Több mint fél év bizonytalanság után folytatódhat Málnásfürdőn az egykori szálloda épületének balneológiai továbbképző központtá alakítása, miután a fejlesztési minisztérium jóváhagyta, hogy az idei évre beütemezett munkálatoknak a felét elvégezzék a kivitelezők. A majdani létesítmény sorsa több más, a szaktárca által az Országos Befektetési Társaságon keresztül megvalósítandó beruházáshoz hasonlóan a kormány megszorító intézkedései miatt vált bizonytalanná.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke e hónap elején jelentette be: az RMDSZ-nek sikerült elérnie, hogy a Cseke Attila vezette fejlesztési minisztérium jóváhagyja a munkálatok folytatását a málnásfürdői központnál. Egész pontosan a kivitelezők – a sepsiszentgyörgyi Conico Rt. és a V&K Kft. – a 2026-ra beütemezett munkálatok ötven százalékát végezhetik el. Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke lapunk megkeresésére elmondta: a kormány a múlt év utolsó hónapjaiban úgy rendelkezett, hogy a központnál zajló munkálatok ütemét 10 százalékra le kell csökkenteni, majd azóta nem történt változás, a megszorítások miatt a téli ünnepek alatt leállt a munka. A fejlesztési minisztérium mintegy három héttel ezelőtt engedélyezte, hogy a fentebb leírt feltételek mellett folytatódjon az építkezés. Az alelnök szerint a jelenlegi időjárási viszonyok mellett reálisan tavasztól állhat neki újból a kivitelező. Henning László szerint ez mindenképp jó hír, hiszen több rendben felvetődött korábban, hogy a munkálatokat teljesen leállítja a szaktárca, tekintve, hogy a megvalósítás 10–15 százalék körüli volt. Amint arról beszámoltunk, már tavaly nyáron kérdéses volt, hogy mi történik a majdani létesítménynél. A megyei önkormányzat vezetősége akkor abban reménykedett, hogy nem kell teljesen leállni, és ha meghosszabbított határidővel is, de folytatódik az építkezés.
Amint arról beszámoltunk, a málnásfürdői szakképző központ építési munkálatai tavaly márciusban kezdődtek, a kivitelezési szerződést másfél évvel korábban (2023 júniusában) írta alá a fejlesztési minisztérium a közbeszerzésen nyertes két háromszéki vállalkozással (Conico Rt. és V&K Kft.). A szerződés tervezésre és kivitelezésre szólt, emiatt az építkezés közel másfél év után kezdődött csak el. A beruházás közbeszerzés előtti becsült értéke megközelítette a negyvenmillió lejt, a közbeszerzés során ez csökkent, valamivel több, mint 35 millió lejre. Az építkezés idejére az ingatlan átkerült a fejlesztési minisztérium ügykezelésébe, a beruházás lezárását követően veszi vissza a megyei önkormányzat.
Felújítás alatt álló belső terek
Mint ismert, a leromlott, de még menthető állapotban lévő szállodaépületet a teljes üdülőteleppel (több, akkor még használható villaépülettel és más létesítménnyel egyetemben) az 1990-es évek elején magánosította „baráti körben” a rendszer. A telep más turisztikai és szabadidős létesítményekkel együtt az Olt Rt. tulajdona lett, amely hosszú ideig nem tett semmit a korszerűsítés vagy az állagmegőrzés érdekében. Az előző tulajdonosok gondatlansága miatt teljesen tönkrement monarchiabeli fürdőtelepet a megyei önkormányzat sok évvel ezelőtt megvásárolta, és több elképzelés is született, hogy mit kezdjenek az egykori létesítménnyel. Végül úgy döntöttek, hogy a még megmaradt régi szálloda átépítésével, felújításával és bővítésével gyógyturisztikai szakképző központot alakítanak ki. A központ szálláshelyként is működik majd (több mint hetven személy fogadására lesz alkalmas), nyolcvan férőhelyes konferenciateremmel, 260 fő ellátására alkalmas étkezdével. A létesítmény elméleti és gyakorlati oktatásra egyaránt alkalmas lesz. Kovászna Megye Tanácsa korábban a szakmaiság biztosítására együttműködési megállapodást kötött a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel és az országos ásványvíztársasággal is.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


