Tábornokkal végeztek a dzsihadisták Nigériában

A Nyugat-Afrikai Iszlám Állam (ISWAP) nevű terrorszervezet a nigériai hadsereg öt tagját, köztük egy tábornokot gyilkolt meg – jelentette be szombaton a nigériai hadsereg szóvivője.

A terroristák az északkelet-nigériai Borno állam Askira Uba nevű régiójában hajtották végre támadásukat, amelyre válaszul a fegyveres erők offenzívát indítottak, és több szélsőségessel végeztek.

Helyszíni beszámolók szerint a dzsihadisták egy katonai támaszpontot is célba vettek, egy környékbeli iskola és egészségügyi központ pedig leégett.

Hírdetés

Az ISWAP a Boko Haram terrorszervezetből vált ki 2016-ban, egyebek között azért, mert az utóbbi muszlim civilek ellen is végrehajtott támadásokat. Azóta az ISWAP jelentős erővé vált az afrikai ország ezen részén, megsokszorozva nagyszabású támadásait a nigériai hadsereg – és a riválisává vált Boko Haram – ellen.

Borno államban a kormányerők és a dzsihadisták között a harc már egy évtizede dúl, és jóllehet az Afrika legnépesebb országának számító Nigéria hadserege többször nagyszabású hadi sikerekről számolt be, elemzők szerint a terrorizmus továbbra is súlyos veszélyt jelent a térségben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »