Lassan, de biztosan oda jutottunk, hogy a szlovákiai liberális politikai párt egyes vezető politikusainak megnyilvánulásai sokkal inkább egy kétbetűs német alakulat nevét tükrözik, mint a párt rövidített megnevezését – SAS. Sokan – egyébként jogosan – kapták fel a fejüket, az SaS-es külügyminiszter mostani posztján, de ha őszinték akarunk lenni, semmi új a nap alatt. Személy szerint péntek reggelre vártam a prüszkölést, de a jó államközi kapcsolatoknak is hála, úgy tűnik, több magyar fordítót tudtak alkalmazni, így gyorsabb a reakciókészségük. Szépen és szisztematikusan piszkálódnak a felvidéki magyar közösség irányában, mert egyfajta „zsarolási” potenciálként kezelik a közösséget, az állítólag alkotmányosan is tisztelt kisebbséget. Nem is értem ezt a kettősséget, illetve értem is, meg nem is.
Nem akarom külön leírni, hogy
miként mondták el, hogy hiszen itt gond egy szál se, mert ezek semmit sem nehezményeznek – kérnek, és még folytathatnám. Rendben, nem teszem, de azért illik arra visszatekinteni, hogy amikor meg kérést teszünk le az asztalra, szeretett közösségünk tagjai is szép számban nekirontanak az ügynek, mert akkor épp az a divat. Mondhatnánk azt is, hogy aktuálpolitika ez, meg azt is, hogy sokan — olcsó önérdekből — igyekeztek hosszan és mélyen bókolni a regnáló kormány tagjainak és hogy ez volt az igazi ok. Mégis, valahogy hiányzik az elvi tisztánlátás és a valós egység a mi, hangsúlyozom: a mi közösségi érdekeink vonatkozásában. Ma már megint más szelek fújnak, mert változott a módi, de ez is várható volt.
Mielőtt valaki gondolatban elkalandozna, le kell szögezni: azzal nincs semmi gond, hogy a normális jószomszédi viszonyt fontosnak tartjuk. Csak hát olyan ez, mint az egyszeri ember esete a szomszéddal.
Komolyabbra fordítva a szót, csupán az nem látja, hogy a többségi nemzet évtizedek óta fennálló mentalitása és célja nem változott, aki nem akarja látni. Hogy mire alapozom ezt? Például a következő sorokra: „A cseh és a szlovák közvélemény számára idegen vagy ellenszenves volt a magyar kisebbség helyzetének firtatása. A csehektől – főleg 1968, a szövetségi államrendszer kikiáltása óta – a kérdés távolodott. A szlovákságra pedig a magyar kérdés felvetése – a kérdés rendezetlensége és a körülötte lévő sok elhallgatás vagy szándékos ellenszenvkeltés miatt – inkább provokációként hatott, mintsem a polgárjogok vagy a demokrácia próbájaként.” (1978-79)
A kitelepítések somorjai emlékművének leleplezésekor elmondott, nemzetrészünket máig fájdalmasan érintő tényekre adott szlovák reakciókat nézve felmerül az emberben a szándékos ellenszenvkeltés kérdése is. Pedig talán nem ártana tükörbe nézni kormánytagjainknak.
Amennyiben a tisztelt olvasó eljutott idáig, nyilván felmerül benne a kérdés, hogy a 40 évvel ezelőtti idézetet honnan is vettem.
A helyzet tehát az, hogy bő három évtizeddel a rendszerváltást követően is tény, hogy a magyar közösség önazonosságát megőrizni szándékozó megmozdulások a jogok és a demokrácia próbái. És a helyzet is változatlanul ugyanaz, egyes szlovák politikusok ezt a próbát újra elbukták! Ennyit fejlődött volna a szlovákiai demokrácia? Nem tudom, az viszont biztos, hogy van még mit tenni és rendezni, de ahhoz előbb tisztán kell látni…
(Őry Péter)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
