Apám hobbija a színház volt.
Gyerekkorom egyik emléke a 70-es évekből, hogy szüleim hetente átlag 3-szor nem voltak otthon este, mert színházba mentek. Aztán amikor kezdett apám nyugatra járni – s ez évente megesett 15-20 alkalommal -, amikor olyan országban járt, melynek értette a nyelvét, mindig ott is elment legalább 1 színházi előadásra. Meg folyamatosan hozott lemezeket, zenés színházi darabokról.
Csakis azért nem ment érettségi után – 1958-ban – valamilyen bölcsészeti, művészeti szakra, mert abból nem tudott volna megélni. Így közgazdász lett, külkereskedelem profillal. Az volt Kádár alatt az a terület, mely egyrészt jól fizetett, másrészt lehetővé tette a gyakori külföldi utazást.
S tényleg gazdagok voltunk, persze nem mai mércével, de akkorival mindenképpen.
Szóval a lakás tele volt könyvekkel, irodalmi folyóiratokkal, meg lemezekkel.
Már 1973-ban megvolt a Jézus Krisztus Szupersztár lemez, pedig ez Magyarországon akkor éppen tiltott volt. Egyébként annak idején a Jézus Krisztus Szupersztár mjuzikelt Magyarországon is bemutatták, mégpedig magyar nyelven, de pár előadás után arra jutott Aczél elvtárs, hogy ez vallási propaganda és nem egyeztethető össze az ország eszméivel, így betiltották az egész művet minden alakjában. Az 1973-as filmverziót pl. Magyarországon csak a rendszerváltozás után vetítették először.
A Jézus Krisztus Szupersztár persze nem vallási propaganda, sőt sok keresztény nem kedvelte a művet. A mű alapkoncepciója kb. “Jézus-barát ateista”, ami ma is még a fő narratíva liberális körökben, azaz: hülyeség a vallás, káros fanatizmus, de Jézus egy kissé habókos, viszont jóakaratú ember volt, akinek tanítása annak erkölcsi részében üdvözlendő, az Egyház viszont marhaság, hisz lám, már Jézus idejében is félreértették Jézus mondandóját.
Az üzenete tehát egyáltalán nem keresztény. Dehát abban a rendszerben már az is kereszténynek tűnt, hogy valaki azt mondja, hogy Jézus nem kitalált személy.
A körülmények tényleg ilyenek voltak. Íme egy híres eset. Volt egy kifejezetten jó szovjet-zsidó sci-fi író, Ilja Varsavszkij, magyarul is kiadták pár művet, a Szovjetúnióban pedig népszerűsége hatalmas volt. Volt egy Hiszterézis hurok című novellája, 1968-ban írta – magyarul a Molekuláris kávéház című 1976-os Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat elbeszéléskötetben jelent meg.
A novella röviden. Egy szovjet történész-filológus, a már alig létező kereszténység kutatója, Leontyij Kurocskin végleg le akar csapni a vallásos hiedelmekre, ezért időgéppel visszamegy az I. századi Palesztínába – persze a szovjet bürökrácia minden szabálya mellett, pl. különböző űrlapokat kell kitölteni az Időhivatalban az utazáshoz. Ott aztán kutatni kezd Jézus után, s legnagyobb örömére nem találja őt. Azonban mint becsületes kutató, hosszasan és alaposan kutat, felkeresi az ismert újszövetségi helyeket, sikerül beszélnie pár ismert újszövetségi személlyel, az apostolok egy részével még össze is haverkodik. S folyamatosan kérdez idézve az Újszövetségből “nem hallottatok valakiről, aki ezt és ezt mondta?” alapon. A sok érdekes idézet hatására egyre népszerűbb lesz, az apostolok egyre biztosabbak benne, hogy ő nem egy idegen kutató, hanem prédikátor, sőt talán ő lehet maga a várt messiás. Közben Kurocskin gyakolatilag végig megy az egész jézusi élet utolsó napjain, minden szinte ugyanúgy zajlik, ahogy az Újszövetségben le van írva. A lényeg: a végén halálra ítélik, keresztre feszítik. Félholtan aztán hívei leveszik a keresztről, ami után éppen lejár az időutazás, a szerkezet visszarepíti őt a XXI. századi Moszkvába. Szóval létezett Jézus, s Kurocskin volt az.
Annak idején ez az írás a Szovjetúnióban kb. mint vallási irodalom hírbe került. Hiszen nem csak, hogy azt állítja, hogy nem volt Jézus – ez volt a hivtalos álláspont -, de még a Bibliát is valósnak, megbízhatónak mondja!
Az persze sose derült ki mi volt Varsavszkij célja, vajon meg akarta erősíteni a hivatalos ateista álláspontot tudományos magyarázattal, vagy csak ennek keretében, kihasználva ezt a külső burkot Jézus valóságosságáról akart írni, hogy ez így átmehessen a cenzúrán. A szovjet olvasók hozzá voltak szokva a “vörös farokhoz” – fiatalabbaknak mondom, ezt azt jelentette, hogy beleteszek a műbe 5 % marxista propagandát, hogy mellette mehessen a maradék 95 % is. S a rendszer abszurditása olyan szintre jutott már a Sztálin utáni időkben, hogy az olvasó azt is vörös faroknak és rejtett üzenetnek hitte, ami nem is volt az. Ez Magyarországon is így volt, néha még értelmetlen diszkószámok szövegébe is bele volt képzelve valami “mélyebb mondanivaló”.
Varsavszkij meghalt még a rendszerváltozás előtt, szóval senki se tudta tőle megkérdezni mi is volt a valódi célja, de akkoriban a szovjet olvasók egyértelműen keresztény novellának értelmezték az írást, mely ügyesen kijátszotta a cenzúrát: lám, az író egy valós Jézust írt le, annak életét, dicsőítése ez az igazi Jézusnak.
De e hosszú kitérő után vissza a Szupersztárra. A napokban eszembe jutott, ismét meghallgattam. Most már a szöveget is értem, ami azért nagy plusz. Persze ma már nem tetszik nyilván, bár pár szám azért értékes.
Azóta eltelt kb. 50 év, az én első meghallgatásom óta pontosan 48. Most egy ilyen alkotás elképzelhetetlen lenne. Persze, annak idején is megjelent az antiszemitizmus vád, de csak marginálisan. Ma már ezek a hangok olyanok lennének, hogy a legelején már leállítanák a projektet. Aztán az alkotásban vannak homokosok, csak éppen mind a rossz oldalon – vagy perverzek vagy aljasok. Ez még az antiszemitizmusnál is nagyobb baj lenne. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen néger színész van a filmben, s ő is pont Júdást játssza. Ma már ilyet csak Szibériában lehetne forgatni.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
