Tesla Model Y- még nem is kapható, de már tuningolják

Tesla Model Y- még nem is kapható, de már tuningolják

A Tesla Model Y még nem is vásárolható meg, de vannak akik már azt képelik el, hogy hogyan fogják még sportosabbá tenni, írta a teslasok.hu. Az Unplugged Performance jelenleg a fenti képet adta ki a Model Y módosításaik kapcsán, amikből el tudjuk képzelni, hogy hogyan finomhangolják majd teljesítményre a Tesla legújabb modelljét. Jelenleg még nem olyan sok cég foglalkozik utángyártott kiegészítőkkel és teljesítménynövelő csomagokkal Teslákhoz, de az Unplugged Performance pont ilyen. Hírnevüket a S-APEX modellükkel szerezték, amit egy Tesla Model S P100D-ből készítenek el. Persze az S-APEX óta a Model 3-ra vetettek néhány pillantást és módosításaikkal például sikerült elérniük, hogy az autónak kisebb legyen a légellenállása. Ben Schaffer, az Unplugged Performance vezérigazgatója bizakodóan nyilatkozott a Model Y kapcsán, szerinte módosításaikkal képesek lesznek hozni a Model 3 Performance teljesítményét. Ez hihető is lehet, hiszen a Model Y nagyrészt a Model 3 alkatrészeiből készül, csupán egy nagyobb autó lesz. Az UP változtatásaival az idén márciusi TeslaCorsa során a Buttonwillow versenypályán a Model 3 1 perc 58,5 másodperces rekordot állított fel utcai gumik használatával, szóval értik a dolgukat.
Ezekre a Model Y módosításokra lehet számítani tőlük egyelőre:

teljes CFD (computational fluid dynamics) elemzésoptimalizált légellenállási teljesítmény6 darab nagyobb méretű Piston karbon kerámia fékállítható tekercsfelfüggesztéstöbb kettős lineáris rugóállítható lengőrudakállítható első és hátsó felfüggesztő karokPerformance csomagbeli fékbetét, fékrotor és fékvezetéktöbb különböző ultra-könnyű kerék opció 19 és 21 col közti méretekben

Hírdetés

Bár a Model Y a legkevésbé sportos az eddigi Teslák közül, ezekkel a módosításokkal minden bizonnyal más vezetési élményt fog nyújtani.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »