A nemzetközi és a hazai kábítószer-használati trendeket, a hazai gócpontokat és az egyes szerek használóinak körét is bemutatta az InfoRádió Aréna című műsorában Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója.
Világszerte nőtt a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás mértéke, tíz év alatt nagyjából húsz százalékkal – derül ki az idei ENSZ-jelentésből. Téglásy Kristóf az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy folyamatosan romló tendenciát látnak, ráadásul javul a szerek minősége, miközben az ára ugyanaz maradt.
„A tisztább anyag olyan értelemben veszélyesebb, hogy ha valaki hozzászokott ahhoz, hogy egy bizonyos tisztaságú anyagot használ, és annál tisztább anyagot vásárol a dílerétől, de ugyanazt a mennyiséget használja föl, akkor az nyilvánvalóan sokkal károsabb, és akár komoly életveszélyes helyzetek is előfordulhatnak” – mondta a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója.
A szabályozás országonként igen eltérő, van, ahol a liberalizálás irányába indultak el, elsősorban a marihuána rekreációs használatára hivatkozva, így Kanadában, Uruguayban, az Egyesült Államok több tagállamában, de Németországban és Ukrajnában is. A szakember elmondta, a tapasztalatok eltérők, Kanadában például a fiatalok körében nem nőtt a marihuánafogyasztás, ellenben a középkorúak és az időskorúak esetében radikálisan megnőtt a marihuánafogyasztás, és egy év alatt megháromszorozódott a sürgősségi ellátásra szorulók aránya. Németországban még nem lehet tudni, hogy változik-e a fogyasztás, de az már látszik, hogy a feketepiac továbbra is él és virul. Ha azonban a februári előre hozott választáson a CDU kormányra jut, elképzelhető a szakember szeriont, hogy visszavonják a törvényt, mert a keresztény pártok következetesen ellenezték a marihuána legalizációját.
Németországra nagyon komoly problémákat vet fel a mostani időszak Téglásy Kristóf szerint, mert április 1-jétől drasztikusan megnőtt a közlekedési balesetek száma, korlátozott mértékben vezetés előtt lehet alkoholt fogyasztani, de ehhez a marihuána fogyasztása már jelentősen megváltoztatta a vezetési képességeket. Az is fontos kérdés, hogy a törvény erejénél fogva több mint 250 ezer ügyet kellett felülvizsgálni a német hatóságoknak, az elkövetőket el kellett engedni, ha börtönben voltak, vagy meg kellett szüntetni az eljárást azokkal szemben, akik marihuána miatt ítéltek el vagy vontak eljárás alá, de ha visszavonják a jogszabályt, akkor mi lesz ezekkel az emberekkel.
„Nagyon nehéz és társadalmilag kényes problémákat kell majd a németeknek megoldani ahhoz, hogy visszaálljon az eredeti rend. Márpedig a CDU összes politikusa már a törvény vitájánál, az előzetes értelmezésnél és az elfogadása után is nagyon határozottan és nagyon egyértelműen kijelentette, hogy ezt a törvényt vissza fogják vonatni” – mondta Téglásy Kristóf.
Téglásy Kristóf azt is kifejtette, hogy nincs két különböző marihuána, az orvosi célú csak abban különbözik a rekreációs célútól, hogy egészségügyi célból írják fel például fájdalomcsillapításra. Utóbbival a drogszakember szerint az a gond, hogy noha orvos írja fel, de nem ellenőrzött a felhasználása, mert bizonyos országokban meghatározott kannabiszgyógyszertárakban lehetett beszerezni, de a használat a páciensre van bízva.
Azt is részletesen elmagyarázta, hogy vannak olyan gyógyszerek, amelyeknek az alapanyagai a kannabisz bizonyos összetevői, de ezeket a gyógyszergyártók hosszú évek alatt fejlesztik ki és tesztelik le, mire klinikai alkalmazásra használható lesz, és ennek semmi köze a marihuána orvosi célú felhasználásához. „Azt nem lehet mondani, hogy a marihuána, mint olyan, egy az egyben egészségügyileg hasznos lenne” – jelentette ki.
Magyarországi helyzetről Téglásy Kristóf elmondta, hogy a szerek összetétele folyamatosan változik, ezért létrehoztak 2012-ben egy úgynevezett C-listát, amelyre felkerül minden olyan új anyag, amely kábítószer-tartalmú lehet, és egy évig marad a listán, addig kiderül, hogy valóban kábítószer-e az a molekula, és ha igen, akkor átkerül a hivatalos listára, de már a C-listán is ugyanazok a büntetési tételek vonatkoznak rá, mint a rendes kábítószerlistán levő kábítószerekre. Erre a lépésre elsősorban a dizájnerdrogok miatt volt szükség, amelyeknek Magyarországon a felfutása legfeljebb hat hónap, mert „azonnal, ahogy látókörbe kerül, a C-listára kerül, büntethetővé válik, és így már nem éri meg forgalmazni”.
