Az Amerikai Egyesült Államok valamennyi államában kihirdették az amerikai elnökválasztás eredményét, melynek alapján 2021. január 20-ától minden bizonnyal Joe Biden lesz az USA következő elnöke. Úgy tűnik, hogy a demokrácia megbukott az Egyesült Államokban, hiszen már senkit nem érdekel az USA-ban, hogy halott emberek levélben „szavaztak” az elnökválasztáson, hogy szavazatok százezreit csalták el, hogy a republikánus, illetve a nemzetközi megfigyelőket kitiltották a szavazóhelyiségekből és folytathatnám. Nézzük azonban a tényeket és az azokat alátámasztó politikai-történeti hátteret.
Az amerikai társadalom az elmúlt évtizedek alatt politikailag teljesen kettészakadt. A konzervatív és a baloldali-liberális oldal párharca nem új keletű, egy évszázados múltra tekint vissza. Ez a kettéosztottság 2020-ban jelentősen felerősödött. S most nem csupán a személyeskedésekkel teli és politikai-gazdasági-társadalmi programok megfogalmazását nélkülöző elnökválasztási versenyre gondolok, hanem az erőszakos baloldali tüntetések által okozott országos szintű feszültségekre is, a politikai és gazdasági zsarolásokra, a rasszizmusra, ami az Egyesült Államokban mindig jelen volt.
S itt említem meg Gertrude Himmelfarb (1922-2019) amerikai történész, egyetemi tanár nevét, aki a neokonzervatív mozgalom első nemzedékének képviselője, valamint a brit és az amerikai akadémiának is tagja volt. Most magyarul megjelent könyvében, melynek címe: „Egy nemzet, két kultúra” behatóan tárgyalja a neokonzervativizmus hátterét, megjelenését és előretörését az Amerikai Egyesült Államokban. A könyv szerzője egyébként a neokonzervativizmus körül csoportosuló kelet-európai értelmiség meghatározó alakja is volt, egészen haláláig.
A kötetből megtudjuk, hogy a neokonzervativizmus sajátosan amerikai jelenség, melynek gyökerei az angolszász konzervativizmusból erednek, attól azonban jelentős mértékben különböznek. Ez az ideológia lényegében a második világháború idején élte reneszánszát. Tudvalevő, hogy az Egyesült Államok az alacsony adók és szabad vállalkozás hazája, tehát Amerikában konzervatívnak lenni azt jelenti, hogy bíznak a szabad versenyben.
Nem beszélve arról, hogy a nagy gazdasági világválságra adott válasz, a New Deal (Roosevelt amerikai elnök politikája volt 1933 és 1936 között, melynek keretében a nagy gazdasági világválságból való kilábalást a gazdasági folyamatokba való állami beavatkozással akarta elérni), majd a világháborúban a hadigazdálkodás addig soha nem látott központosításhoz vezetett. Addig elképzelhetetlen volt ugyanis, hogy ilyen központi hatalomra tegyen szert a kormányzat a gazdaság és politika felett.
További tény, hogy az Egyesült Államokban a társadalom teljesen átalakult. A jelentős amerikai konzervatív gondolkodók még fiatal korukban szembesültek azzal, hogy a „régi Amerika” tulajdonképpen megszűnik, és az addig „normálisan működő”, hagyományos társadalom szétforgácsolódik. Annak lettek szem- és fültanúi hirtelen, hogy egy silány minőségű tömegkultúra épül ki, amely nagy veszélyt jelent az amerikai életformára. Ez történik ma is az Egyedsült Államokban, amely Biden elnöksége alatt csak fokozódni fog.
Természetesen a neokonzervativizmus megjelenésének politikai okai is voltak, mint például a kommunizmus sikere, amely megdöbbentette az amerikai polgárokat, valamint olyan ideológiák terjedése az amerikai akadémiai szférában, mint az utilitarizmus (haszonelvűség) és a pragmatizmus. Tudni kell azonban, hogy a neokonzervatívok egy része szintén liberálisként vagy baloldaliként kezdte az életét vagy éppen a közéleti szereplését. A hatvanas évek azonban rádöbbentette őket, hogy ez így nem mehet tovább, ezért új mozgalmat alakítottak ki maguknak, ami különbözött a hagyományos konzervativizmustól. Voltak természetesen közös elemek a konzervativizmussal, mint például a „kis állam” filozófiája, az alacsony adók, és nem utolsó sorban a hagyományos erkölcsi értékeket képviselték, illetve a házasságban hittek.
Gertrude Himmelfarb könyve világos magyarázatot ad az Egyesült Államokban jelenleg is zajló kulturális és társadalmi forradalomra, illetve annak előzményeire, kiváltó okaira. A szerző azt állítja, hogy a kulturális forradalmat a progresszív egyetemi baloldal – nyilván a pénzügyi háttérhatalom segítségével – indította el a régi, úgymond tradicionális Amerika, és az amerikai életforma ellen. S máris megjelenik a szóban forgó szakadás, hiszen a tradicionális Amerikát egyértelműen a republikánusok képviselik, őket támogatják a neokonzervatívok is, valamint a szabad piac hívei és a „klasszikus liberálisok”. A másik oldalon pedig egy „vegyes felvágottat” találunk, akik a progresszió hívei, akiknek az emberi élet sem drága, akik felborítják a társadalomban kialakult egészséges nemi identitást is. Nyilván az ő oldalukon vannak többségében a nagytőkések, tőkéscsoportok, akik gazdasági hatalmukat politikai tőkévé akarják kovácsolni, és kovácsolják is.
Nekik volt most útjukban Donald Trump, aki – lehet, hogy nem mindig a legmegnyerőbb szónoki képességekkel, s nem mindig a diplomácia eszközeivel –, de könyörtelen őszinteséggel kimondta, hogy mi a különbség a jó és rossz, helyes és helytelen között. Az elnökválasztás körül kialakult botrány jól mutatja, hogy mesterséges polgárháborús légkör teremtődik az Egyesült Államokban.
Nos, a címben feltett „Egy nemzet, két kultúra?” kérdésre ma már azt válaszolhatjuk: Igen: valóban egy nemzet és két kultúra „működik” az Egyesült Államokban, amely nemcsak a politikusok szövegkörnyezetében, hanem a társadalom viselkedésében is megnyilvánul.
Tarics Péter
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
