A tények magukért beszélnek. A háború kitörése óta a NATO vezetése többször kijelentette, hogy nem akar belekeveredni az orosz–ukrán konfliktusba. Egyrészt, mert Ukrajna nem tagja az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, másrészt, de talán ez a fő szempont, nem akarja kockáztatni egy európai háború veszélyét. A NATO védelmi és nem támadó szövetség, s mint ilyen, a tagországok védelmét szolgálja.
Mindeközben mit tesz a szlovák államvezetés? NATO-tagként, kikacsintva a Szervezetből, mindenkit túllihegve elajándékozná a repülőgépeit (amelyeket majd vagy két-három év múlva pótolhatnak az amerikaiak) és a légvédelmi rakétáit (amiket szintén pótol valaki). Lemondva ezzel Szlovákia védelméről, hogy két szomszédos ország háborújában támogassa az egyik felet. A lengyel, a bolgár és a szlovák repülőgépek kínálgatása után a NATO vezetése „beszólt”: ez azt jelentené, hogy a Szervezet szállít fegyvereket, tehát nem jöhet szóba. Így az ötletelés – hogy esetleg más országokon keresztül jussanak el a védelmi és támadófegyverek Ukrajnába – úgy tűnik, megmarad eszetlen ötletnek.
S láss csodát, alig telt el néhány nap, és Stoltenberg főtitkár helyett egyszer csak (húsz év óta először) megjelent Pozsonyban az amerikai védelmi miniszter. Az embernek a gyomra forog ettől a buzgólkodástól.
A Heger–Čaputová–Naď–Korčok kvartett verbális kardcsörtetését látva nem tud nem arra gondolni, hogy ennek a kis országnak a vezetői (kormányfő, államelnök, védelmi miniszter, külügyminiszter) teljesen elveszítették a józan ítélőképességüket. Ahol valóban lehetne segíteni – a menekültek befogadásában –, a közelmúltban kaotikus állapotok uralkodtak (pedig bizonygatták, hogy fel vannak készülve a menekültáradatra), ahol pedig önmegtartóztatásra lenne szükség, ott egymás lábára tiporva sietnek veszélybe sodorni az országot.
Mert attól ugyan nem kell rettegnünk, hogy az orosz tüzérség Szlovákia területén kezdi el lőni az Ukrajnába tartó fegyverszállítmányt, ám amint az átlépi a határt, megsemmisítik. Mondjuk Kárpátalján.
Ezzel Munkács vagy Ungvár környékén civil áldozatai is lehetnek a röpködő repeszdaraboknak. Mit lehet erre mondani? Bravó! A végelszámoláson marad a fölösleges, teátrális gesztus oszladozó füstje, a lefelé tendáló Biden-adminisztratívától kapott leereszkedő vállveregetés, majd a haszontalanság frusztráló érzése.
Nem tudom, kinek szerez örömet a csalánban való vergődés, de az ország lakossága nem valószínű, hogy szívesen látja ezt a különös pávatáncot, amit a vezetői művelnek.
Mi, felvidéki magyarok semmiképpen nem helyeseljük. És akkor még ki sem merítettük az eszement ötletek tárházát, ide értve az orosz földgáz és kőolaj egyik napról a másikra történő elutasítását. Miközben a múlt héten is landolt egy orosz gép Szlovákiában, amely a pótolhatatlan fűtőanyagot hozta az atomerőművekbe. A Putyin elleni gazdasági szankciók ötletbörzéjén az uránimportról még Amerika sem mondott le, csak a kőolajról és a földgázról. Arról a háromszázaléknyi energiaforrásról, ami Szlovákia esetében nyolcvanöt százalékot jelent.
Ebben ugyanis nagy gyakorlat van a Tátra alatt. Talán még Kárpátaljáért is bejelentkeznének, hiszen egy nyúlfarknyi ideig Csehszlovákiához is tartozott a terület, mielőtt Sztálin elvtárs elzabrálta a Szovjetuniónak. Ezt persze tessék erős fenntartásokkal kezelni.
Hogy is szokta mondani Orbán Viktor? „Nekünk még az ellenzékből is a legrosszabb jutott.” Mármint a legalja. Akkor mit mondjunk mi, akiknek finoman szólva ellenzékből, kormányzó többségből sem a legtalpraesettebb, legmegfontoltabb és legbölcsebb a választék? Talán az a szerencsénk, hogy – mint annyiszor – mások gondolkodnak helyettük, és ha majd jól kivörösödve kicurikkolnak a csalánosból, talán megtalálják az elveszett iránytűt.
Az ország vezetőinek tisztában kéne lenniük azzal, hogy – mivel az ütközőzónában élünk évszázadok óta – a nagy orosz birodalom visszaállításáról szőtt putyini álmokat nem ők fogják megállítani.
De rajtaveszthetünk, ha többet képzelünk magunkról, mint amennyi az erőnk. Volt már egyszer itt egy bábállam, amely első csatlósból lett háborús nyertes, akkor azonban kissé más volt a felállás. Tetszenének talán több történelmet olvasni!
Megjelent a Magyar7 2022/12. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