Példaként említette a szintetikus drogok közül a biofűként ismert, Magyarországon főleg a leszakadó térségekben, meg a hátrányos helyzetű csoportok között terjedő kábítószert, amelynek egy adagja 500 forint körül van, ezért még ott is megengedhetik maguknak, ahol egyébként az élet nehezebb – magyarázta a szakember, és hozzátette, „a biofűvel két probléma van, nem bio, meg nem fű, viszont ezerszer károsabb, mint a marihuána”.
Téglásy Kristóf hangsúlyozta, hogy téves az a képzet, hogy vannak könnyű meg nehéz drogok, mert már a marihuánától is függővé lehet válni. „A marihuána olyan értelemben biztos, hogy kapudrog, hogy aki marihuánát használ, az sokkal fogékonyabb az addikcióra más szerek esetében, sokkal könnyebben lesz nikotin- vagy alkoholfüggő, vagy más kábítószerfüggő. Mert a marihuána olyan mértékben hat az agyára, hogy ezeket az ellenállásokat legyengíti” – magyarázta a szakember.
Vannak felmérések arra is, hogy egyes társadalmi csoportokra mely szer használata jellemző. Téglásy Kristóf elmondta, hogy Európába, de Magyarországra is iszonyatos mértékben megnőtt a kokainbeáramlás, és a magasabb ára miatt az elit kábítószere lett. A marihuána, főleg a nagyvárosi fiatalok, egyetemisták, fiatalok szere. „Ma a 16-24 éves korosztályban már majdnem 30 százalék körül van azoknak az aránya, akik egyszer már legalább kipróbálták” – ismertette.
„A dizájnerdrogok főleg az áruk miatt a leszakadó hátrányos helyzetű térségekben, illetve a nagyvárosokban, főleg Budapesten azokban a leszakadó társadalmi csoportokban dívik, amelyek mást nem tudnak megfizetni, de egy dizájnerdrog ára, egy adag ára már olcsóbb, mint egy sör” – mondta az igazgató, és hozzátette, éppen ebben a legkiszolgáltatottabb rétegben rombol a legtöbbet a legdurvább szer.
Arra is vannak információk, hogy a kábítószerek Magyarországra milyen forrásból érkeznek. A kokain Dél- és Közép-Amerikából érkezik, régebben holland kikötők voltak a célállomások, most ez áttevődött Belgiumba, és onnan szárazföldi úton szállítják, mivel Schengen miatt nincs határellenőrzés, ez viszonylag könnyen megoldható.
A dizájnerdrogok az interneten is rendelhetők, mert amíg nem kerülnek fel a C-listára, addig nem is lehet megfogni, mert még nem büntethető. A terjesztés egy része átkerült az online térbe, a dark webre, de megmaradtak a dílerek is, akik kis adagokban kínálják a szereket, hogy ha elkapják őket, kisebb legyen a büntetés.
A kábítószer-kereskedelemben is működik a balkáni útvonal, csak megfordult a prioritás, korábban a kábítószer-csempész útvonalakat használták embercsempészetre melléktevékenységként, most meg az embercsempészek hoznak egy kis kábítószert is.
A budapesti gócpontokról elmondta, hogy a Hős utca felszámolása után Újbudán, a Feneketlen-tó körül, illetve a csömöri HÉV környékén bukkantak fel a drogosok. Téglásy Kristóf szerint romlott a helyzet a fővárosban, mióta a balliberális vezetése van bizonyos kerületeknek és a fővárosnak is, mert sokkal megengedőbb lett a politika, mint Tarlós István idejében. Elhibázottnak tartja a fővárosi drogstratégiát is, mert nem a megelőzéssel, hanem a fogyasztókkal és az ártalomcsökkentéssel foglalkozik.
A nemzeti drogellenes stratégia 2020-ban lejárt, de Téglásy Kristóf hangsúlyozta, hogy ez az irányokat és a fő vonalakat szabta meg: a prevenció elsődlegességét, a teljes felépülésközpontú kezelést és a zéró toleranciát a kereskedőkkel, termesztőkkel szemben. A stratégia tehát lejárt, de az irányai továbbra is mérvadóak a szakember szerint.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »