…Aczél után a Konrád György-féle SZDSZ-es vonal vette át a kultúrpolitika irányítást, és a rendszerváltás után a teljes kiszorításra törekedtek. Konrád nevelőanyja az a Duczyńska Ilona volt, aki együtt tervezte Szabó Ervinnel a Tisza elleni merényletet – húzott érdekességképpen Szakács egyenes vonalat a Tanácsköztársaságtól a Szabad Demokraták Szövetségéig. Ezek az SZDSZ-es csoportok kapják a kultúrára fordított pénzek elsöprő többségét és vonták irányításuk alá a kulturális ágazatokat…
Kilépett a fényre a haladó sajtó és progresszív értelmiség által közösen felkent legújabb főgonosz, az őket minden körülmények között megillető aranytallérokat veszélyeztető Leprechaunnak vélt Szakács Árpád, a Kinek a kulturális diktatúrája? című, a Magyar Idők hasábjain megjelenő cikksorozat szerzője, aki Bayer Zsolt vendégeként foglalta össze az elmúlt fél évben megjelent vitaindító és tabudöntögető írásait. Szakács az új erőre kapott kulturkampfban egészen triviális ügyek mentén kérdőjelezi meg az agyondotált mainstream jogát a kizárólagosságra, és nem kevesebbet állít, mint hogy egy 120-130 éve zajló harcnak vagyunk az elszenvedői, aminek során a balliberális oldal megint a tudat formálásán keresztül próbálja megszerezni a hatalmat.
Se nem volt polgári, se nem volt demokratikus a polgári demokratikus forradalom, a történelemtudomány azóta adós ennek a megvilágításával. Ekkor kezdődött az a balliberális háború a kulturális térben, aminek célja a tudat, az identitás befolyásolása. Szabó Ervin ennek egyik harcosa volt, aki nem pusztán a népet akarta művelni, hanem a „korabeli internettel”, a könyvtár-hálózattal a kommunista ideológiát akarta terjeszteni – kezdett bele Szakács Árpád a balliberálisok meghökkentésébe.
SZABÓ ERVIN HOZTA BE A KOMMUNIZMUS SZELLEMÉT
A könyvtáraiban tartott 25 folyóiratból 25 kommunista volt és könyvtárigazgatóként terrorista merényletet szervezett Szabó Ervin Tisza István ellen – folytatta a mítoszrombolást Szakács, aki szerint itt találjuk a kulturkampf előzményeit. A húszas években aztán létrejött a frankfurti iskola, amelyik totális támadást indított a nemzetállamok és az egyházak ellen. Ők hirdették meg a filmipar, az iskola, az egyetem, magának a kultúrának az elfoglalását, aminek egyik kicsúcsosodása volt a párizsi diáklázadás. Magyarországon ezt a haditervet Aczél György hajtotta végre.
ACZÉL GYÖRGYTŐL A MÁIG
A Kádár-rendszer egy pauzát jelentett – vezette fel Bayer a következő etapot, utalva azzal, hogy a történelem visszatért a megszokott kerékvágásába, a hivatalos kánon továbbra is csak a Nyugatot fogadja el, annyira sem engedik levegőhöz jutni a népies írókat, mint a kommunizmusban. A kánon a tananyagon, az egyetemi katedrákon múlik, az összes vélemény- és tudatformáló erővel bíró pozíció a balliberális oldal kezében van, ők pedig a 6-700 példányszámú, marginális Nyugat című folyóiratot tartották a 20. század legmeghatározóbb kiadványának – válaszolta meg Szakács. Tormay Cécile lapja, a Napkelet 30-40 ezer példányban kelt el, sok szerző ide is, oda is írt, nem jelentett kirekesztődést, de ennek ellenére a kánon mára kizárta az emlékezetből őket. Aczél megengedőbb volt, nem volt az a totális SZDSZ-es elnyomás, mint ami a 90-es évektől kezdve kialakult, Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Nagy László is publikálhatott.
A RENDSZERVÁLTOZÁS TOTALITÁSA
Aczél után a Konrád György-féle SZDSZ-es vonal vette át a kultúrpolitika irányítást, és a rendszerváltás után a teljes kiszorításra törekedtek. Konrád nevelőanyja az a Duczyńska Ilona volt, aki együtt tervezte Szabó Ervinnel a Tisza elleni merényletet – húzott érdekességképpen Szakács egyenes vonalat a Tanácsköztársaságtól a Szabad Demokraták Szövetségéig. Ezek az SZDSZ-es csoportok kapják a kultúrára fordított pénzek elsöprő többségét és vonták irányításuk alá a kulturális ágazatokat.
ELNYOMÁS VAGY KIZÁRÓLAGOSSÁG?
Annak ellenére, hogy minden orgánumban az éhhalálról és az elnyomásról fecsegnek, a lehetőségeket és támogatásokat kizárólag ők kapják, a hálózatba tömörült SZDSZ-esek – kérdezett rá a hogyanra Bayer. De ha mindent pénzt elvennénk tőlük, akkor kinek adnánk oda? – árnyalta a versenyhelyzetet. Szakács válaszában kifejtette, nem véletlenül nem foglalkozott azzal, hogy kinek kellett volna adni inkább, mivel nincs könyvterjesztés, nincs könyvkiadás, nem is ismerjük az SZDSZ-es csoport versenytársait. Csak és kizárólag azzal foglalkozott, hogy rámutasson arra, mennyire egyoldalú a támogatási rendszer. Akik nem részesei ennek a csoportosulásnak, azok annyira nem kapnak semmilyen lehetőséget. Annyira elhallgatták őket, hogy jórészt abba is hagyták az írást. A saját alkotásaikat ők maguk se nézik, ők maguk se olvassák, de a kizárólagosság miatt másokat szilenciumra ítélnek. Ezért nincs Hunyadi-film se, csak marginális, anyagilag biztos bukást jelentő, a közönséget egyáltalán nem érdeklő alkotások jöhetnek létre.
ps.hu
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
