Miközben az elhunyt szeretteinkre, hozzátartozóinkra emlékezünk meg ezekben a napokban, előbb-utóbb nekünk is számot kell adnunk (elszalasztott) cselekedeteinkről a gyermekeinknek, a minket követő generáció felé. Erre az önvizsgálatra kiváló apropó lehet a legendás – és már Oscar-díjjal is elismert – színész, Leonardo DiCaprio legújabb, az Özönvíz előtt című filmje. Vajon milyen világot hagyunk hátra? Áldani vagy átkozni fogják a nevünket?
Leonardo DiCaprionak valószínűleg könnyebb volt túlélnie a Túlélőt, mint meggyőznie honfitársait a változás fontosságáról, ugyanakkor az „Özönvíz előtt” már nem egy lehetséges jövőkép festményét tárja elénk, a film a klímaváltozás mindennapjainkat közvetlenül érintő hatásait sorolja fel.
Egy film, amely szembenéz a kizsákmányolókkal
Vajon meddig tarthat a természeti környezetünk, erőforrásaink kizsákmányolása? S vajon előbb ér el minket a bosszú annál, minthogy – komoly áldozatok árán -, de visszatérünk egy fenntartható, harmonikusabb világba? Alejandro G. Iñárritu, Leonardo DiCaprio illetőleg Tom Hardy cirka két és fél órát hagy nekünk megválaszolni ezeket a kérdéseket, a csütörtökön moziba kerülő monumentális remekművükben.
A történet csúcspontja a decemberi klímamegállapodás, egy összehangolt világméretű cselekvési terv, mely megállítaná, lassítaná a globális felmelegedést, minimalizálva annak következményeit. A film egyébként az átállás technológiai feltételeivel is foglalkozik, és bár az Orbán-kormány nem hisz ebben, de megoldható a megújuló források által termelt energia tárolása.
COP21 – Fájó hiányosságok, fontos feladatok
A természetvédő szervezetek egyáltalán nem elégedettek az ENSZ égisze alatt megkötött egyezménnyel. Igaz, fenntartásaikat már előre jelezték, miközben neves tudósok állnak jó pénzért a fosszilis energia-lobbi szolgálatába. „A párizsi megállapodás egyik fő hiányossága, hogy a fejlett országok még mindig kibújhatnak a felelősség alól.
A legfontosabb üzenet azonban a felkészülés a megváltozott környezetre, illetőleg az arra való alkalmazkodás kérdése.
Már rég túl vagyunk a „Védjük meg a Földet!” kampányokon, a tét valójában a civilizációnk (emberiség?) túlélése, a néhány évtizeddel későbbi életünk minősége. S hogy mennyire nem tudunk elbújni Kelet-Közép Európában sem a globális hatások elől? Ezt nemcsak az egyre szélsőségesebb időjárás, egyre egyenetlenebb csapadékeloszlás, de a hazánkat elérő migrációs válság is bizonyítja (egy pillanatra felbukkan a Keleti pályaudvar is): Szíriát a – 2011-ben kitört polgárháborút megelőzően – 3 éven keresztül sújtotta szárazság, az országban már akkor több millió belső migráns volt.
Egy bekezdést megér Kanada is. Az Európai Unió október 30-án írt alá az észak-amerikai országgal szabadkereskedelmi egyezményt. A magát liberálisnak és nyitottnak valló Kanadáról ebben a filmben is kiderül, hogy valójában mennyire intoleráns az őslakosaival, és a környezettel.
Transz Kanada – TransCanada, avagy egy „befogadó” állam két arca
Alberta tartomány kormánya egy sor új iránymutatást adott ki, amely segíthet egy „befogadó” iskolai környezet kialakításában. Ezeknek az egyik alappontja, hogy ne használjuk az „Apa”, illetve az „Anya” szót, mert mindkét kifejezés heteronormatívnak és transzfóbnak számít. De vajon milyen befogadó kifejezést találnak ki az indiánokkal szemben jelenleg is tartó földrablásokra?
Hogy milyen világot hagyunk magunk mögött, az a vezetőinktől függ, ugyanakkor a vezetőinket mi választjuk meg. Vajon áldani vagy átkozni fogják a nevünket?
Az alkotás a National Geographic közreműködésével készült, így egyelőre a csatornán és annak honlapján látható a produkció.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
