Lám, pillanatok alatt hogy megváltozhat minden! Nemrég még arról volt szó, hogy Magyarország nincs a nemzetközi terrorizmus célkeresztjében, így merénylettől vagy bombarobbantástól nem kell tartanunk. Aztán robbant egy bomba szombat este a Teréz körúton (ezúton is kívánunk mielőbbi felépülést a szolgálatteljesítés közben súlyosan megsérült két rendőrnek!), és azóta valami megváltozott a fővárosban. Pillanatok alatt megérkezett az egyáltalán nem szép új világ: azóta gyakorlatilag lebénult a belváros közlekedése. Találtak már gazdátlan csomagot a Damjanich, az Aradi, az Arany János és a Baross utcában, valamint a Hungária körúton és a Déli pályaudvarnál is. Láttak gyanús táskát BKV-buszon, étteremben, és amikor ezeket a sorokat írom, vagyis csütörtök kora délután, éppen a Margit híd van lezárva hasonló okok miatt. A tűzszerészek mindannyiszor nagy erővel vonulnak a helyszínre, a környéket lezárják, a szakemberek gondosan megvizsgálják a gazdátlan csomagot. Eddig minden esetben – szerencsére – vaklármának bizonyult a riasztás, és az élet visszatérhetett a normális kerékvágásba, ha van még olyan egyáltalán.
Tudom, egy robbantás soha nem jön jókor, de most különösen szerencsétlen időszakban történt az egyelőre ismeretlen tettes által elkövetett akció. A hét végi kvótanépszavazás miatt maximumon pörög a kormány és a pártok kampánygépezete, így minden a migrációról, nemzetközi terrorizmusról és effélékről szól. Ilyen kiélezett időszakban különösen fogékonyak vagyunk a rosszra, s a szombati eset után nem csoda, ha sokan bombától tartanak egy elhagyott csomag láttán. Így működik az ember – ha repülőgép-katasztrófát látunk a hírekben, első repülésünkkor biztosan eszünkbe jutnak a roncsokról mutatott képsorok. Nem kérdés, hogy jobb félni és telefonálni, mint megsérülni egy robbanásban, de ha ez így megy tovább, élhetetlen lesz az életünk – egy kétmilliós városban mindig lesz valami, ami gyanús lehet valakinek, aki retteg. És ha elmúlik a bombapánik, jön valami más, amitől retteghetünk – ha más nem, a politika vagy a kereskedelmi tévék híradói gondoskodnak a mindennapi félelemadagunkról.
Nem tudom, kinek jó az, ha retteg egy fél ország. Ilyenkor lenne szükség arra a bizonyos józan paraszti észre, amelyre annyiszor hivatkozunk. Vagy egy jó pszichológusra egy hatalmas kanapéval, ahova lehuppanhat mindenki, hogy kibeszélje félelmeit. Valahogy soha nem tudjuk helyükön kezelni a dolgokat, és ez most a migrációs krízis kapcsán is fehéren feketén kiderült. Vagy abban hiszünk, hogy mindenkit a keblünkre kell ölelni, hiszen aki migráns, az rossz ember nem lehet; vagy potenciális terroristát látunk minden menedékkérőben. A végletek országa lettünk, fekete-fehér magyarok, akik nem látják, mert nem akarják látni az árnyalatokat. És ekként is viselkedünk: csak az jut el a tudatunkig, ami megerősíti félelmeinket. Ezeket osztjuk tovább a közösségi oldalakon, tárgyaljuk a metrón és a piacon, egyre jobban belelovalva magunkat és társainkat a fóbiáinkba. A politikusok közben a markukba röhögnek, hiszen ott a legkönnyebb manipulálni, ahol már nincs helye a rációnak.
Tudom, a Biblia is arról ír, hogy a langyosakat kiköpi Isten. „Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból” – így szól az ige. Mégis úgy gondolom, a permanens harckészültség nem tesz jót nekünk – vagy idegroncsok leszünk, vagy belepusztulunk az állandó készenlétbe.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 01.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
