Szövetség: Megújult erővel továbbra is a Dél- és Kelet-Szlovákia lakosait fogjuk szolgálni

A Szövetség elnöksége hétfőn ülésezett a parlamenti választások után, amelyről egy sajtóközlemény formájában számoltak be.

Hírdetés

“Elsősorban köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki bízott a Szövetségben, és megtisztelte szavazatával. A Szövetség párt a hétvége folyamán a több mint 130 ezer választónak köszönhetően történelmi eredményt ért el, ám a sikerhez ez sajnos kevés volt. Ez annak tudható be, hogy a magyarlakta járásokban alacsonyabb volt a részvételi arány, mint az országos átlag” – írja a Szövetség sajtóosztálya.

A párt arra is kitér, hogy a média egy része és a közvélemény-kutató intézetek is félretájékoztatták a választópolgárokat az előrejelzésekben, de ennek ellenére folytatják a munkát.

“A Szövetség a továbbiakban is a magyar közösség és a polgárok érdekei mellett fog kiállni. Még ez év végéig tisztújító kongresszust tartunk. Megújult erővel továbbra is a Dél- és Kelet-Szlovákia lakosait fogjuk szolgálni”

Forrás: Ma7.sk

The post Szövetség: Megújult erővel továbbra is a Dél- és Kelet-Szlovákia lakosait fogjuk szolgálni appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »