Szoci műhelytitkok: Gyurcsány kőkemény alkoholista, a felesége előle menekült ki az EP-be

Szoci műhelytitkok: Gyurcsány kőkemény alkoholista, a felesége előle menekült ki az EP-be

A Magyar Nemzetben bemutatott kispesti beszélgetéseken a résztvevők számos történetet megosztottak egymással. Lackner Csaba beszélt az MSZP-s EP-képviselők strómanjairól, Gyurcsány Ferenc alkoholizmusáról, valamint arról is, hogy felvettek az önkormányzathoz egy nemzetközi szélhámost, aki 43 millió forinttal rövidítette meg a kispestieket. Elhangzik az is, hogyan kell kitenni a szegényeket az önkormányzati lakásokból. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak a lap birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.

Lackner Csaba MSZP-s önkormányzati képviselő és barátai különleges anekdotákkal szórakoztatták egymást átmulatott estéiken. A felvételeken főként a XIX. kerületi polgármester, Gajda Péter bizalmasa mesél a helyi ügyekről, de a beszélgetéseken felbukkan egy vállalkozó és korábbi, valamint jelenleg is aktív baloldali politikusok. Az említett felvételek a Magyarnemzet.hu oldalon meghallgathatók.

Így kell sokat keresni strómanokkal

Amikor a beszélgető felek között szóba került, hogy Kránitz Krisztián önkormányzati képviselő nem indulhat újra az őszi választáson, mivel kiszavazta a tagság, akkor az egyik megszólalónak Szanyi Tibor korábbi MSZP-s EP-képviselő esete jutott eszébe. Emlékezetes: a tavaszi európai parlamenti választáson a szocialista párt története legrosszabb eredményét érte el, és csupán egyetlen képviselőt küldhetett az ­EP-be. Ekkor a párton belül kitört a harc Szanyi és Ujhelyi István között, amelyben végül Szanyi húzta a rövidebbet.

A felvétel szerint az egyik megszólaló arról beszélt, hogy Szanyinak nagyon hiányozhat a havi két-négymillió forintos brüsszeli fizetés. Lackner Csaba pedig felfedi, hogyan keresnek ennél is többet a szocialista párt euró­pai parlamenti politikusai.

„A tanácsadói kört azt mindig úgy csinálják, hogy ugye sajnos ez a szocialista pártra igaz, hogy neked van mondjuk EP-képviselőként lehetőséged négy embert alkalmazni. Erre alkalmazod jó drágán, és majd berakod a strómanokat, akiknek a fizetésének a 60-70 százalékát leszeded” – mondja Lackner. Egy ismeretlen beszélő szerint: „Ők is megkapják a pénzt, és mindenki boldog. Szép ez az ország, b…meg.”

Gyurcsány alkoholista, Vadai hülye hajú p…a

Lackner az egyik felvételen felfed egy „műhelytitkot” is, amit Kertész Csaba alpolgármestertől, a DK helyi elnökétől hallott. „Ő úgy látja a Gyurcsányt, ahogy a cégeinél is tette a dolgát. A Gyurcsány csak olyan dolgokba fog bele, amiből tud eredményt csinálni, tehát eléggé eredményorientált. De a 2014-es választás után majdnem széthullott a pártjuk. Hogy hívják, van ez a Molnár Csabi, meg ez a volt honvédelmi miniszter csaj, ez a hülye hajú p…a, Vadai Ági, azok tartották össze a pártot, mert a Gyurcsány egy kőkemény alkoholista, ezt tudni kell. A felesége válik tőle, és a felesége azért akart kimenni az Európai Unióba, hogy minél távolabb legyen a kedves férjétől. K…vára nem számítottak arra, hogy nekik ebben a formában ez ennyire bejön” – mesélte Lackner a DK belső viszonyairól.

43 milliót lopott el egy ­szélhámos

Egy másik felvételen hallható az a történet, amely szerint felvettek egy „nemzetközi szélhámost” az önkormányzathoz, aki mintegy 43 millió forintot lopott el a kerület pénzéből. „Az a lényeg, hogy 43 millió forintot utaltattak el maguknak úgy, hogy a B. Z. is meg én is jóváhagytunk, úgy csempészgette bele az utaláscsomagba a csaj” – mesélte Lackner.

„Én csak úgy hagytam jóvá, hogy én minden hónapban megnézem a Közparknak az utalásait, csinálok egy felügyelőbizottsági jegyzőkönyvet, hogy láttam. Én ott felügyelőbizottsági elnök vagyok. Hallod, egy igazi szélhámos csaj, lenyúlt b…meg a Közparktól 43 millió forintot. És még akkor is kihúzta magát, amikor bejöttek érte a rendőrök” – mondta nevetve Lackner. A lap kérdésére a BRFK megerősítette, hogy jelenleg egy gyanúsított van az ügyben.

Kell az arabnak a telek? A magyarok mehetnek a f…ba

Hírdetés

Lackner Csaba egy beszélgetésen arról mesélt, hogyan kell kitenni a szegény embereket az önkormányzati lakásokból. „Érdekes, az arab meg akarta venni azt a telket, és pikk-pakk ki lettek b…va az emberek” – mondja Lackner egy Attila utcához közeli telek kapcsán, hozzátéve, hogy „Patek [Gábor] nagyon fel tudja gyorsítani az eseményeket”.

Lackner elmeséli, hogyan is megy ez, hogyan kell szerinte a leg­gyorsabban önkormányzati lakásból kitenni az embereket. Ennek törvényi hátteréről azt meséli, hogy a jogszabályok szerint fel kell ajánlani nekik ugyanazt a kategóriájú lakást kétszer. Ha a másodikat sem fogadják el, akkor „azt lehet mondani, hogy az ön bérleti joga a 17 millió forintos ingatlan helyett ér hét és felet. Itt a hét és fél, átutaljuk az ön bankszámlájára, viszontlátásra, aztán menjen a f…ba” – meséli a politikus.

Ha pedig jogi hercehurca keletkezne, akkor jön egy bérlemény-ellenőrzés, és „akkor szép lassan eljutunk olyan helyzetbe, ahol meg kell fogni a grabancot b…meg”. Nem sokkal később így fogalmaz: „Az, hogy valaki egy kolerából bele legyen rakva egy jobba, az b…meg az önkormányzatnak sok pénzébe kerül.”

Lackner elmondja, hogy Lakatos József vállalkozó újítja fel az önkormányzati lakásokat. Az üzletember Somogyi László mellett a visszaélések másik kulcsfigurája. Ezek lehetnek Lackner legsúlyosabb mondatai.

Lackner és a roma cigányok

Az egyik felvételen Lackner Csaba azzal henceg társainak, hogy 2014-ben hogyan tudta átverni a hatóságokat, amikor egy büntetőügybe keveredett, méghozzá elég kényes időpontban, az akkori önkormányzati választások előtt. Elmondása szerint „hivatali vesztegetés” volt a vád, a vádlója pedig két „roma cigány” volt. A rendőrök a voksolás előtti időpontban hívták be a kihallgatásra Lacknert, akinek az ügyvédei azt tanácsolták, hogy próbálja meg húzni az időt. A képvi­selő szerint a polgármester is erre kérte.

„Az volt a lényeg, képzeld el, hogy kint voltunk a KAC-pályán egy lombikbébikupán, és azt mondta nekem a Gajda négyszemközt: Csaba, ha a te kihallgatásodat az októberi választások után tudod tenni, akkor nem ró-lad szól és nem ró-lunk szól a szitu” – lassította le beszédét Lackner, hangsúlyozva a polgármester szavait. Az ügyben szintén egy hangfelvétel volt a hatóságok kezében, amelyen Lackner „százalékos dolgokat” mondott a „Péterről és a Sanyiról” is. Korábban Lackner Burány Sándorral kapcsolatban úgy fogalmazott: a képviselő „már nem kér”.

Végül nem Lackner maga, hanem más hívta fel a kihallgatótisztet, és közölte, magánéleti okokból, valamint a választás miatt akkor épp nem tud bemenni. A hatóságok októberről novemberre tolták el az időpontot, ám akkor sem jött össze a meghallgatás, mert a képviselő kiment három hétre Miamiba Somogyi Lászlóval, hogy elintézzék a vállalkozó érdekeltségébe tartozó ingatlannal kapcsolatban felmerült problémákat.

Végül ismét el tudták halasztani a kihallgatást, ám Lackner decemberben már szembesítésre ment be a Gyorskocsi utcába, ahol a két nyomozón kívül ott volt a két másik férfi is – feltehetően a két vádlója.

„Úgy fel tudtam készülni, és tudtam, hogy mik a hibáik és a gyenge pontjaik, és ezeknek az embereknek úgy be tudtam kérdezni, és úgy tudtam válaszolni, hogy nekem az volt a záró momentum, hogy megkérdeztem a két nyomozót: kedves nyomozó urak, arra adjanak nekem választ mint jelen pillanatban regnáló és köztiszteletben álló önkormányzati képviselőnek, hogyha az én nevemmel valaki a kerületben vagy bárhol máshol visszaél, akkor nekem emiatt kell-e azt az embert egy másik eljárásban feljelenteni, vagy pedig ebben az eljárásban ezt önök vizsgálják?” – dicsekedett Lackner, aki végül nem ütötte meg a bokáját az ügyben.

Ellenben az egyik cigány kapott egy kisebb büntetést, a másik rosszabbul járt. „Másfél [év]. Azért, mert úgy ítélték meg, hogy ő ebben a szituációban vétkezett. Letöltendőt kapott” – mondta Lackner. „Tesókkal [tesókhoz ment]. Másfél év családegyesítés” – hangzik el a felvételen az egyik beszélő szájából.

Kránitz Krisztián kieséséről beszélgetnek a felek, a felvétel itt kezdődik, a megállapítás rá vonatkozik: Nem tud mit csinálni [Kránitz], mert egy tagság szavazott. Kránitz helyzetéről tér rá az egyik beszélő Szanyi Tibor esetére, aki a szocialista párt EP-képviselője volt a korábbi ciklusban, ám az MSZP pocsék tavaszi szereplése miatt kiejtette Újhelyi István.

Ezután általánosságban arról beszél Lackner Csaba, ami „sajnos a szocialista pártra igaz”, hogy az EP-képviselők a tanácsadói helyekre berakják a strómanokat, akiknek a fizetésének a 60-70 százalékát leveszik.

Lackner elmeséli, hogy hogyan kell kirakni rászorulókat önkormányzati lakásból. Az önkormányzati lakásokat Lakatos József újítja fel. Elhangzik, hogy a nagy befektetők érdekeit képviselik. Guzmics Zsombor embere „lehúzta” Lacknert, vagy legalábbis kihagyták egy „üzletből”.

Gajda kihátrál Lackner mögül

Interjút adott a Népszavának tegnap Gajda Péter, amelyben a kispesti polgármester a közéletből való távozásra szólította fel Lackner Csaba kispesti szocialista képviselőt, amennyiben beigazolódik, hogy ő beszél a kiszivárgott botrányos hangfelvételeken és ő látható kokainozás közben. Gajda azt állítja, hogy még nem beszélt Lacknerrel, „nem érte el”. A polgármester kijelentette: az összes olyan vád, amely őt korrupciós ügyekbe keveri valótlan. Megtette a jogi lépéseket, feljelentést tett rágalmazásért és becsületsértésért.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »