Sokan voltunk, és sokfélék. Ha akartuk volna, ezer témában veszhettünk volna össze.
Voltak, akiket az uniós zászlók zavartak, és voltak, akiket az árpádsávosak. Volt szivárványos zászló és volt lyukas zászló is. Volt rossz felszólaló és jó is. Mindenki énekelte a magyar Himnuszt, de felcsendült az Örömóda is.
Biztos ott volt a tömegben Gyurcsány, Juhász és Kunhalmi is, de én Vonával, Toroczkaival és Sneiderrel mentem.
Mindenki eldöntheti, hogy mi vagy ki zavarja a tegnap estéből, de ez a gondolkodás sehová nem vezet.
Még nem lettünk szövetségesek attól, hogy egy fontos ügyet nem dobtunk félre, hogy ott és akkor összevesszünk más, akár feloldhatatlan viták miatt.
Én ezért az országért képes vagyok megküzdeni bárkivel és bármivel, így még a bennem lévő korlátokkal, hibákkal és visszahúzó erőkkel szemben is. Ezt ajánlom mindenkinek, mert ez a gondolkodás az, amire lehet építeni, ami nem a XX. századba, hanem a XXI. századba vezet.
Ez az út pedig sokszor félelmetes, kiszámíthatatlan, rejtélyes, embert próbáló, de sokkal jobb, mint visszahúzódni a kényelmes komfortzónánkba, és a múlt vitáiban ragadni.
Az egyik kedvenc mondásom szerint az élet ott kezdődik, ahol a komfortzóna véget ér. És ez nemcsak fizikai próbatételekre vonatkozik.
(Fotó: Bezerédi Tamás / Alfahír)
A Fidesz ellenzéke maga az ország, és az ország történelmet írt
Számomra a tegnapi tüntetés legnagyobb kérdése az, hogy mekkora bűnt kellett elkövetnie egy kormánynak ahhoz, hogy jelenkori történelmünkben először(!) képes volt mindenkit(!) összerántani, és maga ellen fordítani. De most komolyan: el tudta valaki képzelni korábban, hogy árpádsávos zászló mellett uniós lobogjon, jobber kopaszoktól nem messze 17 éves punkok sétáljanak, „libsik” és „nagymagyarok” egymást engedjék előre a tömegben?
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
