Terhesség alatt ezért vigyázzunk a kávéval

Terhesség alatt ezért vigyázzunk a kávéval

Kisebb súllyal és mérettel születnek azok a csecsemők, akiknek az édesanyja a várandósság hónapjaiban napi rendszerességgel kávét fogyasztott.

A kávé a mindennapjaink alapvető részét képezi, sokan pedig rövidebb időre is nehezen tudnának lemondani róla. Habár számos pozitív tulajdonságát kimutatták már, a rendszeres kávéfogyasztásnak a várandós nők esetében kockázata is lehet. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) kutatóinak tanulmánya szerint azoknak a terhes nőknek, akik átlagosan minimum napi fél csésze kávénak megfelelő koffeinmennyiséget fogyasztottak, kisebb súllyal született a csecsemőjük, mint azoknak a kismamáknak, akik nem fogyasztottak koffeintartalmú italokat. A Medical Xpress oldalán is közzétett tanulmány szerint tehát a koffein már kisebb mennyiségben is hatással lehet a magzat fejlődésére – írja a Házipatika.com. 

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a terhes nőknél a 200 milligrammot meghaladó koffeinbevitel (ez napi két csészének felel meg) hatással lehet a magzat fejlődésére. A mérsékeltebb, 200 milligramm alatti napi bevitelt azonban már nem lehetett egyértelműen ilyen tünetekhez társítani. Sok kutatás a kávéfogyasztás mellett nem vett figyelembe más olyan tényezőket – például a káros szenvedélyeket, szociális helyzetet -, amelyek szintén befolyásolhatják a magzat fejlődését.

Hírdetés

A mostani vizsgálat ezeket a tényezőket is próbálta kiszűrni, hogy pontos képet kaphassanak a koffein magzatra gyakorolt hatásairól. A tanulmányban szereplő, több mint kétezer nő mind kifogástalan egészségi állapotú volt és nem dohányzott. A terhesség 10. és 13. hete között vettek tőlük vérmintát, amelyben a koffein és annak lebomlási terméke, a paraxantin szintjét vizsgálták. A résztvevőknek azt is össze kellett írniuk, hogy a kávén kívül milyen koffeintartalmú italokat fogyasztottak a vérvételt megelőző egy hét során.

Az eredmények szerint azok a nők, akiknek szervezetében a legmagasabb volt a koffein szintje, átlagosan 84 grammal kisebb súllyal hozták világra gyermeküket, mint azok, akik szinte semmilyen koffeintartalmú italt nem fogyasztottak. Még a napi fél csésze kávét fogyasztók gyermeke is átlagosan 66 grammal kisebb volt, mint a koffeint nem fogyasztóké. A kutatók szerint ennek az egyik oka az is lehet, hogy a koffein összehúzza a méh és a méhlepény vérereit, ami csökkentheti a magzat vérellátását és gátolhatja a növekedést.

Ez pedig több szempontból is gondot jelenthet, hiszen a kisebb súllyal született gyermekek a későbbiekben nagyobb arányban szenvednek például diabétesztől, elhízástól és szívbetegségektől. A tanulmány a JAMA Network Open oldalán jelenik meg.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »