Támogatás nélkül is tovább fog működni a királyhelmeci gyermekügyelet

Támogatás nélkül is tovább fog működni a királyhelmeci gyermekügyelet

Október 5-től önkéntes alapon, az egészségbiztosítók támogatása nélkül fog működni a gyerekeket és serdülőket ellátó orvosi ügyelet Királyhelmecen – közölte a kórház vezetése azzal kapcsolatban, hogy az egészségügyi minisztérium megszüntette a sürgősségi gyermekosztályt (APS).

A minisztériumi engedély október 4-én lejár, de a kórház továbbra is ellátja a sürgősségi osztályra érkező gyerekeket és serdülőket.

Hencel Klára, a kórház igazgatója közölte, hogy a rendelési idő nem változik, az ellátás díja azonban kettőről tíz euróra emelkedik, ez ügyben közvélemény-kutatást végeztek a szülők körében.

Az igazgatónő hozzátette, a kórház egyelőre saját költségvetéséből finanszírozza a szolgáltatást, és közben folynak az egyeztetések a bodrogközi települések önkormányzataival.

„Az osztály nyolc orvossal indul, akiknek igazán köszönettel tartozunk ezért, és örülnénk, ha fiatal orvosok is csatlakoznának hozzájuk. Az orvosok számától függ ugyanis a királyhelmeci sürgősségi gyermekosztály megmaradása”

közölte az igazgatónő. Hencel Klára tájékoztatása szerint a kórház vezetősége a gyermekorvosokkal, valamint a királyhelmeci önkormányzat képviselőivel tárgyalt a szolgáltatás fenntartásának lehetőségeiről.

Hírdetés

„Hiszek abban, hogy a mi példánkat követve más városokban is létrejönnek hasonló projektek a betegek érdekében”

tette hozzá Hencel Klára.

Az egészségügyi minisztérium november 2-ai hatállyal törölte a királyhelmeci sürgősségi gyermekosztályt az APS-pontok listájáról azzal az indokkal, hogy kevés a gyermekorvos. Júliustól a gyermekorvosi ügyeletek rendelési idejét lerövidítették, ami azt jelenti, hogy 22 helyett csak 20 óráig fogadják a betegeket.

A királyhelmeci kórház lépésére reagálva az egészségügyi minisztérium sajtóosztálya közölte, hogy a helyi egészségügyi intézmény kezdeményezéséről van szó.

„Nem arról van szó, hogy sürgősségi szolgálatot működtetnének – ezt a törvény nem teszi lehetővé. Az, hogy hogyan kezelik ezt a helyzetet (milyen mentőautókkal, orvosokkal fognak dolgozni, és miből fogják finanszírozni mindezt), a kórház vezetőségének hatáskörébe tartozik”

Ha a magyar határ közelében fekvő Királyhelmecen megszüntetnék ezt a szolgáltatást, akkor a beteg gyerekkel a tőketerebesi vagy a nagymihályi sürgősségi osztályra kellene menniük a szülőknek. Éppen ezért a városi és a megyei önkormányzat is ellenezte a királyhelmeci gyermekkészültség megszüntetését. Azon kívül, hogy Tőketerebes és Nagymihály is messze van Királyhelmectől, a nyelvi szempontokra is hivatkoztak az illetékesek, mivel azokban a kórházakban a magyar ajkú betegek nehezebben tudnának kommunikálni.

teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »