A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal arról olvashatunk, amibe „nem szoktunk belegondolni, hogy Isten a körforgással biztosította azt, hogy az élet évmilliókon át virágozzon a Földön”.
„Ha egy maroknyit a kezünkbe veszünk, elbűvöl minket. Fekete, finom, jó szagú. És azt gondoljuk: valami titok van ebben a táplálékban. Rothadt hulladékból alakul ki, még sincs rossz szaga (…) a levelek, a kis ágak, a föld, a száraz fű és a többi hulladék alakul majd ezen anyaggá. Telik-múlik az idő esővel, hőséggel, széllel. Telnek a napok, a hold fázisai is követik egymás, és mindez a jó és szép dolog lezajlik, és a boldog föld emlői megtelnek. Minden csöndben és titokban zajlik. A kis állatok rágcsálják a hulladékot, a földigiliszták lenyelik, majd miután megemésztették, kiadják magukból. És láthatatlan élőlények, szinte láthatatlan állatok cselekszenek csendben és titokban, olyan ez, mintha egy egész nép dolgozna. Egyesek felaprítanak, mások forralnak, ismét mások összekeverik a hozzávalókat, főzik, kavargatják. Az égből hulló víz mindezt megnedvesíti, meglangyosítja. Ilyennek akarta a Teremtő a földi gondnokságot.” (Pierre Rabhi)
A fenti idézet, amely a komposztdombon végbemenő, illetve a természetben szüntelenül zajló korhadás és humuszképződés folyamatát írja le, egyúttal betekintést nyújt abba is, hogyan működteti a Teremtő a földi életet, milyen törvényszerűségekkel biztosítja, hogy az élet fenntartsa önmagát. Ebben a folyamatban a legalapvetőbb törvényszerűség a körforgás. Új élet képződik az elmúlás talaján, ahogy egy költő mondja: „ami a fán virágzik, az az alant nyugovókból él”. A körforgás gondoskodik róla, hogy a természetben ne legyen szemét, és egyúttal táplálja is az életet. Ami valahol feleslegessé, hulladékká válik, az máshol, másnak alapanyag.
Hosszú ideig mi emberek is ezt a törvényszerűséget tiszteletben tartva éltük az életünket, míg végül az utóbbi néhány generáció alatt teljesen kivontuk magunkat alóla, számos világméretű problémát generálva ezáltal. Gondoljunk csak a hulladékruhákból emelkedő hegyekre, az ereinkben keringő mikroműanyagra, a kínai nagy fal tömegét évente meghaladó mennyiségű leselejtezett elektromos hulladékra. A világszerte szeméttel megtöltött teherautók, ha egymás mögé állítanánk őket, több mint 2000 kilométeres konvojt alkotnának naponta. Azalatt a mindössze néhány perc alatt, amikor, kedves olvasó, ezeket a sorokat olvasod, több tonnányi műanyag szemét kerül az óceánokba is. Olyan léptékben szemetelünk, aminek a kezelésére nem vagyunk felkészülve, és amit a természet nem képes elnyelni.
A világgazdaság „körforgásos anyaghasználata” napjainkban mindössze körülbelül 7 százaléknyi, vagyis a globális gazdaság ilyen arányban használ ténylegesen újrahasznosított, másodlagos nyersanyagokat. A termékeink döntő többségéből tehát előbb-utóbb szemét lesz. Akkor termelünk ilyen óriási mennyiségű hasznosítatlan hulladékot, amikor minden korábbinál nagyobb anyagmennyiséget veszünk ki a természetből, vagyis amikor a legnagyobb szükség lenne a visszaforgatásra. Hogyan is szolgálhatnánk az életet, ha megakasztjuk az életet fenntartó körforgás folyamatát? Pedig még az Oroszlánkirály című mesefilmben is elhangzik a nyilvánvaló igazság: „Az élet körforgásában sosem vehetsz el többet, mint amennyit visszaadsz.” Hosszú távon, globálisan biztosan nem.
Ebben a hónapban, a komposztálás napján (október 10-én) országszerte arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy a háztartásainkban keletkező komposztálható szerves hulladékot – amely hazánkban egy átlagos kuka tartalmának egyharmadát teszi ki – ne a kukába dobjuk, mint megsemmisítendő felesleges anyagot, hanem adjuk vissza a természetnek.
Az, hogy erre fel kell hívni a figyelmünket, az, hogy nem természetes minden ember számára, hogy a szerves hulladék érték, valamint az ennek megfelelő kezelési mód, az már önmagában mutatja, milyen mélyen eltávolodtunk a természettől, és a természet Isten adta rendjétől. Azonban, ha a teremtett világtól és annak működési módjától függetlenül szeretnénk élni, és csak annyiban törődünk a teremtéssel, hogy felmarkoljuk belőle az örökségünket, azzal akarva-akaratlanul azt is kifejezzük, hogy a Teremtőtől függetlenül akarunk élni, vagyis tékozló fiú módjára elhagyjuk az atyai házat.
Ha felismerjük, hogy rossz úton járunk, és készek vagyunk újra megélni a teremtett világba mélyen beágyazott teremtettségünket, észrevesszük, hogy a természet, egy kert, vagy akárcsak egyetlen komposztdomb is képes rámutatni, hol rontjuk el, rámutatni a törvényszegéseinkre, és egyben a helyes utat is megmutatja. Mert a jó termőföld kialakulása talán ugyanazokat a törvényszerűségeket követi, amelyeket követve a mi életünk is termékennyé, áldottá, fenntarthatóvá válhat. A bevezető idézetből, a komposztálódás folyamatának leírásából a körforgás törvényén kívül egyéb törvényszerűségek is kiolvashatóak, amelyek szintén az életet szolgálják, de ma sajnos megszegjük őket: a sokféleség vagy biodiverzitás törvénye, az együttműködés törvénye, és az idő, a ritmus, a megújulás törvénye. Ezekről az elmúlt hónapokban más megközelítésben már részletesen írtam.
Pál a rómaiakhoz írt levelében azt mondja Istenről: „… ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk” (Róm 1,20). Vörösmarty Mihály pedig arra hív, hogy: „A természet örök könyvét forgatni ne szűnjél, benne az Istennek képe leírva vagyon.”
Amikor megszűnünk forgatni ezt a könyvet, akkor eltávolodunk Isten megismerésének egyik legalapvetőbb forrásától, és elmulasztjuk legközvetlenebb, leghétköznapibb vezetését, elutasítunk egy mellénk rendelt életvezetési coachot. Amikor figyelmen kívül hagyjuk, hogyan működik Isten alkotása, a teremtett világ, és inkább a saját elképzeléseink szerint élünk, akkor a Teremtő játékszabályait rúgjuk fel az Élet nevű játékban és válunk életellenessé. Ennek egyik következménye az ökológiai válság, amely tékozló kultúránk betegségét jelző tünetegyüttes, és amely nem gyógyítható tüneti kezeléssel, csakis azáltal, ha képesek és hajlandóak leszünk visszasimulni a teremtett világba ültetett isteni rendbe. Ez nem megy a természet útmutatása nélkül, magunkat fölé helyezve, törvényeit kijátszva.
Szöveg: Jaczenkó Edit
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
