Nagy Jánossal, a pécsi Sant’Egidio felelősével Lembergbe (Lvivbe) látogattunk ott élő barátainkhoz, a menekülteket befogadó, nagyra nőtt Sant’Egidio közösséghez. Jurij Lifansével, az ukrajnai közösség vezetőjével beszélgettünk háborúról, szolidaritásról, egységről ebben a nehéz időben, amikor az orosz légicsapások miatt Kijevben és sok helyen nincs fűtés, nincs áram.
Jurij Lifanse a háború kitörésekor várandós feleségével Lembergbe ment, ahol új otthonra talált. A helyi Sant’Egidio közösség tagjaival, Kijevből elmenekült barátaival és a menekültként újonnan csatlakozókkal a meglévő szolgálatok (hajléktalan emberek, idősek támogatása) mellett létrehoztak egy nagyszerű humanitárius missziót, amellyel támogatják a menekülteket és az ország középső, keleti részén maradt szenvedő lakosságot is.
– Másfél éve jártam nálatok, ahhoz képest most sokkal nehezebb a helyzet Ukrajnában. Te hogyan éled meg?
És közben – rengeteg áldozat árán ugyan – előre tudnak nyomulni. A másik nagy különbség a másfél évvel ezelőtti állapothoz képest, hogy akkor több volt a remény. Kicsit később jött Trump, aki azt mondta, hogy 24 óra alatt lezárja a háborút. Nem tudtuk ugyan, hogyan, de azt gondoltuk, nagy hatalommal bír, biztosan tesz valamit. Sok politikus is megmozdult, de Trump egy évnyi kormányzása után világos, hogy semmi nem halad előre, mert Oroszország tovább akar nyomulni, el akar foglalni a területeket, és minél több terület birtokában akar tárgyalóasztalhoz ülni. Ez rengeteg áldozattal jár, a városok tele vannak katonaruhás emberekkel, a frontról visszatérők között sok a sebesült, sokan élnek maradandó fogyatékossággal, súlyos pszichiátriai problémákkal. Mindez azt eredményezi, hogy az emberek kevésbé elszántak. Senki sem akarja átadni a győzelmet Oroszországnak, de nem is látszik a kiút ebből a háborúból. És ahogy gyakran történik, most is a legszegényebbek azok, akik elsőként szenvednek. Köztük a katonák, akik egészségüket, testi épségüket elvesztve térnek vissza a frontról, illetve az idősek és a gyerekek, akik most nem járnak iskolába, mert a hideg miatt nincs elég energia befűteni. A gyerekek sokszor örülnek ennek, de mi tudjuk, hogy majd problémáik lesznek belőle.
– A Sant’Egidio közösség központjába is több ember érkezik, még nehezebb történetekkel?
– Az orosz előrenyomulás miatt újabb evakuálások vannak, lerombolnak városokat, mint Pavlohrad vagy Konsztantyinivka, és az embereknek menekülniük kell. Kevesen jönnek Lvivbe, de sokan mennek például Kijevbe, vagy Harkivba, Dnyipróba, mert nem akarnak túl messzire kerülni az otthonuktól. Érezzük, hogy már kevesebb támogatás jut azoknak, akiknek nagy szükségük lenne rá. A Sant’Egidio próbálja ezért kicsit átstrukturálni a munkáját, hiszen az elsőként érkezett menekültek már valahogy berendezkedtek, négy év telt el azóta, és most
Az időseket, a menekülttáborokban élőket, a fogyatékkal élőket, a nagycsaládosokat – akár menekültek akár nem –, azokat a családokat, akik elvesztették szeretteiket a háborúban.
– Az ország megbirkózik az egyre nehezedő helyzettel?
– Ukrajna ma nem tud túlélni nemzetközi segítség nélkül, mert túl sok a kiadás, elsősorban azért, mert el kell hárítani a támadásokat, és minden egyes rakétaelhárító óriási összegbe kerül. Hatalmas szociális kiadások is vannak, mert sok a sebesült, segítségre szoruló ember. Rengeteg embert evakuáltak, sokan menekültek Ukrajnán kívülre is, a lakosságszám csökkent. Az energiarendszerek újjáépítésére van szükség, nemzetközi segítség nélkül Ukrajna nem bírja. És amire még nagy szükség van, az a közelség az ukrán néphez, ami gyakran barátokon, családokon keresztül valósul meg.
– Milyen segítséget nyújt a szenvedő lakosságnak az ukrajnai Sant’Egidio közösség?
– A közösség egyrészt gyorsan reagál a humanitárius vészhelyzetekre: ha bombázás történik, segítünk azoknak a családoknak, akik kárt szenvedtek, élelmet, ruhát, higiéniai termékeket biztosítunk, ami segít túlélni. Vannak hosszú távú támogatásaink, melyek révén a legnehezebb helyzetben élő családoknak segítünk. Minden hónapban eljönnek hozzánk, megkérdezzük, milyen problémáik vannak, és próbálunk segíteni ezek megoldásában. Aztán ott van a jövőre irányuló munka, például a co-housing (olyan emberek együttlakása, akik egyedül nem, de segítséggel képesek együtt élni, fenntartani egy házartást – a szerk.) otthonok megteremtése, amelynek a szociális rendszer modelljévé kellene válnia az országban. Mondhatnám, hogy az Egyházban is: egy plébánia gond nélkül működtethetne co-housingot a saját hívek számára is. Például ha egy idős plébániai tag, aki évekig járt szentmisére, egyedül marad, neki bizonyos értelemben „joga van” ahhoz, hogy a plébániája gondoskodjon róla.
Az egészségügyi ellátás terén próbálunk segíteni azoknak, akik nem tudnak eligazodni a modern rendszerben. Az orvoslás többé-kevésbé fejlett Ukrajnában, de segíteni kell az idős embernek, aki az egyik városból a másikba költözött, hogy be tudjon illeszkedni a rendszerbe, megkapjon minden szolgáltatást, amit azok kapnak, akik korábban is ott éltek. Egy hajléktalannak is joga van az egészségügyi szolgáltatásokhoz, de kell valaki, aki elkíséri őt, hogy hozzájusson. Mindezzel már a jövőről gondoskodunk, mert
Az államnak a legszegényebbeket kell szolgálnia. Ez az önkormányzat, az ország, az állam feladata: megvédeni azokat, akiknek szükségük van rá. Mi nagyon hiszünk ebben. És hiszünk a szolidáris közösségekben, amelyek befogadják a szegényeket, hogy segítsék őket.
– A nemzetközi Sant’Egidio közösségtől milyen segítség érkezik az ukrán központokba?
– Még nem számoltuk össze az utolsó évet, de több mint 3 ezer tonna élelmiszer érkezett a háború kezdete óta. Sok gyógyszer is érkezik, és sok segítséget kapunk a struktúrák felépítéséhez is. Mindez a közösségek közötti kapcsolatoknak köszönhető. Ha eljössz a közösség házába Lvivbe, az a te otthonod; és az én távoli otthonaimban gondolnak ránk, segítenek minket.
– A lvivi központban a sok nehézség ellenére egy nagy és örömteli közösséget láttunk…
– Igen, ez így van, ám a közösség legszebb családja szerintem Kijevben van, ahol a barátaink most extrém körülmények között élnek. A január eleji bombázás után az emberek áram, fűtés, meleg víz nélkül maradtak, néhány helyen a fűtéscsövek is elpusztultak. Hogy mi lesz, nem tudni. Az utolsó bombázás az egyik testvérünk házát is megrongálta, betörtek az ablakok, mínusz 15 fokban.
mert egyikünk sem érzi magát elhagyatottnak, még a legnehezebb körülmények között sem. Érezzük a barátaink közelségét, szeretetét, támogatását, a közeli és a távoli barátokét is.
Az egész világon jelen lévő Sant’Egidio közösségek segítenek, nagyon közel állnak hozzánk, és ez adja a hátországot. Nagyon biztos hátországunk van, bármilyen körülmények között tudjuk, hogy nem hagynak magunkra, megérkezik a segítség. Ebben a hidegben azonnal elkezdtünk mobil energiaállomásokat, meleg takarókat, meleg ruhákat osztani, vittünk belőle a hajléktalanoknak, az idősek intézeteibe. Mindez azért lehetséges, mert a közösség egységben van.
– A gyönyörű imádságaitokon otthon érezzük magunkat, és karácsonykor a világban mindenütt asztalt terítettünk a szegényeknek. Most pedig veled együtt ünnepeltük az 50. születésnapodat, ami a közösség ünnepe is volt…
– Amikor belépsz a Sant’Egidio valamelyik otthonába, nem számít, melyik országban vagy, az a te otthonod is. Talán a karácsony volt a legszebb kifejeződése ennek a szép, nagy családnak. Kijevben a december 25-i ebéd minden helyszínét a föld alatt kellett berendeznünk, de így is több száz embert fogadtunk, és több tucatnyian segítettek az asztaloknál. Egy család voltunk, mindenki együtt: az intézetekben a gyerekeknél, az időseknél, a menekültekkel, a hajléktalanokkal. Mindez gyönyörű volt; több mint 3500 ember ült asztalhoz Ukrajnában, Ivano Frankivszkban, Lvivben, Kijevben, több napon át. Asztalt terítettünk a karácsonyi evangélium körül, amely örömhírt hoz. Kijevben, amikor egy pszichiátriai intézetben ünnepelt a közösség, elkezdődtek a bombázások, de ők folytatták az ünneplést.
Négy éve érkeztem Kijevből Lvivbe, és most több száz ember köszöntött a születésnapomon.
A ti látogatásotok is ennek a reménnyel és szeretettel teli családnak a jele. És a bátorságé is, mert úgy jöttetek, hogy nem tudtátok, mi vár majd itt rátok.
Hamarosan riportunkat is olvashatják a lvivi Sant’Egidio közösségről.
Fotó: Facebook/Yuriy Lifanse; Santegidio.ua
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
