Szuverenitás EU-módra: az Európai Bizottság a bírósági döntés ellenére zavartalan klubrádiózást követel

Szuverenitás EU-módra: az Európai Bizottság a bírósági döntés ellenére zavartalan klubrádiózást követel

A Klubrádió esete súlyosbítja a magyarországi médiaszabadsággal és pluralizmussal kapcsolatos aggodalmainkat – jelentette ki Christian Wigand, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán a testület sajtótájékoztatóján.

"Az uniós államok jogállamisági helyzetét elemző tavalyi jelentésünkben már fejeztünk ki ezzel összefüggő aggályokat" – tette hozzá. Hangsúlyozta:

a bizottság már kapcsolatba lépett az illetékes magyar hatóságokkal, hogy garantálják, a rádiócsatorna továbbra is legálisan folytathassa tevékenységét.

Wigand szerint a bizottság megvizsgálja, hogy a Klubrádióval kapcsolatos bírósági döntés mennyire van összhangban az uniós joggal, illetve a döntéshozatal során betartottak-e a vonatkozó uniós jogszabályokat.

"Az európai demokrácia egyik alapja a médiaszabadság és a pluralizmus. Nem fogunk késlekedni, hogy megtegyünk a megfelelő lépéseket, amennyiben ez lehetséges és szükséges lesz" – hangsúlyozta a szóvivő.

A Fővárosi Törvényszék ítélete kedden megerősítette, hogy a Klubrádió által használt frekvenciára szóló jogosultság megújítása iránti kérelmet jogszerűen, törvényi kizáró ok miatt utasította el a médiatanács. A Klubrádió hét évre szóló hatósági szerződése a Budapest 92,9 MHz használatára 2014. február 14-étől 2021. február 14-éig tart. A médiatanács a rádió megújítási kérelmét a médiatörvény rendelkezéseinek megfelelően 2020 szeptemberében elutasította.

Hírdetés

A döntéssel szembeni nemtetszését Dunja Mijatovic, az Európa Tanács ember jogi biztosa is kifejezte keddi Twitter-üzenetében.

Az amerikai külügy is "aggódik"

Demokráciáról beszélnek a választási csalók, és szabad médiáról a(z akkor még) hivatalban lévő elnök elnémítói…

"Az Egyesült Államok, amely Biden elnök alatt ismét összpontosítani kíván a demokráciára, osztja az aggályokat a magyarországi sajtószabadság visszaszorulása miatt" – ezt a washingtoni külügyi tárca szóvivője közölte.

Ned Price kiemelte: ha még egy független hang kiszorul a közvitából, miután a Klubrádió elveszti a frekvenciaengedélyét, az újabb csapás volna a média sokszínűségére nézve. Arra ösztökélik a magyar kormányt, hogy támogassa a nyílt sajtóviszonyokat, tartsa fenn a jogállamot és kövesse az átláthatóság elveit – tette hozzá.

Az állásfoglalást az AFP hírügynökség azzal egészítette ki, hogy a rádió ügye csak "fokozza a nyugtalanságot a sajtószabadság miatt" az uniós tag Magyarország kapcsán. Végső döntés csak hónapok múlva várható, addig azonban a csatorna rengeteg hirdetéstől esik el, és a hallgatók jelentős része sem követi az internetre. Idézik Polyák Gábort, a Mérték Média Elemző vezetőjét, aki szerint a fejlemény pontosan beleilleszkedik a kormányzati intézmények azon törekvésébe, hogy hallgatásra kényszerítsék a kritikus hangokat.

(Kuruc.info – MTI – hvg – 24 nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »