Tetőfokára hágott a káosz Macedóniában

Tetőfokára hágott a káosz Macedóniában

– Borzasztó a hangulat. A parlamentet továbbra is megszállva tartja a rendőrség, nyolc főt őrizetbe vettek, de vádat még nem emeltek ellenük. Mintegy tíz személyt jelenleg is kórházban ápolnak – közölte lapunkkal péntek délután egy macedón újságíró, Marija Sevrieva. Az új – albán nemzetiségű – házelnök, Talat Xhaferi megválasztása után szabadultak el az indulatok csütörtök este a szkopjei parlamentnél. Soros-ellenes, jobboldali tüntetők törtek be az épületbe, ahol képviselőkre és újságírókra támadtak. Az összecsapásokban legalább tizenegy parlamenti képviselő és mintegy húsz rendőr is megsérült, ellentmondásos macedón sajtóértesülések szerint az összes sérült száma 80 és 110 közé tehető. Homlokán megsebesült az albán kisebbségi pártokkal kormányalakításra készülő szociáldemokraták elnöke, Zoran Zaev is, de ő még jobban járt az egyik albán párt elnökénél, Zijadin Selánál, akit annyira megvertek, hogy állítólag az orvosok az életéért küzdenek, péntek délután még az idegsebészeten ápolták.

Xhaferit is túszul ejtették a tüntetők, ám a rendőrök végül mindenkit kimenekítettek. Az események során Zaev egyik testőre a fegyverét is használta, de nem lőtt meg senkit. A rendőrök villanógránáttal „robbantottak utat” a parlamenthez tartó mentőautók számára. Sokan kritizálták a hatóságok fellépését, némelyek szerint a szokásosnál jóval kevesebben vonultak ki a parlament védelmére. Sokan azt várták, hogy a történtek nyomán az elnök kihirdeti a rendkívüli állapotot, ám Gjorge Ivanov ezt nem tette meg. Péntekre virradóra mintegy 50 ezren éjszakáztak a parlamentnél.

Hírdetés

Egyre nagyobb tüntetések zajlottak a tavaly decemberi előrehozott választások után az egyébként is évek óta fortyogó Macedóniában. A tíz éve kormányzó Nikola Gruevszki által vezetett jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet–Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO–DPMNE) nyert, de nem volt képes kormányt alakítani, mert addigi koalíciós partnerük, az egyik albán párt átállt az ellenzéki Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SZDSZM) mellé. Az új koalíciónak azonban nem adott kormányalakítási lehetőséget Ivanov elnök. Az – egyébként a VMRO–DPMNE-hez közel álló, oroszpárti – államfő szerint a szocdem–albán egyezség (országos kisebbségi nyelvhasználat, valamint zászló, címer és himnusz megváltoztatására vonatkozó javaslatok is szerepeltek ebben) veszélyezteti az ország függetlenségét és egységét, túl nagy volna a szomszédos Albánia befolyása Macedóniában. Más kérdés, hogy az ország egyharmadát adó albán lakosság a mérleg nyelve az államban.

A VMRO–DPMNE szerint Soros György által támogatott Zaevék útja a kormányzati pozícióba a házelnök megválasztásán át vezethetett a macedón alkotmányjog szerint. Megtették az első lépést, így a csütörtök esti események után is nyugodtak tudtak maradni. A macedón Independent beszámolója szerint Zaev pénteken kijelentette: – A rezsim nem gátolhatja a demokratikus folyamatokat. […] Mindenki tudatában kell hogy legyen saját felelősségének, és azon kell dolgoznia, hogy csökkenjen a feszültség, mert ez az egyetlen módja, hogy elhozzuk a demokráciát Macedóniába. Zaev egyébként korábban azt mondta, a kormányalakítás után azonnal kivizsgálja a belpolitikai válsághoz vezető lehallgatási botrány hátterét, és börtönbe juttatja az érintetteket. A feltételezések szerint ezzel Nikola Gruevszkit is elítélhetnék, így ő mindenképpen új választásokat szeretne, amelyeket várakozásai szerint saját pártja nyerne meg.

A válság eszkalálódásában Ivanov elnök szerint Macedónia integrációjának halogatásával kulcsszerepet játszó Európai Unió több vezetője is elítélte az eseményeket. Hasonlóan tett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki a magyar kormány belpolitikai retorikájával egyezően a Soros György-féle külföldi beavatkozásban látja a válság okát. Mint mondta, az elmúlt években sorozatosan diktálták akár több ezer kilométerről, hogyan alakuljanak a macedón belügyek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.04.29.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »