Szorosabra fűzi kapcsolatát Teherán és Bagdad

Szorosabra fűzi kapcsolatát Teherán és Bagdad

2022. 11. 30.

Teheránba érkezett Mohamed Shia Al-Sudani iraki miniszterelnök aki a napokban tárgyalásokat folytat Ibrahim Raisi iráni elnökkel és több vezető iráni politikussal.

A nemrég hivatalba lépett iraki kormányfő több jelentős találkozón vesz részt Iránban, valamint megkezdi munkáját a két ország által létrehozott özös gazdasági bizottság mely az iraki-iráni gazdasági és kereskedelmi együttműködést erősíti majd.

Az iraki miniszterelnök és az iráni államfő a gazdasági együttműködésen kívül fontosnak tarjta a két ország közös harcát a Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen.

Hírdetés

Az iráni hadsereg ugyanis jelentős támogatást nyújtott az iraki hadsereg számára amikor is az ISIS 2014-ben bevonult Irakba és elfoglalta az ország területének egyharmadát.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Fars News)

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »