A Csemadok támogatja a fiatalok közművelődési és öntevékeny művészeti tevékenységét – olvasható legnagyobb kulturális és társadalmi szövetségünk programjában, ennek jegyében szervezte meg február 4-én a Csemadok Ifjúsági Tagozata Ifjúsági Fesztiválját Pozsonypüspökin, a Vetvár kultúrházban.
A Csemadok célja a fiatalság fokozott bevonása a szervezet munkájába már óvodáskortól, ezt a célt követve léptek fel a pozsonypüspöki óvodások, a Püspöki Aprócskák Szigeti Mónika vezetésével, akik népi gyermekjátékokat adtak elő.
A gyerekek élvezettel énekelték és játszották a népi játékokat, amelyek alapját szolgálják annak, hogy később néptáncosokká váljanak.
A Csemadok célja az ifjúsággal folytatott munka, a fiatal korosztály bevonása. A szervezet több olyan programot szervez, amelyen a gyermek- és ifjúsági korosztály megmutathatja tudását.
A Pozsonypüspökin megtartott esemény is ezt a célt szolgálta, fiatal zenészek, énekesek szerepeltek, akik profik módjára léptek színpadra.
A közönség lelkesen tapsolt Porubszký Viktóriának és Fallanga Izabellának, Szabó Szilviának és Écsy Laurának, Somogyi Viviennek és Rogers Izabellának. A programban fellépők bizonyították, hogy a tehetséggondozás a magyar iskolákban kiemelkedően fontos, hogy az adottságokat fejleszteni elsődleges feladatuk a pedagógusoknak.
A fellépő diákok bizonyították rátermettségüket, és bátran álltak színpadra a népes közönség elé. A fesztivál egyik célja az volt, hogy a tehetséges fiatalok szereplési lehetőséget kapjanak, tapasztalatot szerezzenek, amely egy életen át elkíséri őket, és amelynek köszönhetően bátrabban állnak majd ki önmagukért is.
A szervezők köszönik a Pozsonypüspöki Óvodának és Alapiskolának, valamint a Pozsonyi Duna utcai Alapiskolának és Gimnáziumnak, hogy tehetséges tanulóik színpadra állhattak. A rendezvény megvalósulását a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a Bethlen Gábor Alapon keresztül támogatta.
Neszméri Tünde/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


