Szlovákia beindítja a gazdaság átfogó dekarbonizációját

Szlovákia beindítja a gazdaság átfogó dekarbonizációját

A klímaválság nem fogja kivárni, amíg megoldjuk az energetikai válságot. A rövidlátó megoldások, mint például a földgáz szénnel való helyettesítése, csak felgyorsítják a Föld pusztítását – jelentette ki hétfőn Zuzana Čaputová államfő az ENSZ egyiptomi klímacsúcsán.

Bejelentette, hogy Szlovákia beindítja a gazdaság átfogó dekarbonizációját. Čaputová Egyiptomban közölte,

Az államfő felhívta a világ vezetőinek figyelmét, hogy gyorsítani kell az átállást a tiszta és megújuló energiákra, beleértve a geotermikus energiát.

Hírdetés

Felhívta figyelmet több szlovákiai újítóra is, mivel „az általuk kifejlesztett megoldásokat szerte a világon alkalmazni lehet”. Čaputová arra is emlékeztetett, hogy az ökológiai átállás drága és a legsebezhetőbb rétegeket érinti, ezért a leginkább sújtott államok fokozott támogatására szólított fel.

„A párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodás óta Szlovákia az ötszörösére növelte a hozzájárulását. Csak Kenyában 16 ezer gazdát támogattunk, akik egymillió kesufát ültettek ki” – mondta az államfő, ugyanakkor kijelentette, pusztán a kormányok nem birkóznak meg a klímaválsággal, ezért a magánszektort és innovatív forrásokat is be kell vonni, hogy mindenki kivegye belőle a részét.

– szögezte le az államfő, hozzátéve, hogy az egyiptomi klímacsúcsnak „olyan mérföldkővé kell válnia, amelynél a kollektív sebezhetőség kollektív ellenálló képességgé változik”.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »