Fehérváry Jákó OSB, a Sapientia Szerzetesi Főiskola rektora és Hartmann Gergely építész adott elő a Sapientia Szabadegyetem sorozatán március 23-án este Tér, forma, gyülekezet címen az egyetem dísztermében. Vetítéses előadásukkal bemutatták, hogy a tíz éve elkészült pannonhalmi bazilika belső tere átalakításának mi a szellemi eredete a templomépítészetben.
Fehérváry Jákó elmondta, a Sapientián és a MOME-n, ahol Hartmann Gergely tanít, tartottak már együtt szabadon választott kurzusokat a templomépítészetről. Mostani előadásuk kontextusát az adja, hogy 10 éve készült el a pannonhalmi bazilika belső felújítása.
Hartmann Gergely maga is Pannonhalmára járt. Építészként az első munkája az volt, hogy a pannonhalmi bazilikát fel kellett mérnie John Pawson számára. Kiemelte, 2005 óta a pannonhalmi építkezések és főként a bazilika belső átalakítása viszonyítási pontjai úgy a nemzetközi, mint a hazai kortárs építészetnek.
A két előadó a közösségre fókuszáló templom téri előzményeit ismertette elsőként.
Az első keresztény templom egy Dura Europosz-i, szíriai háztemplom a 3. századból: egy ókori római átriumos ház átalakítása. Az első keresztények házaknál gyűltek össze a liturgia megünneplésére, ahol megtörték a kenyeret. Az, hogy otthon ünnepelték a liturgiát, és az az étkezés köré szerveződik, zsidó gyökerekre vezethető vissza. Az utolsó vacsorának sem a templom, hanem a családi ház adott keretet. Ez a szíriai háztemplom egy heterogén tér, ahol külön helye van a gyülekezetnek, a közösségvezető lakhelyének és a keresztelésnek. Ebben az időben a kereszténységet még nem lehetett szabadon gyakorolni a római birodalomban.
A milánói ediktummal a keresztények létszáma elkezdett növekedni, már nyilvánosan működhettek, így egy más léptékű épülettípust kerestek. Nem a korábbi pogány kultuszhelyeket választották, hanem egy semleges középületet, a bazilikát, mely a császárkorban minden városban megtalálható volt a világi gyülekezet tereként. A keresztények ezt a térformát alakították át a saját rítusuknak megfelelően. A kórus tere a szolgálattevők helye volt már ekkor is, elkülönített tér, ami szinte beúszik a templomhajóba. A római Santa Sabina-templomban megjelenik egy szentélyt körülölelő alacsony fal, mely ekkor még a szerepek elválasztására alakult ki, nem a hierarchia miatt. Az evangélium és a lecke felolvasásának a helye kifejezetten zsilip volt a gyülekezet felé. A hívők álltak a templomban, mint ahogyan ma az ortodox templomok zömében.
E két előzmény ismertetése után nagyot ugrottak időben az előadók, és felvázolták a 19. század egyházi építészetének és liturgiájának jellemzőit.
A 19. századra nem igen tudott lépést tartani a templomépítészet a világi építészettel. Ez az első olyan évszázad, amikor nem az Egyház vitte előre az építészet ügyét. Ugyanakkor nem érezte alkalmasnak a pályaudvarok, vásárcsarnokok formavilágát, így inkább a régi stílusokhoz nyúlt vissza. Az egyházi építészet egy elkülönülő zárt világ volt. A nagyvárosi szövetben próbált elhelyezkedni, de már nem tudott olyan módon, mint ahogyan a barokk korig képes volt.
A liturgikus mozgalom a 1830-as években indult el a Római Katolikus Egyházban az istentisztelet újrafelfedezésével. Addig a vallásos élet a klérus feladata volt, a hívek jámborsága levált erről. A szentélynél valamit mormolt latinul a pap háttal, a nép pedig ezalatt rózsafüzért imádkozott. A mozgalom szerint a liturgia minden keresztény ember lelki életének az alapja. Ehhez akarták visszavezetni a híveket a liturgia gesztusainak a magyarázatával, szövegeinek népnyelven való ismertetésével.
Az Egyház a fiatalokat sem tudta megszólítani. Az 1920-as évektől Romano Guardini éppen ezért Rothenfelsbe szervezett találkozókat nekik, amelyeknek sokkal oldottabb légköre volt. A középkori vár lovagtermét és kápolnáját átalakította Guardini építész partnere, Rudolf Schwarz. A fehérre festett térben csupán a 20-30 fekete sámlit helyeztek el, amit a közösség máshogyan alakított ki egy szentmisére, egy kóruselőadásra, felolvasásra, vagy körben való megosztásra. Ezt az ifjúsági mozgalmat a nácik aztán betiltották, de addig nyaranta együtt voltak, és a húsvétot együtt ünnepelték. Romano Guardini számára fontos volt a közös liturgia. Szerinte az istentisztelet nem egy önmagában értelmezhető cselekmény, hanem az emberi létezés számos dimenziójához köthető valóság. A liturgia nem leválasztható a hétköznapi életről, ugyanakkor a hétköznapi dolgoknak is van szakralitása.
