December 6-án a Váci, december 13-án pedig a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe látogatott el Marton Zsolt váci megyéspüspök. Mindkét helyszínen szentmisét mutatott be, melyen a fogvatartottak és az intézmények dolgozói vettek részt.
„Elmenni a börtönökbe, hogy elvigyük a vigasz olaját és a remény borát, de nemcsak a büntetésvégrehajtási intézetekbe, hanem minden olyan rabságba, amely társadalmunk tagjait gúzsba köti: legyen az ideológiai, erkölcsi, kizsákmányoló börtön, vagy a vigasztalanság, a tudatlanság, az Isten elfelejtésének rabsága” – így buzdított Ferenc pápa novemberben spanyol szeminaristákat arra, mennyire fontos meglátogatni a fogvatartottakat. A pápa több ízben kérte a papokat, hogy menjenek el a börtönökbe, és erre példát is ad: Róma püspökeként nagycsütörtökön a lábmosás szertartását börtönökben végzi, hiszen a fogvatartottaknak van a legnagyobb szükségük erre. „A papokat felkenik, hogy szabadulást hirdessenek a raboknak, akiket néha tudtukon kívül is leláncol sok minden: a kultúra, a társadalom, a káros szenvedélyek, a titkos bűnök” – mondta a pápa, utalva arra, hogy nemcsak a fizikai börtön létezik, hanem mentális, érzelmi és lelki is.
Marton Zsolt püspök Ferenc pápa buzdítását követve rendszeresen mutat be szentmisét elítéltek részvételével. Idén decemberben két fegyházba is ellátogatott.
December 6-án Vácon nyolcvan fogvatartott hallgatta a szavait az ünnepi szentmisén. A zsúfolásig megtelt kápolnában a püspök örömmel hívta fel a figyelmet arra, hogy a harmadik szentmiséjére a börtönben éppen Szent Miklós napján kerül sor. Szent Miklós példája ugyanis ma is fontos tanításokat hordoz mindannyiunk számára.
A mise elején a fogvatartottak adventi dalokat énekeltek és verset mondtak. A homíliában a püspök az advent lényegét magyarázta, és kiemelte, hogy az advent az az ünnep, amely megmozgat és megerősít mindenkit.
Szavait hangsúlyozva az adventi koszorún égő gyertyákra mutatott: a fény olyan, mint a szeretet, amely minden kicsi helyet ki tud tölteni közöttünk és a szívünkben. A püspök minden jelenlévővel kezet fogott, és a váci Nagyboldogasszony-székesegyház kupolájáról készült képpel ajándékozta meg a résztvevőket.
A szentáldozás végén a szertartás közben használt kelyhet, paténát és áldoztatóedényt az intézetnek adományozta, ezzel is erősítve a börtönben folyó hitéleti szolgálatot.
A balassagyarmati fegyházban különleges évfordulót ünnepeltek a püspök látogatásának napján: december 13-án volt tizenöt éve, hogy felújították az intézmény Szent Mihály-kápolnáját. Ebből az alkalomból együtt tekintettek vissza a jelenlévők az elmúlt időszakra, illetve a közösségi erőre, mely másfél évtizeddel ezelőtt ismét életet lehelt a kápolna falai közé.
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön kápolnájának története 1857-ben kezdődött, amikor az intézmény épületének második emeletén kialakították a szakrális teret. A fogvatartottak lelkigondozása kezdettől fogva kiemelt szerepet kapott, a szertartások és misék heti rendszerességgel zajlottak, ami megmutatja, hogy a hit és az ima ereje mennyire fontos volt mindig is az intézet életében. A történelem viharai, különösen az 1949-es év történései azonban megfosztották a börtönt ettől a lelki menedéktől.
A rendszerváltást követően, 2000-ben állították vissza a börtönlelkészi szolgálatot, ezzel pedig új fejezet kezdődött az intézmény életében: 2007-ben, hosszú előkészítés után végre megvalósulhatott a kápolna teljes felújítása. A projekt sikeréhez nemcsak külső támogatók, hanem maguk a fogvatartottak is hozzájárultak: a „freskóterápia” ötlete, amely a művészetet és az önkifejezést kapcsolta össze a rehabilitációval, egyedülállóvá tette ezt a kezdeményezést. Ez a munka nemcsak a falakat újította meg, hanem azok szívét is, akik részt vettek benne. 2009. december 13-án Beer Miklós váci megyéspüspök szentelte fel a felújított kápolnát – azóta pedig e napot fontos mérföldkőként tartja számon az intézmény. Ezért is volt különösen öröm számukra az évfordulón Marton Zsolt püspökkel szentmise keretében együtt ünnepelni.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »