Az utóbbi időben a családi házak és lakások tulajdonosai vidéken és a városokban egyaránt kellemetlen betolakodókkal szembesülnek. Ősz lévén tömegével húzódnak be otthonainkba a veszélybe kerülve jellegzetes szúrós szag kibocsátásával védekező vándorpoloskák és márványos poloskák, hogy a hideg elől védett helyre húzódva vészeljék át a telet.
A sok bosszúságot okozó, tömegesen megjelenő két faj, a zöldes színezetű vándorpoloska (Nezara viridula) és a barnás mintázatú márványos poloska (Halyomorpha halys) nem őshonosak tájainkon, de mint oly sok más invazív faj, néhány év alatt jelentős mértékben elszaporodtak. A vándorpoloska trópusi eredetű, a feltehetően Etiópia környékéről származik, a márványos poloska pedig Kelet-Ázsiából.
Növényevő fajokról van szó, amelyek az emberre közvetlenül ugyan nem jelentenek veszélyt, ennek ellenére a két poloskafaj elterjedése mégis jelentős károkozással jár, mivel sok tápnövényű kártevők, melyek behúzódásuk előtt valósággal ellepték a mezőgazdasági területeket, a kiskerteket, de még a balkonokon tartott növényeket is. A poloskajárás után a zöldségek, gyümölcsök fogyaszthatatlanná váltak, de egyáltalán nem lebecsülendő a közvetett kártevés sem, hiszen a tömegesen megjelenő rovarok az ablakrésekben, redőnyök nyílásaiban és a lakásokban is sok bosszúságot okoznak.
A bejutott egyedeket mindenképpen ajánlatos elpusztítani, mert az áttelelő példányokból lesznek a következő évi populációk. Sajnálatos módon, mint oly sok sikeres invazív faj esetében, a kellemetlen poloskáknak nincsenek természetes ellenségei, a magyarországi MTA növényvédelmi kutatói viszont már dolgoznak egy hatékony poloskacsapda kifejlesztésén. Addig csak kémiai eszközöket, azaz rovarirtó szereket tudunk alkalmazni ellenük, azokat is kevés sikerrel. Előszeretettel húzódnak fáskamrákba, sufnikba, pincékbe is, ahol résekben, repedésekben sokszor több tucatnyian megbújnak.
Az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének kutatói a vándorpoloska és a márványos poloska külső és belső parazitáit próbálják feltárni, arra a feltevésre alapozva, hogy ezek az élősködők segíthetnek a populációk egyedszámának csökkentésében. A paraziták hatékonyan ronthatják a poloskák túlélési esélyeit, vagyis a poloska élősködője képes szabályozni a kártevő populáció méretét (hasonlatosan ahhoz a szerencsés esethez, ha a két fajnak lenne természetes ragadozója).
A kutatók azt is próbálják kideríteni, hogy az említett poloskafajták milyen növényeket részesítenek előnyben, mert így esély kínálkozik arra, hogy az értékesebb növényeink közé olyan, számunkra kevésbé értékes növényeket ültessünk, amelyekre át tudjuk csábítani a poloskákat. A kutatók egy környezetbarát gyérítési módszer kidolgozásával is foglalkoznak. Pontosan azt a jelenséget igyekeznek kihasználni, hogy ezek a fajok együtt, nagy számban vonulnak el telelni.
A kutatók modellezik a jellegzetes telelőhelyeket, mégpedig azért, hogy egy könnyen és egyszerűen megsemmisíthető csapdát fejleszthessenek ki. A csapdákkal ugyan nem fogjuk tudni teljesen kiirtani ezeket a kellemetlen rovarokat, de az egyedszámukat remélhetőleg jelentősen visszaszoríthatjuk majd. Addig pedig, ha véget ér az idei poloskainvázió, lassan készülhetünk a következőre. Az elmúlt évek megfigyelései szerint ugyanis hasonlóan sok poloskára kell számítanunk, mert sajnálatos módon a jelentősebb lehűlések sem csökkentik lényegesen az áttelelő egyedek számát.
A poloskák kapcsán tehát ismét az idegenhonos fajok terjedésének állandó jellegű problémájába ütközünk. A klímaváltozás, a nyitott határok, az egyre aktívabb globális közlekedés kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy egyes könnyen és gyorsan alkalmazkodó fajok új élőhelyeket hódítsanak meg ottani természetes ellenség hiányában. Úgy tűnik, a poloskák itteni sikertörténete hasonlatos például a burgonyabogáréhoz, vagy a harlekinkaticáéhoz.
(MTA/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
