újabb utalást arra, hogy „a zsidó Templom és Izrael népe már nem hozott gyümölcsöt, és ezzel elveszítette különleges feladatát az üdvösségtörténetben”.

Figyelemre méltónak tartja a szerző, hogy a húsvéti örömhír tanúi az asszonyok, ők (Mária Magdolna, Johanna, Mária, Jakab apostol anyja) mennek az első sorban, nem pedig a férfiak. Az egyedi kivétel Péter, aki viszont még egyszer ellenőrizni akar mindent, ám legnagyobb meglepetésre mindent úgy talál a sírban, ahogy azt az asszonyok leírták. Ők ugyanis semmit nem tettek hozzá, és semmit nem vettek el belőle. Péter meglepődve tér vissza a többi tanítványhoz, de még mindig nem érti a dolgokat, az apostolok között ehhez még némi időre van szüksége. Thomas Schwarz kiemeli: nagyon fontos, hogy csak a meglepetésekre nyitott Egyház képes megérteni húsvétot és élő közösségben élni a Feltámadt Krisztussal. Ahogyan azt Ferenc pápa szereti mondani: „Isten a meglepetések Istene.” A kötet írója hozzáteszi: Isten mindig új, és kevés olyan fejezet van a Szentírásban, amely ezt ennél egyértelműbben kimondaná.

Hírdetés

A Jelenések könyvét elemezve Thomas Schwarz kifejti: keletkezésének idején sok keresztény nem maradt hű a hitéhez; kompromisszumokat kötöttek az őket körülvevő pogány társadalommal. János fel akarja rázni őket, és meg akarja értetni velük, hogy abban a kérdésben, hogy ki az „Úr és Isten”, nem lehet kompromisszumot kötni. „Isten bármelyik ellenfelével kötött megegyezés annyi, mint lepaktálni az ördöggel – és az ilyesmi nem igazán a mennybe vezet.” A Jelenések könyve tehát az ingadozókat felrázni, a hűségeseket pedig megerősíteni akarja. A motiváció erőt adó forrása, ha hihetünk abban, hogy mindenkor Istené az utolsó szó, és nem azé a „vadállaté”, amelyikről a jelenésekben szó van: „Győzelem a vadállat és prófétái felett” (Jel 18–19).

A teológus pap leszögezi: segít, ha minden kísértésben Jézus nyomában maradunk. Vagyis „könnyebb jónak, szelídnek és a szenvedést elfogadónak lenni, ha tudjuk, hogy ezzel (utunk) végén nyerni fogunk”. Ez János jelenéseinek lényegi mondanivalója. Ez érvényes volt kétezer évvel ezelőtt, és ma is az. „Ennek a világnak a hanyatlása nem a világ vége, hanem ok az örömre. Ez pedig, akárhogy is nézzük, valóban meglepetés. És ráadásul szép is!”

Thomas Schwarz: Jézusnak is voltak rossz percei – Meglepő történetek a Bibliából
Agapé Kiadó, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »