Hat kérdés és hat válasz. Tudnivalók az egyik legnagyobb magyar királyról, Könyves Kálmánról.
Miért vakíttatta meg öccsét és unokaöccsét?
Szent László (akinek három lánya volt) taníttatta bátyja, I. Géza fiait, Kálmánt és Álmost. László az elfoglalt Szlavónia kormányzását Álmos hercegre bízta, eleinte őt szánta utódjának is. Kálmánt papnak neveltette, váradi püspök lett belőle, de 1094-ben – talán külpolitikai okokból – trónörökösként jelölte meg.
Szent László 1095. évi halála után valóban Kálmán lett a király, Álmos a dukátust kormányzó trónörökös. A testvérek közt elhúzódó viszálykodás vette kezdetét, Álmos többször is külföldi segítségért folyamodott, de nem tudta megdönteni bátyja uralmát. Kálmán több alkalommal kibékült öccsével és megkegyelmezett neki, de a nem csillapodó indulatok hatására előbb felszámolta a dukátus intézményét, végül egy kudarcba fulladt összeesküvés után 1115 körül megvakíttatta Álmost, Béla fiával és a legfőbb híveikkel együtt, majd a dömösi prépostságba száműzte őket. A korban nem lett volna szokatlan, ha véres leszámolással tesz pontot az ügy végére, a megvakítással csak Álmos és Béla trónigényét akarta ellehetetleníteni (bár István fia halála után Béla mégis király lett).
Kik voltak a leszármazottai?
Az első házasságából született ikrek közül László korán elhunyt, II. István 1116–1131-ig magyar király, ám vele kihalt vérvonala. Második feleségét hűtlenség miatt száműzte, a Kijevben megszületett Boriszt – aki később trónkövetelőként lépett fel – nem ismerte el saját fiaként.
Tényleg púpos és kancsal volt, sántított és dadogott?
A krónikák olyannyira előnytelen színben tüntetik fel Kálmánt, hogy ha minden igaz lett volna, amit róla írnak, talán király sem lehetett volna. A negatív beállítás oka lehet, hogy fia, II. István halála után öccse, Álmos utódai kerültek trónra, tehát az ő szájízük szerint készültek a krónikák. Vak Béla nyilvánvalóan nem rajongott megvakíttatójáért, koronázása után mintegy hetven Kálmán-párti főurat gyilkoltatott meg. Kálmán kétségkívül rátermett uralkodónak bizonyult, kiemelkedő műveltsége révén vált híressé, emellett – halicsi hadjáratát leszámítva – sikeres hadvezér volt.
Meghódította-e Horvátországot?
Kálmán fegyverrel győzte le Svačić Péter horvát királyt, ám a többi horvát előkelővel megegyezésre törekedhetett, amit nemcsak a biogradi (tengerfehérvári) koronázás ténye, hanem Horvátországnak a Magyar Korona országain belüli későbbi autonóm jogállása is bizonyít. A magyar királyok meghagyták a horvát előkelők birtokait, és kevéssé szóltak bele belügyeikbe: ez volt az államközösség nyolc évszázados fennmaradásának záloga, nem a fegyverek ereje. Nem állomásozott magyar haderő horvát földön, merthogy nem volt rá szükség.
Véget vetett-e a boszorkányüldözésnek?
Törvényei közül talán a boszorkányüldözésre vonatkozó vált a leghíresebbé. De strigis vero, quae non sunt, ne ulla quaestio fiat – lidércek ellen pedig, minthogy nincsenek, semminemű kereset ne legyen (I. törvénykönyvének 57. cikkelye). A középkori boszorkányhit a törvényekben is tükröződött: megkülönböztettek rontókat (malefica), jövendölőket (sortilegio), állati alakot öltő, esetleg emberevő bűbájosokat (striga). A strigát szokás leegyszerűsítően boszorkánynak fordítani, ami kissé félrevezető, mert a strigákban vagy lidércekben való hitet már korábban babonának bélyegezte az egyház, ezt csupán megerősítette a fenti törvény. Bár a rontók vagy varázslók felett továbbra is lehetett ítélkezni (lásd I. törvénykönyve 60. cikkelyét), a középkorban csak elvétve akadtak boszorkányperek Magyarországon (Nyugat-Európában is csak a 16. századtól váltak tömegessé). A lidércek elleni perek megszüntetésénél fontosabbnak ítélhetők Kálmán magántulajdon védelmére, bíráskodásra és tanúskodásra, birtokokra vonatkozó, valamint az egyházi életet szabályozó törvényei (I. törvénykönyv a tarcali gyűlés után, II. törvénykönyv az esztergomi zsinat után).
Hogyan halt meg?
Idézet a Képes Krónikából (1358):
„…a király elfogta a herceget meg kisded fiát, Bélát, és megvakíttatta őket… Az ország főemberei közül megvakította Urost, Vatát és Pált. Mégsem vált hasznára az ártatlan vér kiontása, mert az isteni bosszú korai halál bús italát nyelette le vele, és megbüntette ideigtartó országának romlásával… Álmos herceget pedig Dömösre vitték, a saját monostorába. Ezek után a király súlyosan betegeskedni kezdett; volt egy Draco nevű olasz orvosa, akiben felette megbízott. Ez flastromot rakott a király fülére, mert gyötörte a fejfájás; a flastrom ereje a fül üregén át kiszívta agyának nem kicsiny részét. Amikor tovább már el nem viselhette a flastromot, levette és megmutatta Ottmár ispánnak. Ottmár ispán megnézte a flastromot, látta rajta a kiszívott agyvelőt, és így szólt a királyhoz: »Uram, el kell látnod magadat az útravalóval.« Ennek hallatára megijedt a király, és felsóhajtott.”
E nyugtalanító sorok szokásos értelmezése, hogy Kálmán – aki negyvenkét éves lehetett ekkor (1116) – fülgyulladást kapott, amely elgennyesedett, és ebbe belehalt. Ha az igazságot nem is tudhatjuk meg, érdemes megfontolni Grandpierre K. Endre gondolatait:
„Beteg, elesett embert lehet a legkönnyebben és a legkevesebb kockázattal megölni, megmérgezni, hiszen ilyenkor mindenki természetes halálra gondol, ha pedig sikerült ezt elhitetni (ami történelmi gyilkosságoknál létfontosságú), úgy nincs nyomozás, nincs felelősségre vonás és még csak a gyanú sem éled fel.”
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
