Tényleg kilométerenként 4,5 milliárdért építi az M6-ost a Szijjártót jachtoztató oligarcha

Megjelent az uniós közbeszerzési értesítő csütörtöki számában az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda (horvát határ) közti 20 kilométeres szakaszára kiírt közbeszerzés eredménye. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Szijjártó Pétert botrányos körülmények között luxusjachtoztató Szijj László Duna Aszfaltja, illetve az M0-s hídjánál hatalmasat hibázó Strabag alkotta konzorcium 90,5 milliárd forintos ajánlata lett a befutó, a hirdetményt a napi.hu vette észre.

Mint arról korábban beszámoltunk, az M6-osnak ezen a szakaszán

két újabb viaduktot is fel fognak húzni,

ami azért legalábbis furcsa, mert a sztráda MSZP-kormányok alatt – ppp-konstrukcióban – épült szakaszainál épp az volt a pénzszórás metodikája, hogy

Hírdetés

viaduktot építettek oda, ahol nem volt völgy, és alagutat fúrtak oda, ahol nem volt hegy.

Cikkünkben akkor – a G7 gazdasági portál nyomán – arra is rámutattunk, az autópálya forgalma elmarad számos első- és másodrendű főútétól is.

Szijj Lászlónak nem ez az első nagy több tízmilliárdos sikeres pályázata a luxusjachtbotrány óta: a Kalocsa és Paks közötti új Duna-híd, valamint a kapcsolódó úthálózat építéséért csaknem 92 milliárd forintot számlázhat ki a magyar adófizetőknek.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »