Így legyen ötösöm a lottón. Alig néhány napja írtam arról, hogy a szlovák parlamenti patkó egyik végétől a másikig nemzeti minimum a hol jobban, hol kevésbé burkolt szlovák sovinizmus, erre mit ad Isten, a liberális Denník N-en megjelenik egy volt smeres potentát párját ritkítóan soviniszta írása a magyar-szlovák kapcsolatokról.
Boris Zalára valószínűleg nem sokan emlékeznek már. Volt ő Smer-alelnök, parlamenti, majd tíz évig (2009-2019) EP-képviselő, legutóbb pedig azzal tüntette ki magát, hogy 2019-ben nyíltan kritizálta Ficót és a pártot, majd rövid úton távozott is a Smerből. Elképzelhető, hogy kilépése és kritikája pusztán a brüsszeli járatról való lemaradásának köszönhető (láttunk már ilyet felvidéki magyar politikustól is), mindenesetre berögződéseit nem sikerült levetkőznie azután sem, hogy utoljára becsukta maga mögött a Súmračná utcai pártszékház ajtaját.
Azt most talán hagyjuk is, hogy döglött oroszlánba mennyire nem elegáns belerúgni, mindenesetre egészen furcsa kérdéseket vet fel, egy ilyen figura miként kaphat nyilvánosságot a szlovák liberális sajtó ékkövénél.
Soviniszta gondolatairól már nem is beszélve…
A geopolitikai fejtegetésnek álcázott iromány egyetlen rövid távú céllal született (a hosszúakról mindjárt), hogy a szlovák olvasókkal elhitesse, az Orbán-kormány tankokkal készül elvenni tőlük az országot. Az, hogy tele van a magyarországi ellenzéki sajtóból oly’ jól ismert lózungokkal (diktatúra, politikai elnyomás, jogállamiság lebontása Varsótól Budapestig és így tovább) nem meglepő, legfeljebb fárasztó. Ami Zala írását kiemeli az egyre szaporodó sokaságból az az, hogy az Orbán-gyűlölet itt aztán tényleg magyargyűlöletbe csap át.
Két kézzel és szélesre nyitott ujjakkal!
A szerző elöljáróban leszögezi, számos hibája ellenére, Szlovákia azért mind a mai napig jogállam maradt (a Denník N itt a szent cél érdekében saját Fico-narratíváját is lábon lövi), nem lépett északi és déli szomszédjának sajátos, „keresztény-konzervatív” értékeket hirdető, valójában EU- és Nyugat-ellenes útjára. Miután Zala önnön külpolitikai zsenialitásáról eltelve összegzi a magyar és lengyel utat (miközben azt sejteti, hogy Orbán a Kárpát-medence visszafoglalására épít hadsereget), rátér a harmadik V4-es államra is, Csehországra. Örömét fejezi ki Babiš bukása felett, ugyanakkor a Spolu miniszterelnök-jelöltjével, Petr Fialával szemben is vannak fenntartásai.
Például, hogy az csodálja az „angol nacionalistákat” és nyíltan vállalja, kedveli Roger Scruton konzervatív filozófus műveit.
Ennek ellenére, írja, van remény, hogy a „keresztény civilizáció” (idézőjel az eredetiben) magyar és lengyel megmentői nem találják meg benne szövetségesüket. A szerző „éleslátásáról” az a félmondat is sokat elárul, hogy Fiala szerinte azzal is bizonyíthatná európai elköteleződését, ha végre bevezetné Csehországban az eurót.
Negyedikként saját kormányát veszi célkeresztbe a levitézlett politikus, már-már röhejes tendenciózussággal. Igor Matovič például az ő olvasatában egy balfék, aki meghajlik a magyar nyomás előtt, míg Ivan Korčok nagyon helyesen „nyíltan szembeszáll a magyar irredenta ambíciókkal”. Az írás legelképesztőbb része azonban nem ez. Zala olyan mértékű sovinizmusról tesz tanúbizonyságot, miközben ostorozza az általa nacionalistáknak titulált magyar és lengyel kormányokat, hogy az Ján Slotának is becsületére vált volna (ha lenne neki olyanja). Azt írja:
A magyar provokációkra érkező összes szlovák reakció, függetlenül attól, hogy állami volt-e vagy sem, a hazai (értsd: szlovák – szerk. megj.) sajtóban nacionalizmusként volt megbélyegezve.
Értjük? A „jogos” szlovák reakciókat a szlovák sajtó bélyegezte „nacionalistának”, emiatt korábban nem tudott a szlovák fél kellő eréllyel fellépni. Zala konkretizálja is, miféle provokációkra gondol. Például: a Bős-Nagymarost ért magyar kritikák, a nyelvhasználati jogok „adminisztratív reformjára” érkezet magyar reakciók, a felvidéki magyar képviselők együttműködése kárpát-medencei kollégáikkal, a Beneš-dekrétumok kérdésének napirenden tartása, a magyar kettős állampolgárság és persze a szlovák soviniszta retorika V2-es rakétája, az autonómia mind-mind a szlovák államot ért provokációk.
Nem csak Slotától jobbra álló csoportok, vagy a Matica slovenská volt az, akit megbélyegeztek, nem, nacionalista volt mindenki, aki rámutatott a magyar politika irredenta állandójára!
Elég nehéz felérni ésszel, de Zala azt állítja, a szlovák politikusok kénytelenek voltak „tudatalattijukban elbújtatni” valódi véleményüket, nehogy rögtön nacionalistának bélyegezze őket a szlovák sajtó, mert szembe mernek szállni a magyar nyomással. A szerző szerint állandó és erélyes fellépésre van szükség a magyar fél „revizionizmusával, irredentizmusával és hegemóniatörekvéseivel” szemben – ideológiai síkon is. Van abban valami rendkívül groteszk és gyomorforgató, hogy egy megrögzött szocdem figura, akinek pártelnöke „piszkos, szlovákellenes prostituáltaknak” nevezte az olyan portálok újságíróit, mint amilyen a Denník N is, most épp annak virtuális hasábjain szítja a gyűlöletet a két nép között.
Az imént azt írtam, Zala cikkének rövid távon az a célja, hogy az Orbán-kormány ellen hangolja a szlovákságot. Hosszú távú célja azonban nem (csak) ez. Egyre inkább érezhető, hogy a szlovák liberális sajtótermékek a V4-es szövetséget kívánják megbontani azzal, hogy magyar hegemóniával és revízióval riogatják az olvasóit (ugyanez volt a „földvásárlási” ügy kapcsán is). Hogy e cél mennyire fontos számukra, jól szemlélteti, hogy a Zalához hasonló ex-smeresnek is készek teret adni. Éppen ezért egy percig se higgyük, nem egy tudatosan felépített, kívülről irányított törekvésről van szó. Ne felejtsük, Zala tíz évig ügyködött az EP-ben, ott biztos magára szedett ezt, azt.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
