Hol vannak a magyar játékosok? Az éveken át kínos kérdésre ismét van válasza a Fradinak
Hol vannak a magyar játékosok? Sztanyiszlav Csercseszov akaratlanul is szállóigét fogalmazott meg. Amikor az orosz trénert másfél éve, 2021 decemberében kinevezték a Fradi vezetőedzőjének, az első napokban ezzel fordult a vezetőkhöz. Eleinte legfeljebb házon belül, feszengve emlegették, újabban azonban mind gyakrabban idézik e kérdést. S immár csattanós válasz is kínálkozik: hát a pályán! Ráadásul még érettségi előtt álló reménységként, de már így is többszörös gólszerzőként.
Hol vannak a magyar játékosok? Pedig nem szeretik a Fradinál, ha hétről hétre azt számolgatják, hány magyar játékos lép pályára. Ám Sztanyiszlav Csercseszovra mégsem lehet rásütni, hogy piszkálódik. A távolról jött szakember emlékeztetett mindenkit arra a Ferencvárosnál, amiről már-már megfeledkeztek:
meghatározó hazai, sőt lehetőleg saját nevelésű játékosok nélkül egyetlen nagy klub sem léphet túl a saját árnyékán, magyar futballisták nélkül a Fradi sem Fradi.
Kezdjük talán Lisztes Krisztián esetével. Az idősebbével. Miután éveken át tartó rehabilitáció után végre úgy érezte, ismét képes magas szinten futballozni, magától értetődően haza, a Ferencvároshoz húzta a szíve, és mi sem természetesebb, hogy a nevelőegyesülete segítőkezet nyújtott neki, amúgy már a lábadozás gyötrelmes hónapjaiban is. Keserves volt a visszatérés. Lisztesnek, aki a Bundesliga első osztályában is kitűnő spílerré avanzsált, az NB I is sok volt, ezért fél év után távozott, később azonban még egyszer visszajött.
Aztán hazajött Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Leandro és – hogy róla se feledkezzünk meg – Gyömbér Gábor is. S nem csupán haza-, avagy visszajöttek többen, hanem fel is, az utánpótlásból. Jova Levente, Nagy Ádám, Nagy Dominik, Batik Bence – csak hogy a legismertebbeket soroljuk. A sokat látott és a fiatal magyar játékosok elegye, kiegészülve néhány légióssal, úgy tűnt, működőképes, hiszen a Fradi 2016-ban – tizenkét év után ismét – bajnoki címet szerzett. Még Thomas Doll irányításával. Érdemes felidézni, a hét évvel ezelőtti bajnokcsapatban csupán négy meghatározó külföldi volt (Roland Lamah, Cristian Ramírez, Michal Nalepa, Vladan Csukics), valamint két átlagos (Stanislav Sesták, Emir Dilaver). Összesen tehát hat.
Néhány év alatt száznyolcvan fokos fordulatot vett a játékospolitika. Elsősorban talán éppen Thomas Doll miatt. A német tréner a nemzetközi porondon képtelen volt egyről a kettőre jutni (értsd: többnyire az adott sorozat selejtezőjének első fordulójából a másodikba), ami nemcsak az ő, hanem a magyar játékosok tehetetlenségeként ivódott be a köztudatba.
Doll 2018 nyarán ezért megkapta az útilaput, és Szergej Rebrov érkezett a helyére. Három idény, három bajnoki cím, csoportkör az Európa-ligában, majd a Bajnokok Ligájában. Az ukrán tréner eredményei elévülhetetlenek és kétségbevonhatatlanok.
Ugyanakkor arról se feledkezzünk meg, a Rebrov-korszakban inkább hátrány, mint előny volt magyarnak lenni a csapatban.
Elég csupán a csetlő-botló Danilo Ihnatenkót felidézni, aki miatt az akkoriban élete formájába lendülő Sigér Dávid a kispadra szorult, s más és más okból ugyan, de szép lassan kegyvesztetté vált három válogatott játékos, Varga Roland, Böde Dániel és Lovrencsics Gergő is.
Pedig utolsó idényének a vége felé, 2021 tavaszán Rebrov is megszenvedte a becsvágytól égő fiatal magyar játékosok hiányát. Miután 2020 őszén a Bajnokok Ligája csoportköréből érthetően nem jutott tovább a Fradi, az NB I-ben viszont tetemes előnyre tett szert, tavasszal csak kínlódott, a keret fele már azzal volt elfoglalva, nyártól hogyan tovább.
Fél évvel később ugyanez még látványosabban lejátszódott. Immár Peter Stöger irányításával. Már az is apasztotta a motivációt, hogy a BL csoportköréről lemaradt a Ferencváros, majd amikor az Európa-liga csoportkörében elúszott a továbbjutás lehetősége, a rend, a fegyelem és nyomukban a teljesítmény vészesen erodálódott. A klub vezetősége szokatlan, de bátor lépésre szánta rá magát: meg sem várva az őszi szezon végét, gyorsan elköszönt az osztrák edzőtől.
Jött Sztanyiszlav Csercseszov, aki kimondta, ami sok-sok fradista szívét nyomja: hol vannak a magyar játékosok?
Valószínűleg ő is a nyilvánosan többször elhangzott választ kapta a kérdésre: azok a magyar futballisták, akik erősítést jelenthetnének a Ferencvárosnak, külföldön játszanak és megfizethetetlenek, itthon, az NB I-ben viszont, fájdalom, nincsenek megfelelő szintű labdarúgók. Ha ott nincsenek, hát Csercseszov egy osztállyal lejjebb nézett körül. Pászka Lóránd már az ő javaslatára kapott szerződést a fiókcsapat Soroksártól feljebb lépve. Persze, nyilván Pászkát nem Csercseszov szúrta ki, de mégiscsak ő adott neki lehetőséget.
Miként Baráth Péternek és ifjabb Lisztes Krisztiánnak is. Az orosz edző azt is pontosan tudta, mikor kell őket mély vízbe dobni. Amikor ugyanaz a helyzet kezdett előállni, mint 2021 tavaszán, majd őszén, amikor csökkent a motiváció, kezdett szétesni a mutatvány.
A sikerre éhes magyar fiatalok lendületet adtak a csapatnak, amely ötmeccses nyeretlenségi szériát lezárva egymás után immár négyszer győzött és ötödször is besöpörte a magyar bajnoki címet.
Lisztes Krisztián berobbanása több szempontból mérföldkő a Ferencváros életében. Az elmúlt évtizedben a saját nevelésű játékosok feláramlása nem véletlenül apadt el. A Fradi utánpótlását érthetetlenül nagyon nehezen sikerült ráncba szedni. Pedig erre a feladatra még elismert német szakembert is szerződtettek, ám Theo Schneider csupán az NB III-as tartalékcsapat szétverését hagyta maga mögött emlékül, amivel több korosztály elől is elvágta a fejlődés lehetőségét. A gondokon az elmúlt években sikerült úrrá lenni; kevésbé ismert, hogy az U19-es csapat – Lisztes kortársai – vezeti a bajnokságot, ami azzal a reménnyel kecsegtet, hogy idővel, akár Soroksár érintésével többen csatlakozhatnak az NB I-es kerethez.
Reméljük, Lisztes Krisztián édesapja, menedzsere, a játékos maga és persze a klub nem gondolja úgy, hogy a tehetséges ifjúnak tizennyolc évesen mindenképpen külföldre kell igazolni. Ha a fejlődésre töretlen marad, akkor sok-sok örömet okozhat – idővel nem csupán a fradistáknak.
Lisztes, Baráth, Pászka és persze Dibusz, Botka, Vécsei, Sigér. Végre ismét alakul egy olyan magyar mag a Ferencvárosnál, amely nem csupán egyenlő, hanem kivételes bánásmódot érdemel.
Légiós húzóemberekre szükség volt, van és lesz, ám az mégsem járja, hogy amikor a szurkolók tiszteletük jeleként a Himnuszt éneklik, Dibusz Dénes egyedül instruálja tíz külföldi társát: fiúk, álljatok meg, ez most fontos, vigyázzba kell állni.
A Ferencváros, többször kimondatott, a Dinamo Zagreb példáját igyekszik követni. Nos, a Fradi bizonyos szempontból túlnőtt a horvát csapaton. Az elmúlt években a nemzetközi porondon a két klub eredményessége alig különbözik egymásétól, dacára annak, hogy az FTC durván feleakkora összegből gazdálkodik. A költségvetés itt és ott sem ismert pontosan, ám az ismert szakportál, a Transfermarkt adatai mégis irányadóak. Eszerint a Dinamo játékoskeretének összértéke 93,30, a Ferencvárosé 43,75 millió euró. Ezt a hátrányt hosszú távon csak kiváló szakmai munka és menedzsment képes ellensúlyozni. Ám van egy másik, ennél is nagyobb különbség a két klub között. A Dinamóban csupán néhány légiós szerepel, azok is jobbára a többi délszláv országból érkeznek.
Talán éppen a légiósok özöne miatt az elmúlt években kevesebbet hangoztatták, miszerint a Ferencváros a nemzet csapata. Pedig – nem sorolom az érveket, amelyekkel a hazai riválisok is tisztában vannak – az, annak kell lennie. A megtisztelő eposzi jelzőt tartalommal kell megtölteni. A sikert nem lehet pusztán eredményekben mérni.
Borítókép: Baráth Péter, Lisztes Krisztián, Pászka Lóránd – fiatal magyar játékosok, akik Csercseszovtól kaptak lehetőséget (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)
Novák Miklós – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