Aachenben épült meg a Fronleichnamskirche, melyet Isten gyárának csúfoltak, hiszen a funkcionális építészetből a gyárépítészetet juttatta az emberek eszébe. Az 1930-as épület belső terében Rudolf Schwarz egy olyan térelrendezéssel él, ami az úttemplom (Wegkirche) nevet kapta. Ez a hosszúkás templom elterjedt az európai templomépítészetben, ilyen például a Városmajori templom vagy a Pasaréti templom is, vagy John Pawson a Nový Dvůr-i trappista monostora, mely inspirálta a pannonhalmi bazilika felújítását.
Ugyanakkor már a II. Vatikáni Zsinat előtt létrejöttek olyan terek, amelyek a pannonhalmi átalakítás előzményének tekinthetők. Hans van der Laan bencés szerzetes és építész 1955 és 1986 között építette meg a saját monostorának a bővítését, ebből a templom még az ötvenes években elkészült. Ennek oltára bekerült a tér centrumába, így azt ülik körül a szerzetesek a stallumokban.
Egy másik építész, Martin Weber a saját maga által tervezett templomokon vezette végig a folyamatot, tíz év leforgása alatt hogyan került az oltár a templom centrumába. Az ő rajzain is látszik, hogy a kórus is egyre inkább az oltár köré szerveződik. A szolgálattevők így közel kerülnek a szentmise középpontjához: már nem a háttérben, hanem liturgikus aktorokként vesznek részt a szentmisén. Ahogy az oltár e változások során egyre inkább körüljárhatóvá válik, úgy az oltár körül álló közösség is egyre inkább részt vesz a liturgia végzésében.
Emil Steffann templomépítészeti munkássága nagy hatással volt a II. Vatikáni Zsinat utáni templomok tereire. Ő az úttemplom terét ridegnek és monumentálisnak tartotta, így az alázatosabb, kevésbé monumentális, emberközelibb tér és anyagok mellett tört lándzsát. Müncheni Szent Lőrinc-templomában az oltárt három oldalról veszik körül a hívek, a korlátok teljesen megszűnnek.
A melki diákkápolnát Ottokar Uhl alakította át az 1960-as évek derekán már a II. Vatikáni Zsinat kívánalmai szerint. Ebben az igeliturgia egyenrangúvá válik az áldozati liturgiával, és fontos a közösség jelenléte. Ugyan ez még csak kísérlet volt, később számos templomot alakítottak át úgy, hogy kétfókuszú communio-teret hoztak létre az oltárral és az ambóval.
A pannonhalmi Szent Márton-bazilikát már régóta fel akarták újítani, hiszen a templomtér számos elemében heterogén volt, és az ideiglenesség benyomását keltette, így az elmozdítható oltár, vagy a kinyitható székek is. A hetvenes és a kilencvenes években is nekifutottak a templom átalakításának. Végül 2007 körül jutottak el oda, hogy felkérték John Pawsont a tervezésre, akinek Gunther Zsolt volt a magyar partnere.
A pannonhalmi bazilika egy nyugatról kelet felé emelkedő térű, erősen tagolt háromhajós, szűk, magas templom. A szerzetesek szerették volna megjeleníteni valamiképpen, hogy ez egy bencés szerzetesi templom, és a bencések vendégfogadók. Ugyanakkor szerették volna azt is, ha a tengelyesség kifejezi, hogy úton van az Egyház. Így a nyugati torony alatti térbe tették a keresztelőkutat, a keresztény élet kezdetét; a templom mértani közepébe, a hívek helye és a szerzetesi stallumok közé az oltárt, mely összeköti a közösséget és a híveket, az eget és a földet. A felső rész, a szentély eszkatologikus távlatot ad a keresztény életünknek.
A többszintű teret az anyagok használata is összefogja. Fehér süttői mészkő adja a liturgikus tárgyak alapját. Ahol a szent cselekménnyel érintkezik a tárgy, ott fehér ónix jelenik meg: így az ambó felső részén, a keresztelőkút felső elemén. Maga az oltár egy tömör ónixtömb, de ebből az anyagból vannak a szentély ablakai is. Az ónix megjelenik a Teremtés könyvében, mint az éden egy köve, és a Jelenések könyvében is, mint az égből alászálló Jeruzsálem anyaga.
Az előadás végén láthattuk a felújított templombelsőt különböző funkciókban, zsolozsma, szentmise, örökfogadalom vagy koncert alatt. Az előadást követően az előadók készségesen válaszoltak a hallgatóság kérdéseire.
Szerző: Vámossy Erzsébet
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
