Szolidaritás Robert Ficóval

Szolidaritás Robert Ficóval
Az ellenzéki médiumok kommentszekcióit olvasva elborzaszt, hogy egy ennyire aljas merényletnek is tapsikolni lehet, ha azt vélt politikai ellenfeleinkkel szemben követik el. Közelebbről nem ismerem Ficót, de mivel az apai családom valamikor a Felvidékről vándorolt a mai Magyarország területére (nevünkben a „hojda” tő a szlovák hinta, vagy esetleg a rutén bölcső szóra utal), szorosan nyomon követem az itt élő magyarok és szlovákok sorsát. Fico 2010 előtti kormányzása tragikus volt a felvidéki magyarság számára: erre esik a Malina Hedvig-ügy, a magyar nyelvhasználatot korlátozó szlovák nyelvtörvény, a DAC-szurkolók elleni rendőrterror, Sólyom László köztársasági elnök kitiltása, a kettős állampolgárság kizárása, valamint a Benes-dekrétumok összparlamenti megerősítése is. új hidak épültek, felpörgött a szlovákiai magyar szervezetek anyaországi támogatása, a V4-ek keretében a két ország együtt küzdött Brüsszel központosító törekvései, többek közt az illegális migráció bátorítása ellen. Ahogy ez a viszony javulni kezdett, a szlovákiai baloldalon az örökzöld „magyar-kártyát” érezhetően ritkábban vették elő. (Ezzel kapcsolatban azért el kell mondani, hogy északi szomszédaink az összes utódállam közül a leghatékonyabban „szorítják vissza” a magyar kisebbséget, a mai Ukrajnát nem számítva persze). De még akkor is, ha Robert Fico lenne az új Mečiar, a politikai tiltakozás ilyen erőszakos formája demokráciában elfogadhatatlan – és egyébként kivétel nélkül kontraproduktív is. Jusson eszünkbe, hogy Mahátma Gándhí, Martin Luther King vagy Nelson Mandela a mai Szlovákiánál sokkal elnyomóbb politikai rendszerekben értek el jelentős sikereket erőszakmentesen.

Hírdetés

Ez még akkor is igaz, ha ezt a tettet nyilvánvalóan egy őrült követte el – rosszabb esetben némi titkosszolgálati ráhatással (bár erre egyelőre nem találtak bizonyítékot). Még borzalmasabbá teszi a merényletet, hogy azt – az interneten keringő felvételek alapján – egy szélsőjobboldaliból progresszív liberálissá vedlett mániákus követte el (milyen szerencse, hogy Magyarországon nem látunk ilyet – igaz, jobbikosok?). Pedig a liberalizmus történelmi érdeme, hogy elültette a köztudatban az „élni és élni hagyni” eszmeiségét – márpedig ebbe aligha fér bele, hogy öt lövéssel szétroncsoljuk valaki belső szerveit, mert – idézet az elkövetőtől – „nem értünk egyet a politikájával”. Milyen szerencse, hogy Magyarország ebben a tekintetben is le van maradva „Bezzegszlovákiától”. (Legalábbis azon elfogult, koncepciós jelentések szerint, amelyek például „Bezzegromániában” a munkanélküliségi statisztikákból nemes egyszerűséggel kihagyják a munkanélküliek egy részét). Vagy mégsem? – és persze rögtön a magyar miniszterelnök halálára (!) asszociálni. És bár történelmileg nem lehet tagadni, hogy modern demokráciánkban a karaktergyilkosságnak meg a politikai gyűlöletkeltésnek a kommunista utódpárt és a hozzájuk köthető médiabirodalom ágyazott meg, sajnos sok tekintetben a jobboldal is átvette ezeket a módszereket (kutyaharapást szőrével?). Ma már teljesen természetes, hogy például „összebohócozzuk” politikai ellenfelünket (ez ugye a megszégyenítés-exkommunikálás modern változata) ahelyett, hogy vennénk a fáradságot, és érvekkel cáfolnánk meg az elképzeléseit. (Magyar Péterről most ne is beszéljünk, ő valahol ennek a beteg közbeszédnek a tünete és lenyomata is egyben). Hogy ez a szavazatmaximalizálás szempontjából kevésbé hatékony? Ez igaz, de talán így elkerülhető lenne a társadalom szélsőséges polarizációja, és ezen keresztül a politikai gyilkosságok és leszámolások barbár korának visszatérése. Mielőbbi gyógyulást, teljes felépülést kívánunk Szlovákia miniszterelnökének! Hojdák Gergely


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »