Szuperkórház: fővárosi színjáték

Sem a budapestiekkel, sem a kormánypárti főpolgármesterrel, de még a fideszes kerületi polgármesterekkel sem konzultált a kormány, mielőtt döntött az új szuperkórház helyszínéről – tudtuk meg Tarlós Istvántól (Fidesz–KDNP). A főpolgármester lapunknak elmondta: az ügyben személyesen ő maga és még legalább öt kerület polgármestere mondott véleményt, és a sajtóban is számtalan ötlet látott napvilágot, de a vasárnap Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által a Kossuth rádióban bejelentett végső helyszín, az M1-es és az M7-es autópálya melletti újbudai lakatlan terület, a Dobogó egyikben sem szerepelt. A káoszt fokozza, hogy a Magyar Idők tegnapi számában pedig már öt budapesti egészségügyi központról „értesült”. – A Semmelweis Egyetem is kiemelt szerepet kapna a jövőben a fővárosban és a környékén élők egészségügyi ellátásában, s a Rókus, a Merényi, sőt akár a Szent János kórház egy része is – írták.

Egy ilyen szuperintézményről még Rogán Antal beszélt parlamenti Fidesz-frakcióvezetőként 2015 februárjában. Az első ötletek között a Déli pályaudvar helye merült fel, de megjelentek hírek Kelenföldről és a II. kerületi Lipótmezőről is.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter másfél éve egy áprilisi kormányinfón jelentette be: „fővárosi konzultáció kezdődik az új budapesti kórház tervéről”. A munkára Tarlós Istvánt és a Fővárosi Közgyűlés fideszes tagjait kérte fel, de erről hivatalos értesítést senki sem kapott. A főpolgármester a kerületi polgármesterekkel tárgyalva, eleinte egységes álláspontról nyilatkozott: „Az új kórház helyszínét egyértelműen Budán, a Lipótmező és a Szent János-kórház tengelyében kell kijelölni.” Ehhez képest néhány nap múlva Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere Káposztásmegyerért indított aláírásgyűjtést, míg Láng Zsolt, a II. kerület és Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere a Szent János kórház mellett állt ki, ahogy a bel- és közép-budai városrészek fideszes országgyűlési képviselői: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Fónagy János, a nemzeti fejlesztési tárca államtitkára is. Később Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a főpolgármester támogatásával az észak-budai Szent Margit Kórház fejlesztésében látta a megoldást, és ő is aláírásgyűjtésbe kezdett.

Mi lesz veled, Szent János?A műszakilag rendkívül lepusztult XII. kerületi Szent János-kórház felújításának kérdése a szuperkórház esetleges idetelepítésének tervétől kezdve önálló életet élt. Az emberi erőforrások minisztere azonban a hét végén az állami rádióban a Szent János-kórház jövőjével kapcsolatban azt mondta: az lenne a legjobb megoldás, ha a Kútvölgyiben hoznák létre azokat a kapacitásokat, amelyek most a Szent János-kórházban vannak. – A pavilonrendszerű működés ma már nem hatékony, de amíg a szintén tervezett észak-budai centrum nem jön létre, addig nem fogunk hozzányúlni – mondta a miniszter kilenc évvel azután, hogy Horváth Csaba volt MSZP-s főpolgármester-helyettes az intézmény „ledózerolását” javasolta. A kórház megmentését tavaly viszont csaknem 12 ezren támogatták. Az aláírásgyűjtést kezdeményező Szilágyi Zsolt, aki magát budai lokálpatriótának tartja, érdeklődésünkre annyit mondott: a kialakult helyzetről van véleménye, de amíg a Szent János kórházról nem jelenik meg hivatalos kormányhatározat a Magyar Közlönyben, inkább nem nyilatkozik. (Sz. Zs.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 18.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »