Tetten ért evolúció: Új növényfaj született az Alpokban

Tetten ért evolúció: Új növényfaj született az Alpokban

Mindössze 150 év elegendő volt ahhoz, hogy az átalakult környezet miatt megszülessen az új faj.

Az az elterjedt elképzelés, hogy az új fajok kialakulásához hosszú időre van szükség, azonban egy új, svájci-japán kutatás szerint ez nem feltétlenül igaz minden esetben. A svájci Urnerboden nevű falu környezetét az elmúlt 150 évben alaposan átalakították: a korábbi erdőborítás helyett mára legelők foglalják el a közeli völgyeket. Az új, kakukktormákhoz tartozó növényfajra, a Cardamine insueta-ra még 1972-ben bukkantak rá.

A frissen kialakult növényfaj kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a környezetre adott reakciókat és a genetikai tulajdonságokat, vagyis a működő evolúciót tanulmányozzák a segítségével. A kutatóknak sikerült feltárni a növényfaj kialakulása, evolúciója mögötti genetikai változásokat, írja a National Geographic.

Az új faj két, kissé eltérő élőhelyet kedvelő ősből jött létre a Cardamine amara (keserű kakukktorma) közvetlenül a folyóvizek mentén (szinte a vízben) nő, a Cardamine rivularis (a réti kakukktorma egyik alfaja) pedig a csupán kissé nedves réteken érzi jól magát. A tájátalakítás adott lehetőséget e két faj hibridizációjára, az új faj pedig a két ős közti környezetet kedveli.

Hírdetés

Az új kakukktorma-faj igazából egy kromoszómakészletet a keserű kakukktormától örökölt, kettőt pedig a réti kakukktormától, így ő maga három kromoszómakészlettel rendelkező, úgynevezett triploid növény.

” A Cardamine insueta ideálisan ötvözte a két szülőfaj előnyös tulajdonságait, s ezek segítségével képes meghódítani a megújult tájban kialakult új, vízhez közeli élőhelyeket. A környezete aktuális állapotától függően ez a növényfaj a szülőktől örökölt, az adott környezeti igényhez szükséges géneket tudja aktiválni”

– magyarázta Rie Shimizu-Inatsugi, a Zürichi Egyetem Evolúcióbiológiai és Környezettudományi karának kutatója.

National Geographic


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »