„Ami miatt csodálkoznak, hogy nem futtok velök együtt a kicsapongásnak ugyanabban az áradatában, szitkozódván. Akik számot adnak majd annak, aki készen van megítélni élőket és holtakat.” (1Pt 4,4–5)
Ha nem csodálkoznak rajtad a társaságban, ha nem hagyják abba a piszkos vicceket, amikor te belépsz, ha nem vették még észre, hogy előtted nem bánthatják Isten nevét, te más vagy és nem vagy hajlandó az ivászatukban résztvenni, a szitkozódás nem a te szokásod, nem kacsingatsz, nem flörtölsz senkivel, mert te ezt nem teheted; ha nem veszik észre rajtad az emberek, hogy te más vagy, akkor veled nagy baj van! Sürgős önvizsgálatra van szükséged, kedves barátom!
Nem könnyű mássá lenni! De kötelességünk! Isten megváltott gyermekei nem élhetnek úgy, mint a világ fiai élnek. Köztük élünk, itt élünk velük ebben a világban, de nem lehetünk részesei az ő cselekedeteiknek, az ő életformájuknak. Isten gyermekei magukon hordozzák Isten jóságának, kegyelmének, szeretetének illatát.
Nehéz másnak lenni ebben a világban? Igen, nehéz, de nem lehetetlen. Azt mondják az emberek, te olyan furcsa, különös vagy. Miért? Mi a válaszod? Csúfolnak, nevetnek rajtad a hátad mögött… Nehéz elviselni? Nehéz! De ne add fel a másságodat! Vigyázz, ne engedj a kísértőnek, amikor azt duruzsolja, suttogja a füledbe: „Egy kis ivástól még nem leszel részeg, csak szimbolikusan igyál velük, ne sértsd meg őket!” Nem kell megsérteni senkit, de tudják-e rólad, hogy te ki vagy, miért nem iszol? Miért nem kacsingatsz, miért nem nevetsz a trágár vicceken? A te kezedhez nem „ragadhat oda”, ami mozdítható! Ha mindenki elvesz, ha mindenki lop egy kicsit, te semmit, de semmit nem vihetsz el abból, ami nem a tied. A munkahelyeken egyre inkább szokás névnapokat ünnepelni, egy kis „ártatlan buli”, egy kis „ártatlan félrelépés” a közösségi hangulatért, de ez a hívő ember számára megengedhetetlen. Nehéz ellenállni? Igen, nehéz akkor, ha nem tudják rólad, hogy ki vagy.
Volt idő, amikor a hitemért nem csak megvetés, kiközösítés, de fizetéscsökkentés is járt. Elfogadtam, mert tudtam, hogy Jézusomért kapom, amit adnak. Szívemben mindig béke és hála volt az erőért, amivel Megváltómat képviselhettem. Észrevették rajtam és tudták rólam, hogy ki vagyok. Amikor bajba kerültek a kollégáim, azt is tudták, hogy bizalommal jöhetnek hozzám. S jöttek, amikor a gyermekük élet-halál harcát vívta a kórházban, amikor szenvedett, mert a férje megcsalta, jöttek és kérték, hogy imádkozzam… Nem tőlem volt ez, nem az én jóságom tette ezt, Isten kegyelme volt velem.
Különösen veszélyeztetettek a fiataljaink, hívő gyermekeink. Az iskolákban, a kollégiumban, az egyetemeken állandó támadásnak vannak kitéve, állandó lelki és testi veszedelem fenyegeti őket. Milyen nagy erővel kéne mögöttük állni, esedezni, böjtölni, imádkozni értük! Az Úr védje meg őket a gonosztól! Mennyi szeretettel kéne elárasztani, betakarni őket, hogy ne kívánják, ne vágyódjanak a hamis ölelés, hamis csók, az „irgalmatlan szeretet” után! Nekünk, szülőknek is egyszer számot kell adnunk értük. Mit kaptak tőlünk? Csupán jótanácsot, meg télikabátot? Ritka esetben autót, vagy márkás karórát a mobiltelefon mellé? Ez nem elég! Az első és a legfontosabb a mi életpéldánk. Arra emlékeznek, az majd eszükbe jut… „Az én édesapám, édesanyám más volt. Milyen jó, hogy másak voltak, szeretnék hasonlítani hozzájuk…” Mert ők is hivatalosak lesznek a bulikra, partikra, kényszeríteni fogják őket, ők pedig kíváncsiak lesznek… Mi ad nekik erőt a másságra? Csak a Bárány Jézus vére!
Isten nagykövete vagy ebben a világban! Nem önmagadat – a te országodat kell bemutatni, azt az országot, ahová menendő vagy, amely országnak a képviseletében vagy e földön, a mennyország lesz az örök hazánk. Idegen vagy ezen a földön, mert más vagy, mint a világ fiai. De mit tudnak a te hazádról, otthonodról? Beszéltél már róla? Szégyelled? Félsz? Kitől, önmagadtól, hogy nem vagy jó képviselő, elbuksz majd valahol, ezért hallgatsz? Ez is a sátán tanácsa, ne hallgass rá! Mutatkozz be, mondd el, hogy Jézusé vagy, Ő megváltotta életedet, ezért vagy más. Nem futhatsz velük együtt, kicsapongásaikban nem vehetsz részt, te nem szitkozódhatsz, mert egyszer majd számot kell adnod. Egyszer Isten kérdez majd: „Mit tettél értem az idegenben?” S felelned és felelnem kell! A cselekedeteink, a szavaink, az életünk lesz a bizonyság Isten előtt is.
Hallottam egy misszionárus házaspárról, akik életük legnagyobb idejét a misszióban töltötték, Afrikában, idegenek között. Egyszer eljött az idő, és az idős misszionárus házaspár visszaköltözött szülőföldjére, Amerikába. A hosszú hajóút után megérkeztek New York kikötőjébe. Amint jöttek ki a hajóból, nagy ünneplés, fúvószene hangját hallották. Tömeg várt és éljenzett a parton. Az Afrikába kinevezett nagykövet tért haza szabadságra, őt üdvözölték. Az idős misszionárus felesége belekarolt férjébe, izgatottan tekingetett jobbra-balra, s egyszer halkan megszólalt: „Minket nem vár senki!” Férje ránézett, egy könnycseppet letörölt felesége arcáról, hozzá hajolt, megcsókolta, és ezt mondta: „Drágám, mi még nem vagyunk otthon!”Kedves Olvasóm, nem vár senki? Lehet, te nem azt kapod, mint amit a világ gyermekei kapnak, de te más vagy, és te még nem vagy otthon!
Uram, adj erőt e földi, világi élet küzdelmeit nemesen, tisztán és szentül küzdeni, harcolni. Köszönöm, hogy velem vándorolsz utamon, Jézus. Számíthatok segítségedre, erődre. Esedezem gyermekeimért, unkáimért, védd meg őket, takard be őket, amikor a sátán szemet vet rájuk. Szentlélek Isten, kérlek, segíts mássá lenni, segíts, bizonyságtevő életet élni! Köszönöm, Uram, hogy a követed lehetek. Ámen.
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
