Tengeralattjáróról indítottak támadást az oroszok

Újabb csapásokat mért az orosz haderő kedden szíriai célpontokra, és most vetettek be először ezen a hadszíntéren tengeralattjáróról indított manőverező robotrepülőgépet – közölte az orosz védelmi miniszter.

Szergej Sojgu Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közölte, hogy a Rosztov nevű tengeralattjáróról, a Földközi-tengerről indították a Kalibr típusú fegyvert, amely sikeresen eltalálta a kijelölt célpontot Rakkában, az Iszlám Állam központjában. Szerinte igen komoly károkat sikerült okozni fegyverraktárakban, egy robbanó eszközöket gyártó üzemben és olajipari létesítményekben. A keddi támadásokban Tu-22 típusú bombázó repülőgépek is részt vettek, amelyek az utóbbi három nap alatt 60 bevetést teljesítettek Szíriában. A bombázókat védelemként vadászgépek kísérték.

Hírdetés

A cirkáló rakétának is nevezett robotrepülőgép bevetéséről előre értesítették Izraelt és az Egyesült Államokat – mondta.

A miniszter azt is bejelentette, hogy a szíriai kormányerők elfoglalták azt a területet a török határ közelében, ahol november 24-én egy török harci repülőgép lelőtt egy orosz vadászbombázót. A csapatok megtalálták a gép fekete dobozát. Putyin utasítást adott arra, hogy az adatrögzítőt külföldi szakértők jelenlétében nyissák ki és vizsgálják meg.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »