Két európai hölgy is értékelt a közelmúltban. Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök az Európai Unió állapotáról, Zuzana Čaputová szlovák elnök pedig Szlovákia helyzetéről próbált kiegyensúlyozott képet festeni, bár mindkettő inkább önfényezésre sikeredett.
Sok jelentősége ugyan egyiknek sincs (hatása még inkább megkérdőjelezhető), hiszen tudjuk, az elektronika korában a sajtó senki által jóvá nem hagyott egyeduralmának köszönhetően erősen a partvonalra állíthatja a valóságot, és azt láttatja az istenadta népnek, amit a (természetesen nem létező) háttérhatalom szeretne.
Ezek fényében az ilyen értékelések inkább a közszereplés, a közösségi oldalakon való jelenlét akut kényszeréről szólnak. Magyarán pótcselekvések.
Különben is, ma már bárki értékelhet akárkit és akármit anélkül, hogy meglenne hozzá az erkölcsi joga. Értékelhet a Greenpeace vagy a Freedom House is, kérdés, mekkora ennek a hitele és mennyire „függetlenek” ezek az eltéphetetlen szálakkal egy-egy érdekcsoporthoz köthető függetlenek.
Kezdjük az utóbbival. Zuzana Čaputová tudnivalóan az európai liberális politika egyik szekértolója, és a szlovák politikában játszott szerepe meglehetősen távol áll a függetlenség bármilyen kritériumaitól.
Újabban alig múlik el nap, hogy ne tartana sajtót, ne adna ki nyilatkozatot, ne szerepelne a médiában. Nyilván nehezen viseli, hogy a szlovák elnöknek az alkotmány szerint behatárolt a mozgástere, így ezt a mediális jelenléttel próbálja ellensúlyozni. Ennél azonban nemrég tovább ment, amikor titkos találkozón vett részt, amelyen nem volt sok keresnivalója. Az átlagos választópolgárban joggal fogalmazódhatott meg a kérdés: mi értelme a nyugatról állandóan belénk sulykolt hatalmi ágak függetlenségéről szóló meséknek, ha a gyakorlatban bármi előfordulhat? Innentől kezdve, ha volt még valakinek illúziója afelől, hogy Čaputová pártok és mozgalmak fölött álló közjogi méltóság, az gyorsan elillant. Nem csoda, hogy népszerűsége, dacára a futószalagon szállított közszerepléseknek, alaposan megcsappant.
A másik hölgyről, Ursula von der Leyenről tudjuk, úgy lett bizottsági elnök, hogy előtte Németország védelmi minisztereként enyhén szólva nem túl fényes eredményeket tudott felmutatni.
Eredményesség tekintetében az uniós intézmények, a Parlament, a Bizottság és a Tanács közti hatalmi harcok közepette nehéz is lett volna előhúznia némi pozitívumot. Az Unió ugyanis nem akadályozza, hanem irányítja a hatalmas mértékű, törvénytelen migrációt, késve és rosszul kezeli a járványt, s feltétlen kiszolgálója a (természetesen nem létező) háttérhatalomnak, amely annak a kontinensnek a szétverésén munkálkodik, amelyet a hölgy is képvisel. Von der Leyennek ráadásul a szavatartás sem tartozik az erényei közé.
Így aztán nem meglepő, hogy miközben Szlovákiában a régi és az új struktúrák alapjaiban ássák alá a jogállamot, pártvezetők és pénzügyi mogulok, a háttérben kuncogó gorillák egymás közti csatáinak a függvénye a belügyi szervek működőképessége.
Nehéz ott jogállamról beszélni, ahol ügyészeket, belügyi vezetőket tartóztatnak le, majd azokat tartóztatják le, akik elrendelték a letartóztatást. Lett volna tehát miről mesélnie az elnöknek.
A brüsszeli fényességes Bizottságban sem rózsás a helyzet. Miközben a többi nagyhatalom kanyarban is, egyenesben is előzi az EU-t, a parlament legfőbb gondja, hogy a szexuális másság és a deviancia különleges jogait erőltesse rá a tagállamokra, képmutatóan papoljon a migráció megfékezéséről és pénzzel zsarolja a más véleményen levőket.
Zuzana Čaputová, minden szlovákiai polgár elnöke például ejthetett volna néhány szót a nemzeti kisebbségekkel való bánásmódról is, bár ezen a téren jobban teszi, ha hallgat. Von der Leyent sem igen érdekli az Unió ötvenmilliós őshonos kisebbsége.
Ez pedig mindkét birodalom, a tátraalji törpe tigris és a papíron létező, 27 országot egybemosni kívánó európai monstrum állapotairól sok mindent elárul.
Miként az is, hogy Von der Leyen Szlovákiát mintaországnak nevezte. Azon túl, hogy a szlovákiai választópolgárnak cizelláltabb véleménye van erről, a közösségi média nagy arénájában azt is megfogalmazza, mekkora hülyeség valamiféle egyensúlyt erőltetni a férfiak és a nők között. A rátermettség, a becsület nem szoknyában vagy nadrágban lakozik.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
